Szinte mindenkivel előfordult már, hogy amikor meglátott valakit, akinek addig csak a hangját ismerte – például korábban csak telefonon beszélt vele vagy a rádióban hallotta –, meglepődött az illető külsején. Önmagában ez is jelzi, hogy pusztán a beszédhangjuk alapján kialakul bennünk egy kép az emberekről. Noha ezek az elképzelések soha nem teljesen pontosak, azért egyáltalán…
A gravitációs hullámok közvetlen észlelése a tudomány legnagyobb teljesítményei közé tartozik. Kocsis Bence asztrofizikus, az Európai Kutatási Tanács legrangosabb kutatási támogatásával, az ERC Starting Granttel tért haza Amerikából az ELTE Atomfizikai Tanszékére, ahol egy új nemzetközi asztrofizikai kutatócsoportot alapított. A gravitációshullám-észlelések asztrofizikai értelmezésével foglalkoznak. Vizsgálataik alapján a közeljövőben szupermasszív fekete lyukakat is ki lehet majd…
Egyre több és több mobilalkalmazás jelenik meg a piacon. Az igény egyértelműen hatalmas, de hogyan lehetünk biztosak abban, hogy ezeket az igényeket lefedik az alkalmazások? Hogy a felhasználók is úgy használják az alkalmazásokat, ahogyan azt terveztük, és hogy elégedettek-e a szolgáltatásokkal? A válaszadást a felhasználói szokások és a felhasználói élmény vizsgálata segítheti.
Az elmúlt évtizedben az…
Évek óta folyik a vita, hogy a növényvédő szerek közé tartozó neonikotinoidok milyen hatással vannak a haszonnövényeinket beporzó, így rendkívül fontos házi és vad méhfajokra. Jelenleg ezen vegyszerek használatára részleges tilalom vonatkozik az Európai Unióban; az engedélyezésről szóló tagállami szavazás legkésőbb ősszel várható. Június 30-án a nagy tekintélyű Science című lapban jelent meg egy cikk…
A robotok elterjedése teljes mértékben megváltoztatja az emberi társadalmat. A robotika és a mesterséges intelligencia – MI – exponenciálisan gyorsuló fejlődése elkerülhetetlenné teszi, hogy beszéljünk a robotokról, hiszen forradalmuk itt zajlik a szemünk előtt.
A robot egy gép (gyakran programozható), amely az ember fizikai és/vagy szellemi munkájához hasonló, komplex feladatok végrehajtására szolgál, belső (program…
Legtöbbünknek a biológiai diverzitás hallatán a fajok sokfélesége jut eszébe, és nem véletlenül: manapság sok szó esik a mezőgazdasági vagy ipari tevékenységek biodiverzitást csökkentő hatásáról, a világszerte már kihalt és kihalással fenyegetett különböző élőlényekről. A kifejezés azonban nem csupán a fajok mennyiségét és egymáshoz viszonyított arányait takarja. A biológiai diverzitás különböző, ám egymásra épülő szinteken…
Ki ne érezné úgy időnként, hogy jó volna eggyel magasabb fokozatra kapcsolni szellemi teljesítőképességét? Nos, ez korántsem lehetetlen, sőt megtehetjük feketekávé vagy egyéb kémiai anyagok igénybevétele nélkül is. Létezik ugyanis olyan lélektani gyakorlat, amely nagyon sok helyzetben, sokaknak segít abban, hogy jól teljesítsenek. Régebben már e rovatban is volt szó arról, hogy az énerősítés többféle…
A dualizmus idején terjedt el, hogy a tokaji borokat a romantikus „vinum regum, rex vinorum”, azaz a „királyok bora, borok királya” megnevezéssel illetik, ami az évszázadokon át tartó kedveltség egyik fő oka volt. Valójában egy sokkal délebbre fekvő borvidék, a Szerémség nedűit itták a középkori királyok. A borértő közönség előtt mára már ismeretessé vált, hogy…
Magyari Enikő biológus, a földtudományok akadémiai doktora, az ELTE főmunkatársa, az MTA tudományos tanácsadója kapta idén a Magyar Felfedező Nagydíjat az őskörnyezetet elemző-feltáró munkájáért, valamint a paleobotanikában és paleo-ökológiában tett nemzetközi jelentőségű felfedezéseiért. Az elismerést a Felfedezők Napján vehette át a szakember, aki a földtörténeti közelmúlt nyomait vizsgálja, ezen belül pedig főként a növénytakaró változásait…
A mindent elöntő adatáradat, a „big data” napjaink egyik legnagyobb kihívása. Csabai István fizikus, az ELTE Komplex Fizikai Rendszerek Tanszékének munkatársa úgy véli, a rengeteg adat nem csak problémát, hanem nagy lehetőséget is jelent. Megfelelő kezelése, felhasználása hozhatja el a tudomány aranykorát, és teszi majd lehetővé olyan bonyolult rendszerek megértését, mint az élet, a világmindenség…

