Számtalan regény szól nagy hadvezérekről, briliáns vagy kevésbé sikeres katonai hadműveletekről, de „alulnézetből” ritkán örökítették meg a harci eseményeket. Ellenben gyakran éri kritika az írókat, miszerint műveiket az íróasztal biztonságos fedezékében alkották meg. Ez lényegében e kötet szerzőjére, John Keeganre is igaz. A hadtudományt „csak” tanította a szigetországban, saját magáról pedig azt írja, hogy még…
Azokon a vidékeken, ahol a történelem során az emberek főként állattartással foglalkoztak, a magántulajdon nem volt biztonságban, hiszen az emberek vagyonát – a nyájakat – nem volt nehéz elrabolni. Különösen nagy volt a veszély az USA déli és nyugati államaiban, ahol az államhatalom és az igazságszolgáltatás sokáig gyenge volt. S ennek máig ható lélektani következményei…
A második világháborúban nem voltak lebecsülendők a korszak technikai vívmányain alapuló mobilitási előnyök. Közéjük tartozott Hitler Amerika fedőnevű különvonata, amelyet főhadiszállásként használt a lengyelországi és a balkáni hadjáratban, jóllehet munkafeltételei csak a legszükségesebb hadvezetési igényeknek feleltek meg.
Az első állami különvonatot Hitler 1933–1934-ben kapta. Mivel a weimari köztársaságtól átvett közlekedési eszközök nem feleltek meg az…
E heti kutatónk a 2013-as év ismeretterjesztő tudósa lett a Tudományos Újságírók Klubja (TÚK) tagjainak szavazatai alapján. A díjat a TIT tanácstermében megtartott rendezvényen vehette át február 19-én. Az elismerés mellé a díjazottról kisbolygót neveztek el. Az ELTE részecskefizikusának nem idegen a világegyetem, hiszen annak alapkérdéseit kutatja, és segítségével olyan, igazán izgalmas válaszok felé vezet…
Az évfordulós megemlékezések írásakor mindig akad egy-egy újabb nézőpont, így a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertről olvasva is egy új kép tárult elénk. Nem a tudományos kutató szakmai pályája, s nem a világfi temperamentumos élete vagy kalandos politikai ambíciója áll a könyv középpontjában, hanem a tudós töprengései a világ problémáin, kapcsolata hazájával, a korabeli Magyarországgal, a tudományos…
Olvasóink közül bizonyára sokan emlékeznek még a kilencvenes évek népszerű, Egy rém rendes család című tévésorozatára. Ebben a főszereplő Al Bundy cipőeladóként dolgozott, és a sorozat egyik legviccesebb történetszála is a munkahelyéhez kötődött, ahol Bundy botrányos, egyben rendkívül vicces módon szolgálta ki a hozzá forduló molett hölgyeket. A Tűsarok és kamatláb című könyv szerzője nem…
Hogyan függ össze az erdő fafajgazdagsága a többi élőlény gyakoriságával? Mit jelent a szálaló erdőgazdálkodás? Miért előnyös a biológiai sokféleség szempontjából? Ódor Péterrel, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársával ezekről a kérdésekről beszélgettünk alapkutatást végző magyar kutatókat bemutató sorozatunk keretében. Szó esett az ökológus vezetésével az Őrségben végzett kutatásokról, ahol nemcsak a mohákat és a zuzmókat,…
„Az oktatás átalakítása olyan, mint a temetők felszámolása: nem számíthatunk rá, hogy a benne levők segítenek”
Andreas Schleicher, a PISA-tanulmányok nemzetközi koordinátora
A Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) – elsősorban az Amerikai Egyesült Államok kezdeményezésére – már az 1980-as években elkezdte az adatgyűjtést a fejlett világ oktatási rendszereiről. A ma már 65 országban zajló felmérés…
A preindusztriális korszakból származó képi és ikonográfiai források értelmezését nagyban megkönnyíti az egyes magas kultúrákban gazdagon fennmaradt írásbeli hagyomány. A klasszikus korszak görög vázaképeinek mitológiajelenetei, még ha gyakorta csak egy-egy motívumot emelnek is ki a történetekből, a gazdag írott kútfőanyagnak köszönhetően könnyen beazonosíthatóak és konkretizálhatóak. Más a helyzet a saját írott kultúrával nem rendelkező népek…
Még az első iharkúti ásatások egyikén, tizenkét évvel ezelőtt találtunk egy majdnem 150 kilogrammos homokkőtömböt, melynek minden oldalából csontok álltak ki. Kettéhasítva soha nem látott kép tárult a szemünk elé: egy hatalmas, cápauszonyra emlékeztető, fekete csontpáncél darabja, egy csigolya és több nagyméretű borda feküdt az elhasított kőzet mindkét felszínén. Később ezt a leletet egy új…

