Belső utazás, önmagunk felfedezése, vallásos zarándoklat, spirituális keresés, kihívás, kiszakadni a mindennapokból – nehéz e közhelyek nélkül írni El Caminóról, Szent Jakab útjáról, mely állítólag pontosan a Tejút alatt vezet. Egy újabb Camino-könyv a sok közül – ilyesfajta gondolatok voltak bennem, mikor elkezdtem ezt a könyvet. Kellemes csalódás volt, már az első oldalaktól, de igazán nem tudom megfogalmazni, hogy miért. Talán a keresetlenül egyszerű, őszinte hangvétel fogott meg. Minden az, ami, az érzelmek, események és felismerések sora természetes áramlatként követik egymást. Számomra a könyv legnagyobb érdeme az elcsépelt „nagy igazságok” fellengzős kinyilatkoztatásának teljes hiánya. Nem is tudja az ember, miért ered el néha a könnye, az írás stílusa annyira mentes az érzelgősségtől és hatásvadászattól. Mégis jóval több, mint egy napló, meglátogatott spanyol falvak és átélt testi-lelki megpróbáltatások listázása.
El Camino: 800 km gyaloglás tűző napon, esőben, országúton és hegyen-völgyön. Főleg gyalog, de akár kerékpárral is meg olykor busszal, mikor a láb végképp felmondja a szolgálatot. Fizikai aktivitástól elszokott, berzenkedő test, ismert rutinjából kiszakadt elme, elszántság, a határok feszegetése, egy súlyos hátizsák, csodálkozó szempár, ez a zarándok. Mindenki más, de a tapasztalat ugyanaz. Tanulni kényelemről, fájdalomról, kitartásról, félelmekről. Félelmekről, melyek eddig a tudattalan mélyén lappangtak, hogy most nagy és vad kutyák képében rontsanak az úton járóra. Az Úton, ahol mindenki azt találja, amit keres, bár ez a keresés, ez az igény ugyanolyan kevéssé tudatos.
Turóczi Ildikó, aki orvosként megjárta Kamerunt, a szabadság és a kapcsolatok, kapcsolódás kettősségét kereste és találta meg. Pontosabban azt, hogy számára mit jelent ez a fogalom, hiszen mindannyian máshogy értelmezzük a dolgokat: „Elfogadás, szeretet, szabadság…a szavak ritmusára lépkedek, összefüggéseit keresem. Egymás számára tökéletesen idegenek és tökéletesen értjük, érezzük egymást. Nem akarunk egymástól semmit, egyáltalán semmit. Közelebb állnak hozzám, mint életem társai egykoron.” A megpróbáltatások során az emberi kapcsolatok is változnak, igazabbá, konvencióktól mentesebbé válnak. Mindenki talál valamit ezen az úton, még akkor is, ha nem is azt kereste. „Az idő és a tér megáll, csak én haladok benne, mert visznek lépteim” – fogalmazza meg találóan a szerző.
Ha valaki nem elég erős, elszánt, hogy belevágjon egy ilyen útba, ha kényelmesebb vagy a körülményei nem engedik, akkor legalább olvasson róla, hiszen a másodkézből kapott tapasztalat is meggyőző lehet sokaknak.
(Buen Camino – Jó utat! Publikon Kiadó, Pécs, 156 oldal, 2000 forint)
KOVÁCS GABRIELLA
2014/5
