Ha megkérdeznének száz embert, melyik ország vezetőjét ölték meg 1963-ban, kilencvenkilencen a Kennedy-gyilkosságot említenék, pedig 1963 novemberében nem ő volt az egyetlen államfő, aki merénylet áldozatául esett.

Ngo Dinh Diem az új évszázad hajnalán, 1901. január 3-án született a franciák által megszállt Vietnamban egy helyi arisztokrata családban. Katolikus vallású édesapja jó kapcsolatot ápolt a gyarmattartókkal, így Diemet már az egyetem elvégzése után tartományi kormányzóvá nevezték ki. 1933-ban Bao Dai bábcsászár meghívta a kormányába is, ám miután a franciák nem járultak hozzá tervezett törvényhozási reformjaihoz, lemondott a belügyi tárcáról. Ezt követően visszavonult a politikától, és az üzleti világban helyezkedett el. A francia-indokínai gyarmati háború időszakát viszont óvatosságból önkéntes amerikai száműzetésben töltötte.

Diem 1954-ben, a függetlenség kivívása után tért haza, és az amerikaiak támogatta dél-vietnami kormány első miniszterelnöke lett. Miután a következő évben győzelmet aratott a kormány által manipulált választásokon, lemondatta a császárt, és az újonnan kikiáltott Vietnami Köztársaság elnökének nyilvánította magát. Ettől kezdve haláláig sem az államfői, sem a miniszterelnöki posztot nem adta ki a kezéből.

 Ngo Dinh Diem, aki saját rokonait juttatta a legfontosabb kormányzati posztokra, a kommunista befolyástól tartó Egyesült Államoktól kapott katonai és gazdasági támogatással diktatórikus hatalmat épített ki. Ugyanakkor makacsul tartotta magát ahhoz, hogy nem akar Washington bábja lenni. Látszólag semmilyen tanácsot nem volt hajlandó elfogadni pártfogóitól. A buddhisták többségét azzal fordította maga ellen, hogy előnyben részesítette a katolikusokat. Amikor egy szerzetes tiltakozásképpen nyilvánosan felgyújtotta magát, Diem népszerűsége a mélypontra zuhant. Földreformot ígért, amit nem hajtott végre, így a parasztok is elvesztették benne a bizalmukat. Országában egyre nőtt a kommunista befolyás, 1960-ban a Vietkong gerillaháborút indított ellene. Diem könyörtelenül, de nem elég hatékonyan lépett fel ellenük, ezért a hadsereg vezetői is ellene fordultak, s egy államcsíny gondolatát fontolgatták.

Vadászidény

Diem tisztában volt vele, hogy sokan kívánják a bukását, ezért megerősítette a titkosszolgálatot. Még így sem tudta azonban elkerülni a merényletkísérleteket. 1957. február 22-én egy mezőgazdasági vásáron vett részt Buon Ma Thuot városában. Amikor testőrei gyűrűjében a pavilonok között sétált, egy fiatalember furakodott a közelébe, és egy pisztollyal rálőtt. Az államfő helyett azonban az egyik agrárszakembert találta el. A merénylő másodszor is meghúzta a ravaszt, ám ezúttal elakadt a fegyvere. A támadót földre teperték és letartóztatták. Ha Minh Tri a kihallgatásán bevallotta, hogy az északi kommunista állam ügynökeként azt a feladatot kapta, hogy az élete árán is végezzen Dél-Vietnam elnökével.

A diktátor ebben az esetben nem volt igazán életveszélyben. 1960 őszén azonban már saját hadserege legfelsőbb köreiből kezdeményeztek puccsot megbuktatására. Vuong Van Dong és Nguyen Thi Chanh, a légideszant-hadosztály ezredesei az államfő autokratikus uralma ellen lázadtak fel. Legfőképpen azt sérelmezték, hogy Diem saját testvérét, Ngo Dinh Nhut tette meg a titkosrendőrség fejének, aki ráadásul semmiféle előképzettséggel nem rendelkezett.

November 11-én az összeesküvők akcióba léptek. A saigoni palotában törtek rá az elnökre, de ahelyett, hogy letartóztatták volna, csak háziőrizetbe helyezték, és tárgyalásokba kezdtek vele. Ráadásul elkövették azt a hibát is, hogy nem zárták le a fővárosba vezető utakat, így Diemnek lehetőséget teremtettek arra, hogy telefonon felvegye a kapcsolatot a lojális vidéki erőkkel. Már csak ígéretekkel kellett húznia az időt addig, amíg a kormánypárti erősítés megérkezik a fővárosba. Az utcai harcokban majdnem félezren vesztették az életüket, de a puccsisták még aznap megadták magukat a túlerővel szemben. Ezreket tartóztattak le, de Dongnak és Thinek sikerült Kambodzsába menekülnie.

Egy évvel később újabb katonai puccsot szerveztek a diktátor megbuktatására. Nguyen Van Cu, a légierő főhadnagya régóta fente a fogát a diktátorra. Édesapja ugyanis Diem politikai ellenfeleként több évet töltött börtönben. Cu azzal vette rá barátját, Pham Quoc pilótát a csatlakozásra, hogy az USA támogatását tudja maga mögött. 1962. február 27-én reggel 7 órakor a Gia Long elnöki palota fölött a saigoni repülőalakulat két vadászbombázója tűnt fel. Az oldalukon világosan látszott jelvényük, a villát szorongató vörös ördög. Cu zuhanórepülésben ereszkedett alá, és egy 230 kg-os bombát dobott Diem lakosztályára, ahol az elnök éppen George Washington életrajzát olvasgatta. A pokoli szerkezet azonban nem robbant fel. Quoc fedélzeti fegyverével szünet nélkül tüzelt a palota nyugati szárnya felé. Közben megérkeztek a palota őrzésével megbízott fegyveres erők is, és ádáz tűzpárbaj alakult ki. Quocot sikerült földre kényszeríteniük. Miközben elvezették, a hadnagy kifejezte reményét, hogy sikerült megölniük a „mocskos gazembert”. Az elnök azonban lemenekült az óvóhelyre. A támadásnak, amely mintegy 30 percig tartott, összesen négy halottja és harminc sebesültje volt. Cunak azonban sikerült eljutnia Kambodzsába a légelhárítás által összelyukasztott gépével.

A Bravo-hadművelet

Diem sikeres megbuktatása érdekében 1963 őszén néhány tiszt felvette a kapcsolatot az amerikai titkosszolgálat, a CIA saigoni főmegbízottjával, Lucien Coneinnel. A titkos megbeszélések egy fogorvosnál zajlottak. Az amerikaiak rövid gondolkodás után áldásukat adták a veszélyessé vált diktátor eltávolítására, de csak azzal a feltétellel, hogy nem eshet bántódása. Az Egyesült Államok ugyanis menedékjogot biztosított volna a számára. A puccs sikeres lebonyolítását mintegy 3 millió piaszterrel támogatták, amit Conein egy bőröndben adott át Duong Van Minh és Tran Van Don tábornokoknak, az összeesküvők vezéreinek.

A terv szerint az elnök katonai tanácsadója – akit szintén beavattak a készülődő puccsba -, elhiteti Diemmel, hogy újabb lázadás készül ellene. Ezzel az ürüggyel aztán legálisan összevonhatja csapatait a fővárosban, mintha csak a puccsot akarnák megakadályozni. Ezt követően a lázadó csapatok körülveszik a palotát, és letartóztatják a diktátort. Az amerikaiak azt azonban leszögezték, ha balul üt ki a dolog, a CIA semmiről sem tud.

1963. november 1-jén Henry Cabot Lodge amerikai nagykövet búcsúlátogatást tett a Gia Long-palotában. Az ilyen alkalmakkor szokásos kötetlen beszélgetés közben Diem tréfálkozva megemlítette, hogy biztosan új államcsíny készül ellene, mert az ilyesmi általában az amerikai nagykövetek távolléte alatt szokott bekövetkezni.

Délután fél kettőkor az elnök és családja éppen befejezték az ebédet, amikor megérkezett a katonai lázadás híre. A Bravo-hadműveletre keresztelt államcsínyt jól előkészítették. Az akció kezdetén az előre megbeszélt terv szerint a CIA főhadiszállásán megszólalt az a rádió, amelynek titkos frekvenciáján a következő jelszó hangzott el: „Kilenc, kilenc, kilenc, kilenc”. A Saigonba összevont lázadó egységeket személyesen Minh tábornok vezette a palota ellen. A Diemhez hű néhány alakulat, valamint a fivére, Nhu parancsnoksága alá tartozó különleges osztagok azonban kezdetben hevesen ellenálltak.

Eközben az elnök Lodge számát tárcsázta. Joggal sejtette ugyanis, hogy a lázadók az amerikaiak beleegyezése nélkül nem mertek volna támadást indítani. A nagykövet felajánlotta, hogy kimenekítik az országból, ha önként megadja magát. Diemet azonban felháborította az Egyesült Államok árulása, s bár a palotát már bekerítették, bízott a palotaőrség hűségében, akik keményen védekeztek. Nem tudhatta, hogy a biztonsági erők parancsnokát, Le Quang Tung tábornokot már megölték. Közben Minh tábornok is felhívta telefonon, és megpróbálta megadásra bírni. És ekkor meglepő módon az elnök bejelentette, hogy hajlandó lemondani a hatalomról.

Furcsa öngyilkosság

Fél órával a beszélgetés után az összeesküvők elfoglalták a saigoni rádióállomást, és közleményt olvastak be arról, hogy Diemet megfosztották tisztségétől, a hatalmat pedig ideiglenesen egy tábornoki csoport vette át. Késő este Minh tábornok a palotába érkezett, hogy személyesen ellenőrizze Diem letartóztatását, de sem őt, sem gyűlölt fivérét nem találták az épületben. Rövid kutatás után kiderült, hogy egy több kilométer hosszú titkos alagúton jutottak ki a Gia Long-palotából. Éjszakára a kínai negyedben húzták meg magukat, egy beavatott emberük házában. Szerettek volna a Mekong folyón eljutni a hozzájuk hű csapatokhoz, de elkéstek, mert az elnöki gárda egyik embere elárulta a rejtekhelyüket. Hajnalban újból menekülniük kellett, de csak a szomszédos Szt. Ferenc-templomba jutottak el, ahol papi reverendát öltöttek magukra. Délelőtt 10 órakor egy páncélos és két dzsip fékezett le az épület előtt, majd egyenruhások törtek be a templomba, és őrizetbe vették a fivéreket. Csuklóikat szorosan összekötözték egy-egy villanydróttal, s durván betuszkolták őket az egyik dzsipbe. A konvoj ezután sietve elrobogott a hadsereg vezérkarának főhadiszállása felé. A parancsnokságon azonban már csak a fivérek szuronnyal összeszurkált, és golyóktól lyuggatott holttesteit emelték ki az autóból.

Az első jelentés szerint Diem és Nhu méreggel vetettek véget saját életüknek. Ám figyelembe véve, hogy össze voltak kötözve, ezt a verziót senki sem vette komolyan. Az esetnek csak két szemtanúja volt: Nguyen Van Nhung őrnagy és Duong Hieu Nghia ezredes, akik a dzsipben a foglyokra vigyáztak. Az ő vallomásuk szerint Diem állítólag csendben ült, de Nhu elkezdte sértegetni a kapitányt, akivel már régóta ismerték egymást. A veszekedés végül kiabálássá fajult, mire a felbőszült tiszt felkapta bajonettjét, és többször hasba szúrta vele Nhut. Azután elővette a pisztolyát, és a bukott elnök tarkójához tartva, meghúzta a ravaszt. Ám ekkor még nem volt vége a borzalmaknak. Az őrnagy újból kibiztosította a fegyverét, és a földön fetrengő és nyöszörgő Nhu fejéhez tartva, újból tüzelt. Mindez egy vasúti átjáróban történt. Sokan azonban arra gyanakodnak, hogy a puccsisták vezetője már korábban parancsba adta az elnök és fivére likvidálását, hogy megelőzzenek egy lehetséges polgárháborút. Szemtanúk szerint Kennedy elnök komoran vette tudomásul Diem halálhírét. Azt azonban nem sejthette, hogy három héttel később ő maga sem lesz az élők sorában.

 HEGEDÜS PÉTER

2014/6