Egyre több és több mobilalkalmazás jelenik meg a piacon. Az igény egyértelműen hatalmas, de hogyan lehetünk biztosak abban, hogy ezeket az igényeket lefedik az alkalmazások? Hogy a felhasználók is úgy használják az alkalmazásokat, ahogyan azt terveztük, és hogy elégedettek-e a szolgáltatásokkal? A válaszadást a felhasználói szokások és a felhasználói élmény vizsgálata segítheti.
Az elmúlt évtizedben az okos mobileszközök feltörésének és elterjedésének lehettünk tanúi. Ma már legtöbbünk zsebében valamilyen okostelefon lapul, és nagyon sokan inkább tableteket vagy notebookokat használunk a hagyományos asztali számítógépek helyett. Ahogy az eszközök terjednek, egyre több és több alkalmazás jelenik meg, amelyeket letölthetünk és telepíthetünk: időjárás-alkalmazások, népszerű hírportálok alkalmazásai, játékok, mozijegy-rendelő vagy online vásárlást segítő programok. Felmerül azonban a kérdés: ha már letöltötték a felhasználók az alkalmazásokat, honnan tudjuk, hogy a tartalom valóban eljut hozzájuk? Hogy úgy használják az alkalmazásainkat, ahogyan azt mi elképzeltük?
A legtöbb alkalmazásboltban lehetőség van a letöltött alkalmazásokat egy pontszámmal értékelni, esetleg egy rövid szöveges megjegyzést adhatunk mellé. Gyakran azonban a felhasználók nem élnek ezzel a lehetőséggel – teljesen jogosan. Miért is tennék, különösen akkor, ha elégedetlenek? Feltelepítették az alkalmazást, de nem az ő céljaikat szolgálta, ezzel már így is időt veszítettek. Nem várható el tőlük, hogy még több fáradságot öljenek abba, hogy értékeljék is. De még ha értékelik is, az a néhány sor, illetve az egyszerű pontrendszer alapján történő értékelés gyakran nem segít eleget abban, hogy kiderüljön, mi is a baj. Ha a valódi problémákra szeretnénk fényt deríteni, akkor egy automatizált és széleskörű megoldásra van szükségünk – egy olyanra, amely nem igényel felhasználói közreműködést és minden releváns adatot begyűjt. Ezután a begyűjtött adatokat kielemezhetjük, összevethetjük korábbi eredményekkel. Kutatásunk célja egy olyan automatizált szoftveres mérési keretrendszer kifejlesztése, amely ezeknek a követelményeknek eleget tesz, és jól használható mobilalkalmazások fejlesztéséhez, teszteléséhez és értékeléséhez.
Mérni az élményt
Hogyan tudjuk pontosan megfogni, hogy mit is szeretnénk figyelni, mérni a mobilalkalmazások esetén? Mielőtt esetleg nagyon konkrét dolgokra gondolnánk, érdemes távolabbról indulni. Azt szeretnénk mérni, hogy a felhasználóink mennyire elégedettek, hogy milyen az élmény, amelyet átélnek az alkalmazás használatakor: hogy milyen a felhasználói élmény.
A felhasználói élményre számos definíciót adtak már. Lényegében azoknak a tapasztalatoknak, érzéseknek, benyomásoknak az összességéről van szó, amelyeket a felhasználó átél, miközben egy adott terméket használ. Fontos, hogy maga a felhasználói élmény nem kötődik szorosan mobileszközökhöz vagy mobilalkalmazásokhoz – minden, emberek által használt eszköz, termék, vagy akár szolgáltatás esetén értelmezhető. A legegyszerűbb rádiós ébresztőórának is van felhasználói élménye – ha egyszerűen be tudom állítani az ébresztési időt, akkor jó lesz a felhasználói élmény, ha közben kétszer a földhöz vágom az órát dühömben, akkor nem. A felhasználói élmény azt fejezi ki tehát, hogy a felhasználó milyen mértékben és mennyire egyszerűen, kényelmesen tudja elérni céljait az adott termékkel.
Bár maga a felhasználói élmény mindenféle termékre vagy szolgáltatásra értelmezhető, természetesen mindenre egy kicsit mást fog jelenteni. A mobilalkalmazásoknak is vannak speciális aspektusai, amelyek ezt meghatározzák. Az egyik legfontosabb ilyen aspektus az, hogy a felhasználók mennyire kapják meg a tartalmat az alkalmazástól, amelyet elvárnak tőle. Ha az alkalmazás nem az elvárt tartalmat nyújtja, akkor rossz lesz a felhasználói élmény – legyen ez akár azért, mert nincs benne a tartalom az alkalmazásban, akár azért, mert ott van, de nagyon el van rejtve. Abban az esetben, ha nincs is ilyen tartalom az alkalmazásban, akkor kisebb a baj, hiszen nem vesztünk el potenciális felhasználókat – elvégre nem is nekik készült az alkalmazás (esetleg dönthetünk úgy, hogy a visszajelzések alapján beépítünk ilyen tartalmakat is). Ha azonban ott van a tartalom, csak nem találják meg, akkor egy valódi problémával állunk szemben. Pénzt és időt szántunk arra, hogy előállítsuk a tartalmat, de ebből nem tudunk profitálni.
Nagyon fontos tehát, hogy ha a felhasználói élményt akarjuk mérni, akkor automatikusan gyűjtenünk kell azokat az adatokat, amelyek arra vonatkoznak, hogy a felhasználók hol járnak az alkalmazásban. Ez pedig nem csak annyit jelent, hogy tudjuk, mikor melyik oldalra lépnek. Fel kell ismernünk azt is, amikor szeretnének valahova eljutni, de nem tudnak. Ilyen történhet akkor, hogy ha valamilyen tartalomról azt hiszik, hogy interaktív (hogy ha rányomnak, akkor történik valami, például átkerülnek egy másik oldalra), de valójában az statikus tartalom. Kutatási projektünkben kidolgozott mérési keretrendszerünket az alkalmazásokba beillesztve figyelhetjük, hogy az egyes képernyőkön hova és milyen gyakran nyomnak a felhasználók az alkalmazásban és ezt vizualizálhatjuk egy hőtérképen.
Térképen a viselkedés
A példaként használt alkalmazásban a bal oldali kép dinamikus tartalom volt, így örömmel nyugtázhatjuk, hogy ezt a felhasználók megtalálták. Azt is látjuk, hogy gyakran nyomnak a felső sávban lévő szövegekre. Ezek azonban a példaalkalmazásban nem visznek sehova, így érdemes elgondolkodni azon, hogy ennek megjelenítési módját esetleg megváltoztatjuk. Mérési keretrendszerünk nélkül a felhasználók talán nem tudnák pontosan megfogalmazni ezt a problémát, ha egyáltalán visszajeleznék. Keretrendszerünket beépítve az alkalmazásba azonban a fejlesztők vagy terméktulajdonosok anélkül kaphatnak pontos visszajelzést, hogy a felhasználók együttműködésére kellene alapozniuk. Ráadásul a hőtérkép azonnal, könnyen értelmezhető módon mutat rá a problémára, nem kell további adatértelmezést, adatfeldolgozást végeznünk.
A hőtérkép valójában egy speciális esete a gesztusrekonstrukciónak. A mobileszközök egyik fontos tulajdonsága, hogy legtöbbjük érintőkijelzővel rendelkezik, az alkalmazásokat pedig a kijelzőn végzett különböző mozdulatokkal tudjuk irányítani. Amikor azt vizsgáljuk, hogy hova és milyen gyakran nyomnak a felhasználók, valójában a „nyomás” gesztusokat rekonstruáljuk a mérések alapján. Fontos lehet viszont a többi gesztus rekonstruálása is, hiszen ezek további, a felhasználók által elvárt funkciókra mutathatnak rá. Ha például azt találjuk, hogy a felhasználók gyakran használják a kétujjas összecsípő-széthúzó mozdulatot, akkor az arra utal, hogy a nagyítás-kicsinyítés funkciót várják. Mérési keretrendszerünk képes a nyomás mellett egyéb gesztusok rekonstruálására is.
Szenzorfúzió
A mobileszközök legfontosabb tulajdonsága kétség kívül az, hogy nincsenek helyhez kötve. Változatos környezetekben használják őket a felhasználók, és erre mind az eszközök gyártóinak, mind az eszközökre alkalmazásokat fejlesztőknek fel kell készülniük. Ehhez nyújtanak segítséget a mobileszközökbe általában beépített szenzorok, érzékelők. A leggyakoribb ilyen egyszerű érzékelők a gyorsulásmérő, a giroszkóp (más néven pörgettyű, a tér egyes irányaiba történt elfordulás szögét mérő szenzor), a magnetométer (az aktuális mágneses tér tulajdonságait mérő eszköz), a fényérzékelő vagy a GPS. Ezek az egyszerű eszközök önmagukban is fontos információkat szolgáltathatnak az eszköz aktuális környezetéről, de önmagukban gyakran nehéz értelmezni őket. A legtöbb mobileszköz azonban tartalmaz egy olyan hardverközeli szoftveres komponenst, amely ezeket a szenzoradatokat feldolgozza, kombinálja egymással és könnyebben értelmezhető formában elérhetővé teszi az alkalmazásfejlesztőknek. Ennek a „szenzorfúziós” megközelítésnek az eredményeként olyan adatokhoz férhetnek hozzá egyszerűen az alkalmazások, hogy pontosan milyen irányban áll az eszköz (iránytű), hogy az eszköz álló vagy fekvő helyzetben van-e (giroszkóp), hogy az eszköz vízszintes felületen fekszik-e vagy sem (giroszkóp), vagy hogy az eszközt éppen megrázták-e (gyorsulásmérő). Ezek adnak lehetőséget arra, hogy az alkalmazások támogassák az elforgatás esetén történő másfajta megjelenítést, és hogy működjenek a különböző eszközforgatást igénylő játékok.
Ezek a szenzorok azonban a felhasználói élmény mérésekor is sokat segíthetnek, így mérési keretrendszerünk ezeket is gyűjti és a szenzorfúzión túlmenően is kiértékeli. A legegyszerűbb esetekben persze nem kell valódi feldolgozást végeznünk. Ha például azt tapasztaljuk, hogy gyakran jelzett a keretrendszer rázás eseményt, de ennek nincs szerepe az alkalmazásban, akkor ez lehet a felhasználó frusztrációjának jele. A szenzorfúzió egy másik eredménye az, hogy folyamatosan tudjuk figyelni azt, hogy a tér három iránya mentén mennyire vannak elforgatva az eszközök. Korábbi kutatási eredmények bizonyítják, hogy ergonómiailag a legkényelmesebb az, ha az eszközöket kézben tartva a vízszinteshez képest 37,5°-ban tudjuk tartani. Ha az alkalmazásunk használata közben olyan mérési eredményeket kapunk, amelyek ettől nagyon eltérnek, az mindenképpen jelzésértékű, hiszen a felhasználóinkat egy bizonyítottan kényelmetlen (sőt egészségtelen) helyzetbe kényszerítjük.
Egy másik fontos következtetés, amelyet mérési keretrendszerünk le tud vonni az az, hogy a felhasználók mozognak-e az alkalmazás használata közben, vagy egy helyben vannak. Ehhez a keretrendszer a gyorsulásmérő eredményeit értékeli ki.
Sok esetben azt látjuk, hogy a tér két iránya mentén: x irányban, azaz „előre-hátra” és y irányban, azaz „jobbra-balra” a gyorsulás viszonylag kis mértékben változik, míg a tér harmadik irányában, „fentről-lefelé” a gyorsulás viszonylag periodikusan, nagyobb mértékben változik. Amikor valamit a kezünkben tartunk és mozgunk, akkor az adott tárgyra pont ilyen profilú gyorsulás jellemző: jobbra-balra nem nagyon mozgatjuk, előre-hátra csak annyit, amennyire mi magunk is mozgunk (ez viszont nem periodikus, hanem egyenletes), fel-le viszont folyamatosan és periodikusan mozog az eszköz, ahogy lépkedünk és a saját súlypontunk is változik. Ez az információ szintén fontos, hiszen mozgás közben egyrészt tartania kell a felhasználónak az eszközt, másrészt megosztott a figyelme, így bonyolult feladatok, gesztusok elvégzésére kényszeríteni rossz felhasználói élményt eredményezhet.
Mérési keretrendszerünk ilyen és ehhez hasonló hasznos információkat tud nyújtani a mobilalkalmazások fejlesztőinek vagy tulajdonosainak. Ezeknek a visszajelzéseknek nagy előnye, hogy teljesen automatikusan előállnak, nem igényelnek felhasználói együttműködést (azon túl, hogy a felhasználónak bele kell egyeznie, hogy az adatokat gyűjthetjük, ez azonban gyakran egyéb követelmények miatt is megtörténik), könnyen értelmezhetők és kis energia-befektetéssel integrálhatják a fejlesztők az alkalmazásokba.
NAGY ÁKOS
2017/30
