Évek óta folyik a vita, hogy a növényvédő szerek közé tartozó neonikotinoidok milyen hatással vannak a haszonnövényeinket beporzó, így rendkívül fontos házi és vad méhfajokra. Jelenleg ezen vegyszerek használatára részleges tilalom vonatkozik az Európai Unióban; az engedélyezésről szóló tagállami szavazás legkésőbb ősszel várható. Június 30-án a nagy tekintélyű Science című lapban jelent meg egy cikk ezen vegyületek méhekre gyakorolt hatásáról. A kutatásban Sárospataki Miklós, a Szent István Egyetem Állattani és Állatökológiai Tanszékének docense is részt vett.

– Mit érdemes tudni a neo­ni­ko­ti­noi­dokról?

– A neonikotinoidok egy viszonylag új rovarölőszer-családot alkotnak. Ezen vegyszerek meglehetősen hamar népszerűvé váltak, mivel könnyen kijuttathatók, és hatékony védelmet adnak a kártevők ellen. Manapság főként csávázószerként használják őket: egy hordozóval rá­ra­gasztják a szereket a vetőmagokra. Amikor a magokat elvetik a földbe, akkor a szer beoldódik a magba, majd pedig a csíranövénybe is felszívódik. A szer megvédi a növényt a kártevőktől, amelyek a talajban a gyökereket és a felszín felett a leveleket károsítják. Mindez olyan formában történik, hogy nem kell kívülről permetet juttatni a növényekre. Sokáig azt gondoltuk, hogy egy kifejlett növényben már olyan kicsi a szer koncentrációja, hogy a virágzásnál már nem okoz gondot a rovaroknak, azaz a viráglátogatók olyan minimális mennyiségben kaphatják már csak ezt a szert, ami nem okozhat problémát az ilyen, úgynevezett „nem célszervezeteknek”. Kiderült azonban, hogy ha mégoly alacsony koncentrációban is, de ezek a szerek jelen vannak a kifejlett növény virágporában és nektárjában is, és így mégiscsak bejuthatnak a méhekbe. Az is felmerült persze, hogy az a koncentráció, amit így megkaphatnak, nem károsítja a méheket. Az utóbbi néhány évben kezdték el igazán alaposan vizsgálni azt a dolgot, hogy bizony a neonikotinoidoknak ez a nagyon pici koncentrációja is okozhat „szubletális” hatásokat. Vagyis nem öli meg azonnal a méheket, de jelentősen csökkentheti túlélési, szaporodási esélyeiket. Évek óta folyik a vita a méhekkel foglalkozó kutatók és a növényvédelemmel foglalkozó szakemberek között azon, hogy milyen mértékű hatással vannak ezek az alacsony koncentrációk a méhekre, hiszen a „növényorvosok” szeretnék megtartani a növényvédelmi gyakorlat számára ezeket a hatékony szereket.

– Az egésznek a hátterében ott van az is, hogy az elmúlt években úgy tűnik, csökken a házi méhek és a vad beporzó rovarok létszáma. Igazolható-e tudományosan ez a tendencia?

– Igen, jól kimutatható. Azért nem olyan nagy a baj, ahogy a médiában sok helyen hallani, de bizonyos területeken tényleg komoly gondok vannak, elsősorban a „nagyon civilizált világban”, például Észak-Amerikában, Nyugat-Európában. Ott erősen csökken a házi méhek egyedszáma és a családok mennyisége is, így a méhészek is sokkal nehezebben tudják fenntartani a méhcsaládjaikat. A vadon élő méhekről sokkal kevesebb adatunk van, de ott is látható az egyed- és fajszámok csökkenése. Magyarországon poszméhekre van egy, körülbelül 50-60 évre visszamenő adatsor, amiből az látszik, hogy a fajok felének csökkenő tendenciát mutat a gyakorisága.

– Mi lehet a követkeménye, ha a vadon élő méhek megritkulnak?

– Ilyenkor rá szoktam kérdezni: mit gondol, hány méhfaj fordul elő Magyarországon? És rögtön mondom is a megoldást: 700. Ehhez képest a „mi házi méhünk” csupán egy fajt jelent, ami elenyészőnek mondható. Nagyon sok olyan haszonnövényünk van, a vadon élő növényekről nem is beszélve, amelyeket a házi méh nem tud elég hatékonyan beporozni – ezt a munkát a vad méhek végzik el. A természet ilyen hasznos tevékenységeit hívjuk „ökoszisztéma szolgáltatásoknak”. Tehát sok megporzási probléma van, amit a házi méhekkel nem tudunk megoldani, akkor sem, hogyha jól tudjuk őket tenyészteni. Ha még a tenyésztésükkel, szaporításukkal is problémáink vannak a betegségek és kártevők miatt, akkor aztán végképp nem lehet csak a házi méhekre hagyatkozni.

Én kifejezetten vadon élő méhekkel foglalkozom, így érthető, hogy szerintem ezek is fontosak, sőt lehet, hogy fontosabbak, mint a házi méh. Csak ugye a házi méh a megporzás mellett mézet és más méhészeti termékeket is termel, és innentől kezdve közvetlenül kimutatható gazdasági haszna van. A vadméhekkel csupán néhány kutató foglalkozik, és ha elkezdenek vészharangot kongatni, hogy kevesebb van a vadméhekből, akkor azt sokan nem veszik komolyan. Ha viszont a sok méhészből álló, gazdaságilag is érdekelt csoport elkezd „kiabálni”, hogy baj lesz a méhekkel, nem lesz elég méz, nem tudunk beporozni, akkor a nagyközönség, a politikusok már sokkal inkább odafigyelnek. Ez történt tulajdonképpen itt is. A házi méh vonalán az igazi nagy pofon a kaptárelhagyás jelensége volt, ami Amerikában ütötte fel a fejét 8-10 évvel ezelőtt. Ennek az a lényege, hogy a méhek egy héten belül gyakorlatilag eltűnnek a kaptárból. Amerikában voltak olyan méhészetek, ahol a családok 90%-a elpusztult, ami nagyon durván érintette a méhészeket. A kutatók elkezdték vizsgálni, hogy mi lehet ennek az oka. Több dolog is felmerült: a mobiltelefonok, a rádióhullámok, a génmódosított növények és a növényvédő szerek, de egy konkrét okot sem sikerült bebizonyítani. Így került a képbe a neo­ni­ko­ti­noi­dok társasága is. Merthogy ezen szereknek a már említett szubletális hatásai olyanok lehetnek, amik akár kaptárelhagyást is előidézhetnek. Az ilyen hatások elsősorban termékenységcsökkenésben és tájékozódási zavarokban jelentkezhetnek.

– Miből állt az Önök kísérlete?

– A kísérlet fővállalkozói angolok voltak, konkrétan a brit Ökológiai és Hidrológiai Központ (Centre for Ecology & Hydrology, CEH). Repceföldeken végeztük a vizsgálatokat; Angliában, Németországban és Magyarországon voltak kísérleti területek, összesen 33 darab. Egy-egy kísérlet három blokkból állt: egy volt a kontroll, amelyet nem kezeltünk a vegyszerekkel, és két másik szántót kezeltünk az egyik, illetőleg a másik típusú neonikotinoiddal (thia­meth­oxam és clothianidin). Magyarországon ilyen területhármasból négy, vagyis összesen 12 darab kísérleti terület volt. Szolnoktól délre és keletre, illetőleg a Jászságban kísérleteztünk.

A kísérleti területekre házi méheket, földi poszméheket és faliméheket telepítettünk. A fa­li­méhek magányos életmódot folytató, csöves fészkeket építő csoport. A kontroll és a két kísérleti területre ugyanúgy, ugyanolyan felállással telepítettük őket. Kinn a terepen egyrészt azt vizsgáltuk, hogy milyen aktivitást mutatnak a rovarok. Emellett befogtuk a poszméheket, és leszedtük a pollent a lábukról: ezzel azt tudtuk megnézni, hogy tényleg repcével táplálkoznak-e, vagy mással is. A virágzási időszak vége után összeszedték a fészkeket, majd elvitték őket Angliába. Ott teljesen kielemezték a fészkeket, megnézték, hogy milyen szermaradványok vannak bennük, és vizsgálták azt is, hogy milyen a szaporulat. A kísérletben az volt az unikális, hogy teljesen terepi körülmények között, és nagyon nagy térléptékben végeztük: három országra terjedt ki, és nagyon sok kísérleti területet vontunk be. Ilyen léptékű terepi kísérlet még nem zajlott ebben a témában.

– Mi lett a kutatás eredménye?

– A méhek nem pusztultak el közvetlenül, hanem a korábban említett szubletális hatások voltak megfigyelhetők. Országonként kicsit eltérő volt a hatás. Angliában és Magyarországon a házi méheknél egyértelműen kimutatható volt, hogy a következő éves generáció, a szaporulat jóval gyengébb. A németeknél érdekes módon ez nem jött ki, valószínűleg azért, mert ott sokkal nagyobb mértékben táplálkoztak a méhek más növényeken a repcén kívül. A vadméhekre vonatkozó eredmények is azt mutatják, hogy szaporodási sikerüket negatívan befolyásolják a neo­ni­ko­ti­noidok. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a poszméhkolóniák kevesebb új méhanyát produkáltak, a faliméhek pedig kevesebb petét raktak. Ami még érdekes, hogy a különbség nem egyértelműen a kontroll és a kezelt területek között volt kimutatható, hanem a fészekben talált szermaradvány mennyisége befolyásolta negatívan a szaporulatot. Ez alapján elképzelhető, hogy nemcsak a repcéből sikerült nekik ilyen szermaradványokat összeszedni, hanem máshonnan is, ahol táplálkoztak.

BAJOMI BÁLINT

2017/30