Előfizetés a lapra

Friss cikkek

2017/01/16

Poloskák, mindenütt!

ágyi poloska, invázió, Magyar Természettudományi Múzeum, poloska, rovar

Idén nagyon sok telefon és e-mail érkezik e nem túl népszerű rovarok miatt a szerkesztőségbe is és hozzánk is, a Magyar Természettudományi Múzeumba. Mindenki azt kérdi: milyen poloska ez, amiből idén olyan rettentő sok van?

 Nyugati levéllábú poloska

Nagyon nehéz a bevezetőben szereplő kérdésre válaszolni, pedig nem sok fajról lehet szó. A kérdezők zöme ugyanis azt felismeri, hogy „mezei poloskáról” van szó, de többet már csak kevesen tudnak mondani. Holott anélkül csupán – és esetleg – valószínűsíteni lehet a fajt. Az ősszel inváziószerűen megjelenő poloskák lehetnek barnák vagy zöldek, fekete-sárga mintásak vagy barna pöttyökkel tarkítottak, lehetnek kerekdedek, szokásos poloska (azaz kicsit megnyúlt) alakúak, de lehetnek kifejezetten hosszúkásak is. Lássunk hát „egy kis katalógust” valószínű lakótársainkról!

Ágyi poloska, újra

Idősebb nemzedékek még emlékezhetnek, hogy a nagyhatású rovarirtó szerek bolti megjelenése előtt, azaz a hatvanas évekig az ágyi poloska (Cimex lectularius) a városi lakásokban gyakorta velünk együtt élő, igen kellemetlen lakótárs volt. Több mint lakótárs, mondhatjuk, hiszen az egyedek éjjelente kínos szorgalommal keresték fel az alvókat (a testmeleget és a szén-dioxid-kibocsátást érzékelve), és szívták azok vérét. Sajnos a poloskanyál allergén anyagokat is tartalmaz, így sokan az igen kínzó viszketés, esetleg hólyagok árán tudták meg, hogy ilyen kellemetlen lakótársra tettek szert. Azután jött a DDT (Matador volt az első por neve), és jöttek más rovarölő szerek – egy időre elcsitult a vész. A legutóbbi évtizedben azonban újra olyan hírek érkeznek, hogy London szállodái poloskásak, hogy Budapesten ismét sok helyen megjelent. 2015-ben 3700 lelet alapján készült el a főváros poloskatérképe (www.poloskaterkep.hu), most már közel 5000 pontot tartalmaz, lakótelepi tömbházakban eredménytelenül védekeztek ellene stb. Úgy tűnik, a szokásos rovarölő szerek némelyikére rezisztens törzsek alakultak ki, és a védekezés amúgy is nehéz a rejtett életmódjuk miatt.

 Ágyi poloska

Néha az ágyi poloska egy rokona, a fecskepoloska (Oeciacus hirundinis) is megjelenik ősszel a lakásban. Ez az előbbi poloskához igen hasonlító vérszívó parazita a molnárfecske fészkében él. A nyári hónapokban egy-egy fészektelepen nagyon elszaporodhat, majd ősszel, amikor a fecskék eltávoznak, a kiéhező poloskák útnak indulnak, és betévedhetnek a lakásokba is. Kevés adat van arról, hogy igazán kellemetlenek lettek volna a lakóknak, de még ilyen is előfordult nagy, sokemeletes kollégiumokban (például Prágában vagy nálunk Keszthelyen). Ezeket az apró, alig félcentiméteres, sárgásbarna-vöröses állatokat viszonylag könnyű megismerni.

Ágyi poloska szájszerve nagyításban

Csipkés szépség

A platánfákon tömegesen elszaporodó, légiesen könnyed kinézetű, félcen-timéternél kisebb platánfa csipkéspoloska (Corythucha ciliata) mintegy négy évtizede van jelen hazánkban, Amerikából került át fiatal facsemetéken Európába, természetes ellenségei nélkül. A platánlevelek a sok poloska szívása következtében már a nyár derekára foltossá válnak, elsárgulhatnak, ezt sok városunkban megfigyelhetjük, ahol díszfának platánt ültettek. Ősszel a kikelt ivarérett, szárnyas poloskák elindulnak megfelelő telelőhelyet keresni. Ha az ablak előtt platánfa van, bizony nagyon sok egyed bekívánkozhat a lakásba. Aprók, nem büdösek, semmi bajt nem csinálnak. Sokan észre sem veszik e kicsiny rovart, de akinek a szeme elé kerül, ragadjon nagyítólencsét, ha szépet akar látni!

Platánfa csipkéspoloska

„Egy újszerű forma jelent meg nálunk!” Ezt a hírt néhány éve küldte valaki, aki odafigyel arra, amit lát. Észrevette, hogy az a poloska, amelyik októberben több példányban mászkált az ablaka körül, nagyjából ugyanakkora, de karcsúbb, mint „a szokásos”, és a hátulsó lábszára kiszélesedik. A ka­ri­más­po­los­kák közé tartozó nyugati levéllábú poloskát (Leptoglossus occidentalis) 2006-ben írták le először hazánkból. Sem a nemzetség, sem a faj nem őshonos Európában, Amerikából keveredett ide. Trópusokon sokkal jobban – valóban levélszerűen – kiszélesedő rokonai is élnek, innen kapták nevüket. Ez a faj a fenyőfélék, nálunk leginkább a feketefenyő tobozait szívogatja, igazán nagy kárt nemigen okoz. Ha valaki megfogja, megszorongatja, akkor kellemetlen élményben részesülhet, ugyanis a poloska igen intenzíven bűzös váladékot bocsát ki, hogy ellenségeit elűzze. (Erről a folyadékról még lesz szó.) De könnyen be lehet fogni úgy, hogy egy pohárral letakarjuk, a pohár szája alá egy papírlapot csúsztatunk. Így megfigyelhetjük érdekes, fürge járását, és ahogy értetlenül tapogatva próbálja felmérni, merre lehet menekülni. A lakás előtt azután nyugodtan elengedhetjük. Ha tavaszig sikerül kihúzniuk valahol, akkor „néhány napig táplálkoznak, majd a hímek érdeklődése a nőstények felé fordul. Azok az egyre erőszakosabb hímeket vagy elfogadják, vagy erőteljes hátsó lábukkal messze elrúgják maguktól” – írt róluk Bodor János a Kertészet és Szőlészetben. A petékből kikelő lárváknak és az imágóknak is hozzá kell jutniuk a fenyőmagokhoz a zavartalan fejlődés érdekében, egyebekben fenyőtűk, friss hajtások, fenyőrügyek nedveit szívogatják.

 Az őshonos bencepoloska

 Mezei helyett címeres

A mostanában legtöbbet emlegetett két faj a címerespoloskák családjába (Pentatomidae) tartozik, ezeket szokták a köznyelvben mezei poloskáknak nevezni. A mezei poloskák név azonban foglalt, egy itthon több mint 300 fajt számláló család (Miridae) neve, melynek tagjai kisebb (néha csak néhány milliméteres, a centimétert ritkán meghaladó), törékeny, puha testű, lapos hátoldalú állatok. A hát közepén kicsiny, háromszögletű pajzsocskájuk van, az első szárny néha teljesen hártyásnak tűnik. Pontszemük nincsen.

 A címerespoloskák széles, erős testű, domborúbb hátú rovarok, a mezőn-kertben-parkban sokszor szemünk elé kerülő, közismert fajok pedig általában a centit meghaladják, olykor a másfél centit is elérik. Nevüket nagyobb méretű, címerszerű pajzsocskájukról kapták. Az elülső szárny tövi része, a fedő, jól láthatóan vastagabb kitinből van, mint a hártya. Ide tartoznak a bogyómászó poloskák, amelyek szúrása károsítja a bogyós termésű növények gyümölcsét, és amelyek legtöbbször felelősek a gyümölcs fogyasztása közben észlelhető poloskaszagért. Gyakran mászkálás közben is elcsöppen a bűzmirigy váladéka, így nem is kell támadás, hogy a bogyón érezhető legyen egy korábbi látogató szaga.

Bogyómászó poloska

A poloskák bűzmirigyének váladéka elsődlegesen védekezésre szolgál. Lárvakorban, amikor az állatnak nem fedi még szárny a hátoldalát, azon nyílnak a mirigyek, így jut a folyadék leggyorsabban a növényen kapaszkodó rovarra felülről támadó ellenség közelébe. A kifejlett poloskáknak rendszerint van szárnyuk, ami a hátoldalt befedi (ha pedig szárnyatlanok, mint az ágyi poloska, szárnyaikat másodlagosan veszítették el), így máshol kell a folyadékot a környezetbe juttatni.  A tor harmadik szelvényében lévő mirigyek nyílása oldalt van. Veszély esetén a folyadék kibuggyan a nyíláson és szétterül egy olyan mattnak látszó folton, amelynek a felületét parányi gombákhoz hasonlító szemcsék borítják. A tökéletesen vízhatlan szövetet kifejlesztő textilipari szakemberek ezt a felületet is tanulmányozták, ugyanis erről is lepereg a váladék, vagy kicsiny, gömbölyded cseppekben marad meg rajta – de nem terül szét a testfelületen. Így a poloska megmenekül attól, hogy saját légzőnyílásába bekerüljön a folyadék, amelynek méreganyaga sajátmagára is káros volna. A váladék összetétele fajról-fajra kicsit – vagy nagyon is – más lehet. Általában jelentős részét egyenes láncú szénhidrogének teszik ki, és vannak benne az illatért felelős észterek és más vegyületek: dialdehidek, detergens (hogy az ellenség testfelületén szétterjedjen a folyadék), valamint idegméreg.

 A feltűnő, figyelmeztető mintázatú címerespoloskák kevesebb bűzös folyadékot termelnek, mint a környezetükben nehezen észrevehetők – ez logikusnak tűnik, ha arra gondolunk, hogy aki egyszer találkozott velük, messziről felismeri és kerülni fogja őket. Ugyanígy tesznek sokan az erdő és mező egyszerű állatai közül is. Egyes esetekben a levegőben szétterjedő párát a fajrokonok érzékelik, és igyekeznek elbújni, tehát még kommunikációs szerepe is van. Az illatot valószínűleg jól ismerik olvasóink a bogyómászó poloska (Dolycoris baccarum) vagy a zöld bogyómászó poloska (Palomena prasina) áldatlan tevékenysége következtében.

Hazánkba is elvándorolt

A zöld vándorpoloska (Nezara viridula) jól ismert kártevője volt a mediterrán területeknek, de a mi éghajlatunkon a múlt évszázadban nem fordult elő. A globális klímaváltozás azonban sok meleghez szokott rovar elterjedését megváltoztatta, és 2002-ben sajnos ez a faj is megjelent nálunk, sőt hatalmas mértékben elszaporodott, és olykor lakásokban is áttelelhet. Idén ősszel többen panaszolták, hogy még erkélyládában is, egy-egy paradicsomon nagyobb számban szívogat valami, ami olyan, mint egy poloska, de nem a jól ismert bogyómászó. Egyikük fényképet is küldött, és azon egyértelműen látni lehetett, hogy a vándorpoloska lárváiról van szó. (Valószínűleg kifejlett egyedek is voltak arrafelé, csak azok jobban beolvadtak a levelek színébe.) Ezeknek a lárváknak a háta nem fényes, s nem is élénkzöld, hanem jellegzetesen fekete-sárga-piros-fehér mintázatú, vedlésről vedlésre változó. Ám „késő kamaszkorban” megjelenik rajtuk a zöld, és az utolsó lárvastádiumban a színük már hasonló a kifejlettekéhez. A nőstény száznál is több petét rakhat, és egy évben nálunk két nemzedéke fejlődik ki. A poloska szívása nyomán elhalnak a növényi szövetek, tömeges szívogatás esetén a termés torz alakú, esetleg ehetetlen lesz.

 Zöld vándorpoloska peterakás közben

(BODOR JÁNOS FELVÉTELE)

 

 

Az igazi ellenség azonban, amelytől rettegünk, az az a poloska, amelyik ilyenkor ősszel behatol a mi saját, személyes terünkbe, a lakásunkba is! Tehát támad? Szó nincs róla, noha az esetenként hisztérikus blogbejegyzések alapján akár erre is következtethetnénk. Sajnos, fokozatosan annyira elszigetelődünk a természettől, hogy sokak számára azok az élőlények, amelyek egyébként sokkal előbb itt voltak már, mint az emberek, idegen, ellenséges, félelmetes, utálatos lényekké váltak.

 Az idén a kertekben, parkokban, kertes házakban, lakásokban szokatlanul nagy számban megjelenő egyik címe­res­po­los­ka, a bencepoloska (Rha­phi­gaster nebulosa) egy békés, őshonos faj. Minden ősszel előfordulhat, hogy a kifejlett példányok, jó áttelelő helyet keresve, a lakásainkat találják megfelelőnek. Néha ilyenkor észre sem vesszük egyedeiket, csak tavasszal, amikor a szabadba szeretnének visszajutni, és az ablakkereten, függönyön mászkálnak, kifelé vágyakozva. Az idei évben több van belőlük, valószínűleg a bőséges csapadéknak (minden táplálékuk üde zöld volt egész nyáron) és az elhúzódóan meleg időnek köszönhetően.

 Az invazív hársbodobács tömege

 (A SZERZŐ FELVÉTELE)

A bencepoloska testére apró, barnás-feketés foltokból álló mintázat jellemző. Az ősszel világosabb alapszín tavaszra megbarnul. A szabadba kijutó vagy ott áttelelt szerencsésebb nőstények akár 40 petét is lerakhatnak szép, rendezett sorokban. A kikelő poloskák egész életükben fás növények leveleit szívogatják, a táplálékban nem válogatósak. Embert nem szúrnak meg. Az egyetlen kellemetlenség akkor következhet be, ha valaki erős kézzel megfogja vagy papírzseb-kendővel megszorítja az állatot, mire az ösztönösen a bűzmirigye segítségével védekezik. Ám ha például finom mozdulatokkal a mellé fektetett tenyerünkre terelgetjük a példányt, azon baj nélkül elmászkál, amíg a nyitott ablakon át kitessékeljük. Még meg is nézegethetjük közben a tövén bőrnemű és a végén hártyás, szépen erezett szárnyat (mintha egy X osztaná mezőkre az állat hátát), a finom pontszerű bemélyedések adta skulptúrát és az érzékeny csápokat. Annak, aki nem ilyen vállalkozó kedvű, aki nem akarja a gyermekét is higgadtabb természetszemléletre nevelni, a poharas módszer itt is jól használható.

Hőtérkép Budapest ágyi poloskáinak elterjedéséről

A sokaság is csuda dolgokat tesz

Végezetül említsünk meg egy invazív bodobácsfajt, amely szintén nemrégen jelent meg nálunk, hatalmas tömegekben lehet jelen a hársfákon, de nem jön be a lakásba (eddig legalábbis nincs róla ilyen adat). A hársbodobács (Oxycarenus lavaterae) elképesztő tömegben gyűlik össze a fakérgen, pirosra festve a fatörzset. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a legelésző állatok elkerülték azokat a lágyszárú növényeket, amelyeken nagyobb számban voltak feltűnő poloskák. Érthető, több büdös állat együtt még büdösebb… A bodobácsok feltűnő, piros, óriási tömege (és ilyen a régi ismerősök, a verőköltő bodobácsok összeverődő nagy csapata is) az egyéneknek nagyobb védelmet nyújt.

 Ebből is látszik, hogy a poloskák is csak emberek...

 VÁSÁRHELYI TAMÁS

 

694
2017/01/11

Új szerepben a C-vitamin

A hét kutatója, aszkorbát, biológia, interjú, Szeged, vitamin

Itt van az ősz, és itt van újra a C-vitamin szezonja. Az aszkorbátok nagyon hasznosak egészségünk megőrzése szempontjából, a növényekben pedig – egyebek mellett – a környezeti stressz-hatások kivédésében játszanak fontos szerepet. Tóth Szilvia Zita, az MTA SZBK Lendület Molekuláris Fotobioenergetikai Csoport vezetője szerint azonban sok kevésbé ismert funkciójuk is van. Bár még alapkutatásoknál tartanak, de vizsgálataik oda vezethetnek, hogy stressztűrőbb, magasabb vitamintartalmú növényeket lehetne nemesíteni, vagy akár az algaalapú hidrogéntermelés hatékonysága is növelhető lenne általuk.

693
2017/01/11

Denevérkutatók versenyben

biológia, denevér, emlős, Kitaibel, Magyar Természettudományi Múzeum, ökológia, taxonómia, vírus

A Magyar Természettudományi Múzeum hagyományosan a délkelet-ázsiai denevérfauna kutatásának élvonalába tartozik. 2015-től kezdve négy évig kutatásaikat az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram is támogatja, így lehetőség nyílt a vizsgálatok kiterjesztésére, az eredmények közlésének intenzívebbé válására. A program két eleme a denevérek rendszertani kutatása, illetve a denevérekben található nagyszámú vírus diverzitásának felmérése. Cikkünkben egy kis ízelítőt adunk a denevértaxonómiai kutatások elmúlt években elért eredményeiről.

692
2017/01/11

Őszinte éhség

biológia, etológia, Kitaibel, madár, széncinege

A szülők hozzájárulása az utódok létrehozásában és felnevelésében sokszor egyenlőtlennek tűnik – például sok énekesmadárfajnál a tojó végzi a kotlás oroszlánrészét. Ilyenkor többnyire a hím szállít több-kevesebb eleséget a tojásokon ülő párjának, azonban ez nem minden esetben elegendő ahhoz, hogy a tojónak ne kelljen magának is élelem után néznie időnként. Kérdés, hogy vajon rá tudja-e venni a tojó valahogyan a párját, hogy több eleséghez jusson? És ha már így áll a helyzet, visszaél-e a helyzetével – vagyis a tojó éhség-szintje befolyásolja-e azt, hogy milyen intenzitással buzdítja a hímet etetésre?

691
2017/01/11

A lapos kékfutrinka

a hátlapon, biológia, fotó, futrinka, Kitaibel, rovar

A hazai futóbogarak jellegzetes képviselői a nagyfutrinkák, melyeknek 27 faja és számos alfaja él nálunk. Egyes fajaik csak az ország bizonyos részein, például a Soproni- vagy a Zempléni-hegységben fordulnak elő, míg mások nagyobb elterjedésűek, és a számukra alkalmas élőhelyeken országszerte megtalálhatók. Többnyire erdőlakók, kisebb hányaduk él nyílt gyepekben.

689
2017/01/05

3D-modell fotók százaiból

A hét kutatója, Debreceni Egyetem, drón, földtudomány, geoinformatika, interjú

Az eredetileg katonai céllal kifejlesztett drónok ma már beszivárogtak a civil szférába is. Szabó Gergely, a Debreceni Egyetem Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének adjunktusa izgalmas kutatása során háromdimenziós terepmodelleket alkot drónokkal készített képek alapján. Ezeken aztán méréseket lehet végezni – például egyszerűen meg lehet mondani egy kavicshalomban lévő anyag mennyiségét, vagy pontos térképeket szerkeszthetünk vele. Ugyanakkor nagyon komoly számítási kapacitás kell ahhoz, hogy több száz fotó alapján létrejöhessen a modell.

688
2017/01/05

A medveállatkák szupererői

fehérje, genetika, medveállatka, molekuláris biológia, Tardigrada

A parányi, hernyó és medve fura keresztezésének tűnő állat egyedülálló képességekkel rendelkezik. A modern genetika eszköztárával pedig e képességek emberbe való átültetése ma már egyáltalán nem tartozik a fikció tárgykörébe.

686
2017/01/05

Az ezerarcú békasó

ásvány, az év nyersanyaga, földtudomány, kőzet, perlit, Zemplén

Hazánk ásványkincsekben szegény, azonban a perlit – az "Év nyersanyaga 2016" címet elnyert vulkanikus eredetű kőzet – tekintetében nagyhatalomnak számít! A pálházi perlitbánya a nemzetközi perlittermelésnek mintegy 7 százalékát adja és ezzel az 5–6. helyet foglalja el, Európában pedig a világelső Görögország mellett a második legnagyobb perlittermelő.

685
2017/01/05

A szuezi válság és a magyar forradalom

56, háború, Izrael, közel-kelet, Szuezi-csatorna, XX. század

Az első világháborút követően bomlásnak induló gyarmati rendszer helyét a mandátumterületek vették át. Ennek megfelelően például Egyiptom, Irak és Palesztina brit, Libanon és Szíria pedig francia ellenőrzés alá került a Közel-Keleten. A mandátumjogokat gyakorló londoni kormánynak azonban nem volt megfelelő elgondolása a zsidó bevándorlás tekintetében, amelyet az 1939-es Fehér Könyv erősen korlátozott. Az 1945-ben felállított közös angol–amerikai vizsgálóbizottság (Grady–Morrison Bizottság) azt javasolta, hogy a brit hatóságok adjanak ki 100 ezer bevándorlási engedélyt a holocaust borzalmait túlélt európai áldozatoknak.

684
2017/01/05

Kincsvadászat óriás távcsövekkel

A hét kutatója, asztrofizika, csillagászat, fizika, interjú, spektrum, űrteleszkóp

A mesében a kincs a szivárvány végén van. A csillagászok számára is a színkép jelenti a kincset, hiszen szinte minden fontos információt az égitestek spektrumából tudnak kiolvasni: távolságot, sebességet, összetételt, kort. Ehhez azonban olyan eszközökre van szükség, amelyek a leghalványabb objektumok fényét is színeire tudják bontani. Ilyen műszereket készít Fűrész Gábor csillagász, a Massachusetts Institute of Technology munkatársa, aki a világ legnagyobb jelenlegi és készülő földi, illetve űrteleszkópjaira épít berendezéseket.