Előfizetés a lapra

Friss cikkek

2019/09/26

Otthona a holtfa

Az év rovara 2019, biológia, fotó, havasi cincér, rovar, rovartan

A Magyar Rovartani Társaság internetes szavazásán fölényes többséggel nyert a havasi cincér (Rosalia alpina), így ez a faj lett 2019 rovara. Két vetélytársával – a kis Apolló-lepkével és a magyar tarszával – együtt közösségi jelentőségű faj, vagyis szerepel az Európai Unió élőhelyvédelmi irányelvének mellékletein.

Az élőhelyvédelmi irányelv alapján készülő következő országjelentés (amelyben a közösségi jelentőségű fajok és élőhelyek természetvédelmi helyzetéről és elterjedéséről kell beszámolni) 2019-ben esedékes – érthető hát, hogy miért ezek a fajok szerepeltek a versenyben. Amikor ez az írás megjelenik, akkor van a nyertes havasi cincérek rajzásának csúcsidőszaka.

Nem is annyira havasi

Carl von Linné, a kettős nevezéktan és az élővilág hierarchikus rendszerének megalkotója 1758-ban írta le a fajt még Cerambyx alpinus néven. A leírás alapjául egy több mint 50 évvel korábban, 1703. július 12-én fogott bogár szolgált, melyet a svájci Alpokban, a mai Sankt Gallen kanton területén, a Tamina folyó völgyében találtak. A faji jelző, illetve a bogár köznapi neve a legtöbb európai nyelvben az Alpokra vagy a havasokra utal, ám ez némiképp félrevezető. A havasi cincérnek ugyanis nincs köze a havas hegycsúcsokhoz, és korántsem csak az Alpokban fordul elő.

A havasi cincér leginkább bükkösökben él, általában 300 és 2000 méter közötti tengerszint feletti magasságban (minél délebbre megyünk, annál magasabban, a bükk elterjedésének megfelelően). Más erdőtársulásokban sokkal ritkább, és azokban leginkább akkor fordul elő, ha elegyesen bükk is található bennük. Lárvája azért a bükkön kívül más fafajok, például a közönséges gyertyán, a juhar-, kőris- és hársfajok, a hegyi szil és a vadcseresznye fáját is fogyasztja.

Elterjedési területe kelet–nyugati irányban az Urál déli részétől Spanyolországban a Kantábriai-hegységig található. Északon a határ a Franciaország közepén, Dél-Németországban, Csehországban és Lengyelország déli részén, majd a Fekete-tenger északi peremén húzódó sáv, de ezeken a helyeken a faj már nagyon ritka, és a kipusztulás szélén áll. Délen megtalálható Szicíliáig, Görögország legdélibb és Törökország északi részéig.

Nőstény havasi cincér  (FARKAS MAGDOLNA FELVÉTELE)

Ma a havasi cincér az Alpokban, Közép-Kelet- és Délkelet-Európában a leggyakoribb, beleértve hazánkat is. Magyarországon főleg a Dunántúli- és az Északi-középhegységben, valamint a Mecsekben honos. Megtalálható a Dunántúli-dombság magasabb, csapadékosabb részein is. Az Alpokalja bükköseiben azonban nagyon ritka vagy hiányzik.

Rövid, de intenzív élet

A nőstény a tojócsövén és a fején lévő érzékszőrökkel választja ki a peterakásra alkalmas helyet, mely általában egy keskeny hasadék az elhalt fatörzs kéregtelen részén. A kikelő lárvák beljebb vonulnak, és 4–10 centiméter mélyen rágják járataikat a szijácsban – a tápanyagban szegény gesztet általában elkerülik. Fejlődésük két–három évig tart az időjárástól és a tápanyagtartalomtól függően. Az utolsó ősszel közelebb jönnek a felszínhez, ott áttelelnek, majd tavasszal és nyár elején bábkamrát és kivezető alagutat készítenek, melyet a kirepülésükig elfalaznak. A június végén, július elején kikelő bogarak lapos ellipszis alakú nyíláson át hagyják el a fát; az ellipszis hosszabbik tengelye a fa hosszirányával párhuzamos, így az avatott szem már ez alapján is észleli a havasi cincér jelenlétét az adott élőhelyen.

A más bogarakéhoz képest nagy méretű kirepülőnyílások, előtérben egy hím egyeddel

(VARGA SZABOLCS FELVÉTELE)

A kirepült bogarak életéből már csak néhány hét van hátra. A hímek előbb jelennek meg, mint a nőstények, és a tenyészhelynek alkalmas fákon kis területet foglalnak maguknak. Territóriumukat hevesen „csápolva” védik a vetélytársaktól és más betolakodóktól (a merészebbek még a közeledő embert is próbálják fenyegetni). A nőstényeket természetesen a közelükbe engedik. Párzás után a hímek nagyon hamar elpusztulnak, de a nőstények sem sokkal élik túl a peterakást.

Hogy a kifejlett bogarak táplálkoznak-e, arról ellentmondó közlések születtek. Egyes források beszámolnak virágokon, leveleken vagy kifolyó fanedven szürcsölgető havasi cincérekről, ám az ilyesmi nagyon kivételes esemény lehet; egy 2011. évi vizsgálatban több mint 1500 fogási alkalomból egyszer sem figyeltek meg táplálkozást.

Napimádók

A havasi cincérek leginkább az olyan álló, részben vagy egészen elhalt fatörzseket kedvelik, amelyek legalább 20 centiméter átmérőjűek. Ezekben ugyanis több tápanyag jut a lárváknak; a szabadon álló törzset kevésbé támadják meg azok a gombák, melyek a fekvő, átnedvesedő törzset hamar elkorhasztják és a nagyobb tömegű faanyag mérsékli a meleg és a víztartalom ingadozásait. Az igazán alkalmas holt törzsek akár tíz évig is otthont adhatnak a havasi cincérek generációinak. Fekvő törzsekben csak akkor fejlődnek ki a lárvák, ha azok elég nagyok és elég szárazak ahhoz, hogy ne korhadjanak túl gyorsan.

Lárvája…

 Olaszországi vizsgálatok kiderítették: a fa átmérője és tömege mellett más tényezőknek is szerepe van abban, hogy azt mennyi havasi cincér látogatja. A bogarak előnyben részesítik azokat a fákat, amelyeknek a távolsága a legközelebbi hasonló fáktól 300 méternél nem több. Ez érthető, hiszen bár a havasi cincér tud repülni, az általa megtett táv legfeljebb nagyjából másfél kilométer (de többnyire jóval kevesebb). Ez a korlátozott röpképesség az oka annak, hogy a havasi cincér – más nagy testű, holtfához kötődő (szaproxilofág) fajokhoz, így a nagy hőscincérhez, a remetebogárhoz és a nagy szarvasbogárhoz hasonlóan – nagyon nehezen terjed. Ha egy élőhelyet megsemmisítenek (például az erdőt tarra vágják), a lokális kihalás után a havasi cincér csak akkor képes újra megtelepedni, ha aránylag közel akad életképes állomány – melynek persze fenn kell maradnia 60–80 évig, mire az új erdőben megjelennek a lárvák fejlődéséhez alkalmas nagy, elhalt fák.

… és bábja (BALOGH DIÁNA FELVÉTELEI)

Ha a lombkorona teljesen zárt, a havasi cincérek az egyébként ideális gazdafákba sem fognak petézni. A lárvák fejlődéséhez ugyanis az szükséges, hogy a törzset naponta legalább néhány órán át alaposan süsse a nap. Ugyanezért gyakoribb a havasi cincér a hegyek déli és nyugati lejtőin. Akinek sokszor volt már dolga havasi cincérrel, az ismeri e bogár napimádatát: leginkább kánikulai melegben, délelőtt 10 órától délután 4-ig érdemes keresni egyedeit, aktivitásuk csúcsidőszaka a déli órákra esik. Ha a hőség már szinte elviselhetetlen, átvonulnak a törzsek árnyékosabb oldalára, de a legtöbb nagy testű, alkonyati-éjszakai cincértől eltérően a havasi cincér teljes mértékben nappali állat.

Veszély fenyegeti

Magyarországon a havasi cincér a számára alkalmas helyeken – amelyekből egyelőre elég sok van – nem ritka, sőt néha csapatosan figyelhető meg. Európa más részein azonban sokkal rosszabb a helyzet. Ausztriában a faj megfigyeléseinek száma az 1980-as évek óta 80 százalékkal csökkent. Figyelembe kell venni ugyan, hogy az amatőr gyűjtők nem szívesen jelentik be a fogásaikat, mióta a faj törvényes védelmet kapott, de a fő ok az élőhelyek megszűnése és leromlása.

Csehországban a havasi cincér valaha széles körben elterjedt, mára azonban súlyosan veszélyeztetett, mindössze hét állománnyal. Németországban a XIX. századi adatainak zöme bükkfával behurcolt (és rövid ideig fennmaradó) állományokra vonatkozik; őshonos populációk csak Baden-Württemberg és Bajorország tartományokban vannak még, melyek korábban erősen visszaszorultak, de az utóbbi évtizedekben legalább stagnálnak, sőt növekedésnek indultak. A XX. század elején Dániában és Svédország legdélibb részén behurcolt egyedekből kialakultak átmeneti populációk, ám ezeknek ma már semmi nyoma.

A címerállat

 A havasi cincér hanyatlásának legfőbb oka az olyan erdőművelés, mely eltávolítja az idős, beteg, részben vagy egészen elhalt fákat, mely során a faállomány sűrű, egykorú, homogén, árnyékolt; vagy a bükk helyére gyorsan növő fenyőket és más fákat ültetnek. Ezekből következik, hogy fennmaradását az segíti elő, ha a fák korcsoporteloszlása változatos, a lárváknak folyamatosan rendelkezésére áll megfelelő holtfa; az erdőt lékek, tisztások, ligetes részek tarkítják, ahol a törzseket éri a nap. Közvetlen veszélyt jelent, ha a kivágott fákat túl sokáig az erdőszélen hagyják, hiszen a nagy átmérőjű, tömeges holt faanyag erősen csábítja a peterakó nőstényeket. Ha a kitermelt fa nyár közepéig a helyszínen marad, a törzsekbe rakott peték és a kikelő lárvák a későbbi elszállításkor megsemmisülnek.

A tűző napon álló farakás halálos csapda a havasi cincér számára (MERKL OTTÓ FELVÉTELE)

Sajnos, bármennyire is melegkedvelő állat a havasi cincér, az éghajlatváltozás közvetve neki is a kárára van. A hűvös, csapadékos viszonyokat kedvelő bükk (mely azért továbbra is a legfőbb tápnövénye) ugyanis erősen megsínyli a felmelegedést, és elképzelhető, hogy belátható időn belül megszűnnek a bükkösök Magyarországon – ha másért nem, azért, mert az erdészet gazdasági okokból meleg- és szárazságtűrőbb fafajokkal váltja fel a bükköt.

Még keresi a helyét

Annak ellenére, hogy a havasi cincér igen mutatós és feltűnő rovar, alig találni nyomát a művészetben, ellentétben például a lepkékkel vagy a 2017-es év rovarával, a nagy szarvasbogárral. A fatörzsön parádézó elegáns bogár hálás fotótéma, de motívumként is leginkább csak az utóbbi évtizedekben alkalmazzák. Számos ország bélyegén ábrázolják, Magyarországon 2002-ben Székely Kálmán grafikusművész-bogárgyűjtő tervezett bélyeget róla. A havasi cincér a Duna–Ipoly Nemzeti Park címerállata.

(RAHMÉ NIKOLA FELVÉTELE)

MERKL OTTÓ

 

2019/09/25

Kék fényre optimalizálva

alga, Antarktisz, biológia, Bonney-tó, élettudomány, jég, klorofill

Amikor az élővilág sokféleségét próbáljuk feltérképezni, vagy az aktuális kihalási hullám miatt a biodiverzitás csökkenéséről beszélünk, hajlamosak vagyunk csak a többsejtű élőlényekre, leginkább a gerinces szervezetekre gondolni. Ez nem véletlen, mivel máig sötétben tapogatózunk a többi élőlény, elsősorban a prokarióta és egysejtű eukarióta élőlények diverzitása kapcsán.

2019/09/10

Kérészvédő fénysorompó

Duna, dunavirág, kérész, poláros fény, Tahitótfalu, természetvédelem

Az elmúlt évek óriási rajzásait követően már mind megismerkedhettünk a védett dunavirág (Ephoron virgo) nevével, amely több évtizedes szünet után 2012 óta gyönyörködtet újra tömeges szárnyalásával a Duna teljes magyarországi szakaszán. A megjelenése miatt fehér kérésznek is nevezett rovar mostani térhódítása azonban nem csak örömet, hanem korábban nem ismert természetvédelmi és közlekedésbiztonsági problémákat is okoz, melyek elhárítására a világon elsőként Tahitótfalunál valósult meg egy műszaki fejlesztés.

2019/09/10

Darwin kicsi barátja és a többiek

balánusz, biológia, Darwin, kacslábú rák

1835-ben történt, hogy a fiatal Charles Darwin világkörüli útján, a chilei partok előtt egy furcsa lényre lett figyelmes, amely egy csigaházba fúrt apró lyukból integetett feléje. Az alig néhány milliméteres kicsi állatról Darwin hamar kiderítette, hogy a kacslábú rákokkal, azaz a balánuszokkal áll rokonságban. A balánuszok közismert állatok a tengerjáró népek körében: ezek azok a kúp alakú lények, amelyek megtapadnak a part menti sziklákon, sőt a tengerészek nagy bosszúságára a hajók alján is, így azok futása erősen meglassul. A Darwin-féle balánusznak azonban nem volt kúpos váza, és szokatlanul kicsi is volt, így az élőlény pontos meghatározásával Darwin sokáig nem boldogult. Kezdetben egyszerűen „kicsi barátjának” (Little Fellow) nevezte a jószágot.

2019/09/10

Szimpatikus számok

betű, lélektani lelemények, önértékelés, pszichológia, szám

Az egészséges ember önértékelése pozitív, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy szereti önmagát. Azonban sokan vannak, akik nem szívesen hirdetik, hogy jó véleménnyel vannak saját magukról – például azért, mert ezt szerénytelenségnek tartják –, így azok a tesztek, melyek nyíltan rákérdeznek az önértékelés szintjére, torzíthatnak. Ezért a pszichológusok megpróbáltak olyan módszereket kidolgozni, melyek nem igénylik, hogy az ember tudatosan minősítse önmagát.

2019/07/12

Vége a Moore-korszaknak?

A hét kutatója, elektronika, informatika, interjú, kémia, molekula

Úgy tűnik, több mint ötven év után véget ér elektronikus eszközeink exponenciális teljesítménynövekedése. A hogyan tovább kérdésre London Gábor kutatócsoportja az MTA Természettudományi Kutatóközpontban a szerves kémiában keresi a választ. Az Akadémia Lendület programja támogatásával molekuláris kapcsolók és motorok segítségével olyan molekulák előállításán dolgoznak, amelyek különböző funkciókra hangolhatók, többféleképpen és könnyebben programozhatók alkalmazásokra.

2019/07/05

Kossuth-hölgymál

biológia, botanika, fotó, héjafű, növény

Egy terület növényvilágának legértékesebb elemei a kizárólag ott előforduló, bennszülött növények. Kevesen tudják, hogy van olyan növény, mely kizárólag fővárosunk területén, illetve annak közvetlen környezetében fordul csak elő. Alig ismerjük, védetté is csupán az utóbbi időben nyilvánították és nem kell gondolkodnunk azon, vajon hol láttunk korábban róla fotót, ugyanis a hátlapon látható az első nyomtatásban megjelent kép róla.

2019/07/05

Csalás és öncsalás

csalás, lélektani lelemények, öncsalás, pszichológia, teguán

Ágat un – ez egy anagramma. Meg tudja fejteni, Kedves Olvasó? Nem csoda, ha nem, mivel ez a feladvány gyakorlatilag megfejthetetlen. Elvileg ugyan létezik megoldása: a betűk átrendezésével kirakható az, hogy taguán, ami a repülő mókus egy ritkán használt neve, de ezt a szót néhány szakemberen kívül aligha ismeri bárki is. Pszichológiai szempontból nem is az az érdekes, hogy valaki meg tudja-e fejteni ezt az anagrammát, hanem az, beismeri-e, hogy nem tudta megfejteni.

2019/07/05

Az évtized szaharai porvihara Európában

élettelen természettudomány, meteorológia, por, porvihar, Szahara

Korábban alig látott sajtóvisszhangot kapott a 2019 áprilisában kialakult szaharai porvihar, melynek finomszemcsés törmeléke Európa jókora hányadát elárasztotta. Narancssárgára színezett naplemente, vörös foltok és porcseppek az autók szélvédőjén, kerti bútorokon, hajók fedélzetén, marsbéli tájra emlékeztető magashegységi hómezők – a közösségi médiában fellelhető beszámolók és fényképek így adtak hírt Kréta szigetétől Dél-Európán át a Brit-szigeteken keresztül egészen Izlandig.

2019/04/05

Mi van a galaktikus függönyön túl?

A hét kutatója, csillagászat, ELTE, interjú

Kissé rendhagyó beszélgetést folytattunk Tóth L. Viktor asztrofizikussal, aki az ELTE Csillagászati Tanszékének adjunktusa. A Nemzetközi Csillagászati Unió Csillagközi Anyag és Lokális Univerzum Divíziója vezetőségének tagja, sok izgalmas témával foglalkozik, többek közt gammafelvillanások segítségével nagyon távoli – a Lokális Univerzumon messze túli – galaxisok tulajdonságait is vizsgálja. Friss szakmai eredményei mellett a kutatással és az ismeretek megosztásával kapcsolatos gondolatait is elmondta nekünk.