
Biológia
A gyermekkori gluténérzékenység egyre gyakrabban fordul elő. Talán mindenkinek él az emlékezetében egy-egy gyerek az iskolából, aki „nem ehetett” valamilyen ételt, de ritkán gondoltunk bele, milyen szigorú szabályok és megkötések övezhetik az ezeknek a gyerekeknek készülő ételeket. A gluténmentesség melletti kitartás, különösen közösségi étkezések során, olyan kihívásokat rejt magában, melyekről laikusként ritkán hallunk. A közétkeztetésben dolgozó szakemberek számára azonban egyre komolyabb probléma a glutén teljes kerülése. Egy, az Állatorvostudományi Egyetem Élelmiszerlánc-tudományi Intézetében folyó kutatás mélyebben vizsgálta ezeket a kihívásokat.
A tengeri halak és kagylók fogyasztása sokak számára a nyári tengerparti pihenés ízélményekkel teli fénypontja – ám ezek az ételek rejtett veszélyeket is hordozhatnak. A mikroszkopikus algák által termelt, természetes eredetű biotoxinok felhalmozódhatnak az emberi fogyasztásra szánt élőlényekben, és akár súlyos, olykor életveszélyes mérgezést is okozhatnak. A kockázatokat és azok élelmiszer-toxikológiai jelentőségét Lehel József toxikológus, az Állatorvostudományi Egyetem Élelmiszerlánc-tudományi Intézetének kutatója gyűjtötte össze, rámutatva arra, hogyan illeszkedik mindez a One Health szemléletbe, amely az állatok, a környezet és az ember egészségének egységét hangsúlyozza. A cikk közérthetően mutatja be, mit érdemes tudnunk ezekről a láthatatlan kockázatokról, és hogyan hozhatunk tudatos döntéseket a tengeri ételek fogyasztása során.
A tej évezredek óta alapvető táplálékunk. Az emberiség történelme során aligha volt olyan korszak vagy kultúra, ahol ne töltött volna be fontos szerepet a mindennapi étkezésben. A friss tej és a belőle készült tejtermékek – a vaj, a sajt, a joghurt vagy a túró – nemcsak táplálóak, hanem a hagyomány és az otthonosság szimbólumai is.
Surguta Sára Eszter a Semmelweis Egyetem Patológiai és Onkológiai Doktori Tagozatának doktorandusza, valamint az Országos Onkológiai Intézet Kísérletes Farmakológiai Osztályának tudományos munkatársa. Tagja a Magyar Onkológusok Társaságának és a Mensa HungarIQa Egyesületnek, emellett kutatóbiológusként dolgozik. Kutatási témája az alacsony oxigénszint daganatsejtek mozgására gyakorolt hatása és az áttétképzés biológiai folyamatainak modellezése. Ez a kutatás hozzájárul az áttétképzés jobb megértéséhez és a lehetséges jövőbeli kezeléshez.
A rák szó hallatán – jobb esetben – egy viszonylag nagy, ollós lény jut a legtöbb ember eszébe. A közismert tízlábú rákokon túl azonban számos további, ökológiai szempontból is jelentős csoport fordul elő a hazai vizekben. Ilyenek az egészen apró, legfeljebb néhány milliméteresre növő vízibolhák és kandicsrákok, vagy a jellemzően 1-2 cm körüli testmérettel rendelkező bolharákok és vízi ászkák. Míg a legtöbb csoport rendelkezik hazánkban őshonos képviselőkkel, ebben a cikkben egy olyan csoportot mutatok be, amely kizárólag nem őshonos fajok révén van jelen Magyarországon. Ezek a hasadtlábú rákok.

William Sowerby, a Királyi Botanikus Társaság titkára 1880 nyarán különös jelenséget észlelt egy londoni botanikus kertben. Az amazonasi tündérrózsák vízében rengeteg apró kis medúzát látott úszkálni. A látvány igencsak felkeltette az érdeklődését. Úgy vélte, hogy a faj esetleg Dél-Amerikából érkezhetett a növényekkel együtt. Sowerby egy igen tekintélyes tudományos múlttal rendelkező családból származott, így egyből tudta, mi a teendő. Mintákat küldött több természettudósnak is. Végül Ray Lankester és Dr. Allman írták le a tudomány számára az addig ismeretlen fajt, melyet Sowerby-ről neveztek el tiszteletük jeléül. Sowerby erre rá is szolgált, hiszen túl azon, hogy elsőnek pillantotta meg az édesvízi medúzát, saját megfigyeléseivel és további minták átadásával is elősegítette a kutatómunkát.

