Tartalom kihagyása Oldalsáv kihagyása Lábléc kihagyása

Jólét és együttérzés – Lélektani lelemények

Rengeteg népmesében esik szó jószívű szegényekről és lelketlen gazdagokról. Az ember hajlamos azt gondolni, ez csupán egy fel-felbukkanó mesei elem, amely a nép számára különösen kedves, hiszen általa az „alsóbb néposztályok” a maguk módján mégiscsak fölébe helyezhetik magukat a társadalmi szempontból amúgy elérhetetlen távolságban levő gazdagoknak. Ám nem is olyan biztos, hogy a szolidáris szegények…

Tovább olvasok

Fák a gemenci ártéren (BAJOMI BÁLINT FELVÉTELE)

Vizes modellek – Interjú Tamás Enikő Annával

Gemenc országunk egyik legszebb tája. 2013-ban azzal ismerték el természetvédelmi értékét, szépségét, jelentőségét, hogy kisbolygót neveztek el róla – erről a 2014/28-as számunkban számoltunk be. Tamás Enikő Anna, a bajai Eötvös József Főiskola Vízépítési és Vízgazdálkodási Intézetének igazgatója, szerteágazó kutatásokat végez ezen a területen is. Munkásságában az összekötő kapcsot a vizes élőhelyek kutatása jelenti.     (KALOCSA BÉLA…

Tovább olvasok

Ngo Dinh Diem meggyilkolása – A második számú merénylet

Ha megkérdeznének száz embert, melyik ország vezetőjét ölték meg 1963-ban, kilencvenkilencen a Kennedy-gyilkosságot említenék, pedig 1963 novemberében nem ő volt az egyetlen államfő, aki merénylet áldozatául esett. Ngo Dinh Diem az új évszázad hajnalán, 1901. január 3-án született a franciák által megszállt Vietnamban egy helyi arisztokrata családban. Katolikus vallású édesapja jó kapcsolatot ápolt a gyarmattartókkal,…

Tovább olvasok

Dajkarímekkel nevelő könyv – Könyvtermés

Gyorsuló, rohanó világunk a folklór alkotások közül egyértelműen a rövid műfajoknak kedvez. Az 1990-es évek második felében a Duna Televízió teletextjén úttörő vállalkozás volt minden napra egy-egy mesét közzétenni az egész család, de persze főleg a gyerekek épülésére. Az otthon, társaságban felolvasható művek terjesztése azonban elsősorban a nyomtatásban megjelentető kiadók küldetése. A kivételesen gazdag magyar…

Tovább olvasok

Lenin, Sztálin és Hitler – Könyvtermés

A floridai történészprofesszor Robert Gellately nagy ívű szintézise a két világháború közötti szovjet és német társadalmi katasztrófák korszakát elemzi. Lassan már nálunk is – hellyel-közzel – érvényesül a felismerés, hogy ezeket az éveket a két nagyhatalom – ugyan ambivalens – feltörekvése és ellentmondásos kapcsolata határozta meg. A szerző azonban szemléleti újdonságként Lenin szerepét is beemeli…

Tovább olvasok

A cikászok különös világa 2. rész – Dinoszauruszok kortársai

A cikászokra a mai napig úgy tekintünk, mint az élő kövületek egyik nagyszerű példájára. Ám lehetséges, hogy ezt a régóta evidenciaként számon tartott nézetünket felül kell bírálnunk: a legújabb molekuláris-filogenetikai kutatások eredményei alapján ugyanis a cikászok modern képviselői egészen fiatalnak számítanak. A cikászok ősei valószínűleg a földtörténeti ókorban, a paleozoikumban élt mag­vas­páf­rá­nyok között keresendők –…

Tovább olvasok

Séta a Tejút alatt – Könyvtermés

Belső utazás, önmagunk felfedezése, vallásos zarándoklat, spirituális keresés, kihívás, kiszakadni a mindennapokból – nehéz e közhelyek nélkül írni El Caminóról, Szent Jakab útjáról, mely állítólag pontosan a Tejút alatt vezet. Egy újabb Camino-könyv a sok közül – ilyesfajta gondolatok voltak bennem, mikor elkezdtem ezt a könyvet. Kellemes csalódás volt, már az első oldalaktól, de igazán…

Tovább olvasok

Őrszem, az új Föld-megfigyelő – Első kézből

Az Európai Űrügynökség bejelentése alapján bárki ingyenesen hozzáférhet az új, közös európai műholdrendszer felvételeihez, bár a decemberi COPERNICUS Országfelmérés konferencián Budapesten már óvatosabban fogalmaztak: „ingyenesen, de legalábbis közel ingyen” lesznek elérhetőek ezek a földmegfigyelési adatok. Az új Sentinel („Őrszem”) műholdcsalád öt műholdcsoportra – küldetésre – osztható. A szárazföldi, tengeri és légköri megfigyelést a radar és…

Tovább olvasok

Tanulnivaló a sivatagtól az esőerdőig – Könyvtermés

A hazánkban ismeretterjesztő könyveiről ismert Jared Diamondot a The Economist folyóirat mint Amerika legismertebb földrajztudósát dicsérte. Diamond a földrajz mellett foglalkozik antropológiával, biológiával, ornitológiával, és munkáiban kiválóan ötvözi az alkalmazott- és társadalomtudományokat. A könyv alcímétől – Mit tanulhatunk a régi társadalmaktól? – az olvasó talán megijed. Vajon valamiféle idillikus, régvoltat és maradiságot visszasíró ábrándozásról lesz…

Tovább olvasok

Keresztelő Szent János tiszteletére – Boldva temploma

Miskolctól északra, a Bódva völgyében járva érdekes középkori templomra bukkanhatunk. A háromhajós, pilléres bazilika és a középkorban hozzátartozó kolostor nem csupán egy szakrális műemlék, hanem nyelvi örökségünk bölcsője is. A XIII. században itt keletkezett a Pray-kódexben fennmaradt Halotti Beszéd, mely nyelvemlékeink sorában kiemelkedő helyet foglal el. A templom és környezetének területe már évezredekkel korábban lakott…

Tovább olvasok

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/