Miskolctól északra, a Bódva völgyében járva érdekes középkori templomra bukkanhatunk. A háromhajós, pilléres bazilika és a középkorban hozzátartozó kolostor nem csupán egy szakrális műemlék, hanem nyelvi örökségünk bölcsője is. A XIII. században itt keletkezett a Pray-kódexben fennmaradt Halotti Beszéd, mely nyelvemlékeink sorában kiemelkedő helyet foglal el.
A templom és környezetének területe már évezredekkel korábban lakott volt. Itt élt az úgynevezett bükki kultúra népe a Kr. e. 6–Kr. e. 5. évezred között, mely a neolitikumban meghatározó volt Észak-Magyarországon.
Többször átépítették
A templom szentélye alatt jól láthatóak e kultúra házainak cölöplyukai. A településen végzett régészeti kutatások, valamint a templomban, illetve környezetében talált leletek alapján elmondható, hogy a területen az élet folyamatosan jelen volt a Kr. e. 5. évezredtől kezdődően. Előkerültek bronzkori és kora-vaskori urnatöredékek, valamint megállapítást nyert, hogy a X–XI. században a templom környezete lakott volt.
A templom pontos keletkezési ideje nem ismert. Valószínűleg a XII. században építették román stílusban. A háromhajós, 18 méter hosszú, 14 méter széles bazilikát nem hagyományos technikával építették. A falak belső rétege kváderfal (kőből), míg a külső falat téglából emelték. Homlokzatát függőleges szalagok, faltükrök, íves vakárkádok díszítik. A kétszeres szélességű főhajó félköríves szentélyapszisát úgynevezett lizénák tagolják.
A templomot többször átépítettek, így az építészeti stílusok keveredésével különös összhangot sugároz. Ablakai román és gótikus stílusjegyeket hordoznak. A Kárpát-medencében egyedülálló a templom keleti végén elhelyezett tornyok megléte. Azon templomoknál, ahol tornyokat találunk, azokat a hajó nyugati végén építették meg.
A többszöri átépítések és pusztulások után a két torony közül az északit nem állították helyre, így az jelenleg a hajó magasságával áll egy szintben. A szentély déli oldalán található „teljes” torony fagalériás kivitelű és gúlasisak kiképzésű. A tornyok első szintjén az oratóriumszerű karzat kap helyet, melyek egy félköríves nyílással a szentély felé nyitottak. Ide a hajó hosszanti falában (mind az északiban, mind a déliben, de ma már csak a déli látható) vezet lépcső. A déli torony jellegzetessége a szoknyás fagaléria. A tornyok alsó szintje egy-egy kápolna volt. A főhajó íves, a mellékhajók egyenes záródásúak. A templom festett volt, a freskó nyomai még láthatóak a szentély boltozatán és a déli hajófalon.
Királyi alapítás?
A templomról/apátságról az első adat 1203-ból származik. A Pray-kódex néven ismertté vált műben a következő olvasható: „…a Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt monostor, a Boldva folyó mellett, leégett…”. Alapítóját nem ismerjük, de feltételezhető, hogy királyi alapítással kell számolnunk III. Béla király személyében. Minden bizonnyal a monostor újjáépült, de az 1285-ös újabb mongol támadás idején (ez az északkeleti részeket érintette) elpusztult, és ezzel megszűnt. Az épületegyüttesből később csak a templomot építették újjá.
A falu királyi adományként a Lorántffyakhoz, majd a Putnokyakhoz került, akiktől nőági örökösödés révén a Basó családhoz jutott. Bár a terület nem volt a hódoltság része, ennek ellenére a császárnak és a töröknek is fizették az adót (a falu határán lévő terület után a töröknek). A mind nagyobb terhek miatt állandóan csökkenő lélekszámú falu egy időben adómentességet kapott a vármegyétől.
A reformáció a XVI. század közepén eljutott a területre és a templom egy rövid ideig a reformátusok kezén volt. 1755-ben a templom leégett, ezt követően felújították, azonban korábbi bazilikás jellegét elveszítette.
A kutatás feltárta az 1203-as égés nyomait, rekonstruálták az újjáépítést, valamint a XVI. századi reformátusok által végzett átalakításokat.
Kislány sírja
A régészeti feltárás egyik legfontosabb eredménye egy fiatal lány (13-14 éves) sírjának feltárása a templombelsőben a szentély előtt. A lány ruhája szinte teljes épségben került elő. A fején lévő selyem vendéghajfonat aranyozott ezüstből és skófiumból szőtt paszománt és virágkoszorú díszítette. Aranybogláros igazgyöngyökkel kirakott betétes párta fogta össze a kislány haját. Ruhája atlaszselyemből készült, eredetileg vörös színű volt. Derekán aranyozott ezüstpénzekből álló pártaöv volt. A kislány melletti sírban Basó Mihály nyugodott. A sírt egy vörösmárvány sírkő fedte, mely megtekinthető a templomban.
A templomtól néhány méterre délre egy rotundát tárt fel a kutatás. Ennek átmérője 12 méter, ami a korszakban nagynak mondható. Ezek a kerek templomok a X–XIII. század fordulójáig megtalálhatóak templomépítészetünkben. Valószínűsíthető, hogy a templommal egy időben épült, mivel a szerzetesek nem foglalkoztak a hívek gondozásával, ezért szükség volt egy, a falut kiszolgáló templomra. A rotunda titulusa Antiochiai Szent Margit, melyet a Pray-kódexből ismerünk. A rotundáról a kutatásnak nem voltak fizikai adatai. Megtalálásában a kódex volt a kutatók segítségére. Ebben egy húsvéti körmenet leírásával kapcsolatban az olvasható, hogy a szerzetesi templomból indultak a hívek, miközben a Cum rex gloriaet énekelték, s mire az ének véget ért, megérkeztek a rotundához. Mivel a bencés templom északi részén a kolostor állt, ezért jó okkal keresték a templomtól délre a rotundát.
PLÁNER LAJOS
Pray-kódex
A Pray-kódex késő román könyvírással írt kódex, mely nevet Toldy Ferenc adta, a róla elsőként hírt adó Pray György jezsuita szerzetesről. Keletkezési ideje a XII-XIII. század fordulója. Műfaja imádsággyűjtemény (sacramentarium). Keletkezési helyeként felmerült Veszprém, Székesfehérvár és Vác érintésével Jánosi helység is, de a szakemberek többsége a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldvát jelöli meg.
Részei a Kálmán király uralkodása idején tartott zsinatok határozatai, a misék szövegei, melyek között megtalálhatóak a magyar szentek tiszteletére elmondandó könyörgések, a Pozsonyi évkönyv, mely egyedül itt őrződött meg és a magyar királyok „névjegyzéke” 1210-ig.
Történeti adatokon túl nyelvészeti szempontból felbecsülhetetlen értékű a kódex azon része, mely az első összefüggő prózai magyar nyelvemléket tartalmazza: a Halotti Beszéd és Könyörgést. A latin miseszövegek, melyek érintik a temetési szertartásokat, utolsó előtti fejezete ősi magyar nyelven őrizte ezt meg. Ez a szövegrész 1192–1195 között keletkezhetett és egyetlen scriptor munkája. Jelentőségét növeli az a tény, hogy a népnyelvi prédikációk lejegyzése nem volt gyakorlat a középkori Európában. A szöveg (26 sor, melyet egy hatsoros imádság/könyörgés követ) a latinul nem tudó hívek számára készült. A 174 hártyalevélből álló kódex 154/a lapján található az a 274 magyar szó, mely fontos kultúrtörténeti emlékünk.
A boldvai bencés kolostor 1203-as leégése után a kódex Somogyvárra, majd onnan a Pozsony vármegyei Deáki falujába került misekönyvként.
Ma az Országos Széchényi Könyvtár régi nyomtatványok tára őrzi.
P. L.
2014/5
