Surguta Sára Eszter a Semmelweis Egyetem Patológiai és Onkológiai Doktori Tagozatának doktorandusza, valamint az Országos Onkológiai Intézet Kísérletes Farmakológiai Osztályának tudományos munkatársa. Tagja a Magyar Onkológusok Társaságának és a Mensa HungarIQa Egyesületnek, emellett kutatóbiológusként dolgozik. Kutatási témája az alacsony oxigénszint daganatsejtek mozgására gyakorolt hatása és az áttétképzés biológiai folyamatainak modellezése. Ez a kutatás hozzájárul az áttétképzés jobb megértéséhez és a lehetséges jövőbeli kezeléshez.
A rák szó hallatán – jobb esetben – egy viszonylag nagy, ollós lény jut a legtöbb ember eszébe. A közismert tízlábú rákokon túl azonban számos további, ökológiai szempontból is jelentős csoport fordul elő a hazai vizekben. Ilyenek az egészen apró, legfeljebb néhány milliméteresre növő vízibolhák és kandicsrákok, vagy a jellemzően 1-2 cm körüli testmérettel rendelkező bolharákok és vízi ászkák. Míg a legtöbb csoport rendelkezik hazánkban őshonos képviselőkkel, ebben a cikkben egy olyan csoportot mutatok be, amely kizárólag nem őshonos fajok révén van jelen Magyarországon. Ezek a hasadtlábú rákok.
William Sowerby, a Királyi Botanikus Társaság titkára 1880 nyarán különös jelenséget észlelt egy londoni botanikus kertben. Az amazonasi tündérrózsák vízében rengeteg apró kis medúzát látott úszkálni. A látvány igencsak felkeltette az érdeklődését. Úgy vélte, hogy a faj esetleg Dél-Amerikából érkezhetett a növényekkel együtt. Sowerby egy igen tekintélyes tudományos múlttal rendelkező családból származott, így egyből tudta, mi a teendő. Mintákat küldött több természettudósnak is. Végül Ray Lankester és Dr. Allman írták le a tudomány számára az addig ismeretlen fajt, melyet Sowerby-ről neveztek el tiszteletük jeléül. Sowerby erre rá is szolgált, hiszen túl azon, hogy elsőnek pillantotta meg az édesvízi medúzát, saját megfigyeléseivel és további minták átadásával is elősegítette a kutatómunkát.
© 2025 Élet és Tudomány
