Az egyedek életben maradását, illetve biológiai fitneszét alapvetően befolyásolja az, hogy képesek-e megfelelő minőségű és mennyiségű táplálékot fogyasztani. Az optimális táplálkozás elmélete olyan biológiai modellezési eljárás, amely során abból az alapföltevésből indulunk ki, hogy adott helyen és időben az állatok a számukra legmagasabb nettó energianyereséget biztosító táplálékot, táplálkozási viselkedést fogják választani, mivel ez befolyásolja leginkább a jövőbeni sikerességüket.
A realitás azonban nem ennyire egyszerű. Szinte nincs olyan állatfaj a Földön, amelyet legalábbis élete bizonyos szakaszában ne fenyegetnének a ragadozók – vagyis az egyedeknek nemcsak a saját energia bevitelükre kell odafigyelniük, hanem arra is, hogy ők maguk ne végezzék valaki más ebédjeként. Ez pedig a modellek által jósolt optimális táplálkozáshoz képest kompromisszumokkal járhat. Sok példát ismerünk arra, hogy egyes állatok a „kevésbé jó” táplálkozó helyet vagy időpontot választják, csak hogy csökkenthessék a ragadozók támadási esélyét. Az is előfordul, hogy a predációs kockázat csökkentése érdekében értékes időről mondanak le, amelyet különben a saját bendőjük tömésével tölthetnének.
Dél-afrikai nemzeti parkokban azt vizsgálták, miként alakítják ki a zebrák a predációs veszélyhez legjobban illeszkedő táplálkozási stratégiájukat. A zebra az afrikai szavannák gyakori növényevője, tipikusan csoportosan élő lóféle. Napi átlagban mintegy 16 órát tölt táplálkozással, ennek az időnek nagyjából 65 százalékában ténylegesen legel. A zebra kedvelt célpontja a nagyragadozóknak – elsősorban az oroszlánok vadásszák, de tartania kell például a leopárdtól, hiénától és a hiénakutyától is. Védekezésül nem csak a kifinomult érzékszerveiben és a gyors futásban bízhat – a zebra profitál a csoport adta előnyökből is. Legfontosabbként kiemelhetjük a „felhígulási hatást” – a ragadozó sok közül nehezebben választ ki egy bizonyos zsákmányt; és a „több szem többet lát” elvét – ha sokan figyelnek, könnyebben észreveszik a ragadozót.
A környezet figyelése azonban költséges elfoglaltság – eközben ugyanis nem lehet legelni. Habár a csoportos élet eleve csökkenti az egyedre jutó szükséges éberség mértékét, még ennél is léteznek jobb megoldások. Például az, ha a csoportot nem csak zebrák alkotják. A zebrák gyakran keverednek különféle nagyobb patásokkal, például gnúkkal és egyéb antilopokkal, illetve előfordul az is, hogy elefántok, orrszarvúk vagy éppen struccok társaságában láthatók. Az ilyen vegyes csordák előnye az, hogy a különféle potenciális prédafajok éberségi viselkedése és érzékszervi kapacitása kiegészítheti egymást a ragadozók felfedezése érdekében, az evolúció érdekében pedig képessé váltak egymás viselkedésének „olvasására” – így a közelgő veszélyre utaló magatartásformákra reagálni tudnak.
A kutatás során összehasonlították, mennyi időt töltenek a zebrák a legköltségesebb, úgynevezett fókuszált figyeléssel, ha oroszlánokban gazdag, vagy oroszlánban szegény terepen élnek, illetve emellett akkor, ha csak zebrákból álló, vagy vegyes fajú csordákban legelésznek éppen. A rendkívül hosszadalmas, rengeteg terepmunkával járó vizsgálat során a zebrák figyeléssel töltött idejét átszámolták energiaveszteségre is. Ezt úgy oldották meg, hogy mivel ismert az, hogy percenként egy zebra átlagosan hányszor harap a fűbe, kiszámolható, hogy adott idejű ragadozók utáni pásztázással mennyi harapástól (tápláléktól) esik el az állat.
Az eredmények szerint az éberséggel töltött időveszteséget csökkenti, ha a környék ragadozókban szegény, de még fontosabb, hogy az is, ha a zebrák más fajokkal vegyesen legelésznek. Számszerűsítve, ha a zebrák vegyes fajú csordában és oroszlánok által lakott területen legelnek, ugyanolyan hatékonyan tudtak táplálkozni, mint a csak zebrákból álló csapat tagjai egy oroszlánmentes vidéken. Egy további beszédes adat szerint a csak zebrákból álló csoportban napi 35 perccel tovább kell legelni az ideális energiabevitel érdekében, ha kevés ragadozó van a közelben; ám csaknem egy órával tovább tart a szükséges legelés az ilyen csapatokban, ha oroszlánok is vannak a közelben. A cikk konklúziója szerint, habár más fajokkal társulva megnő a táplálékért folyó versengés is, a zebra számára mégis sokkal jobban megéri mindez a legeléssel tölthető hasznos idő növekedése révén.
PONGRÁCZ PÉTER
2020/13
