Gemenc országunk egyik legszebb tája. 2013-ban azzal ismerték el természetvédelmi értékét, szépségét, jelentőségét, hogy kisbolygót neveztek el róla – erről a 2014/28-as számunkban számoltunk be. Tamás Enikő Anna, a bajai Eötvös József Főiskola Vízépítési és Vízgazdálkodási Intézetének igazgatója, szerteágazó kutatásokat végez ezen a területen is. Munkásságában az összekötő kapcsot a vizes élőhelyek kutatása jelenti.

 

 

 

– Mióta kutat és tanít a bajai főiskolán?

– 2003 óta dolgozom a bajai Eötvös József Főiskola Vízépítési és Vízgazdálkodási Intézetében, melynek jelenleg igazgatója vagyok. Az EJF műszaki képzési profilja a vízgazdálkodási és a vízellátás–csatornázási szakirányos építő- és környezetmérnök-képzésre specializálódott – sokan egyszerűen csak Vízügyi főiskolaként emlegetik az intézményt és jogelődjeit.

– Mi a fő vezérfonal a kutatásaiban?

– Vízzel foglalkozó építőmérnök vagyok, ezen belül a szakterületem a vizes élőhelyek kutatása, monitorozása, rekonstrukciója, illetve a Dunának és ártereinek a kutatása. A Duna-árterek (amelyek nagy százalékban védett természeti területek) révén kerültem a természetvédelmi biológiával kapcsolatba. Munkámban kiemelt jelentősége van a mérnök-ökológus párbeszédnek, és ezt az oktatásba, a jövő vízmérnökeinek szemléletébe is igyekszem átültetni. Alapszakon a vízgazdálkodási szakirányon már régóta kötelező tárgy például a vizes élőhelyek rehabilitációja és a természetvédelem, de főiskolánkon vezetésemmel az idei tanévtől természetvédelmi vízgazdálkodási szakmérnöki képzés is indul, amelyen ennek a speciális szakterületnek az oktatása a cél a már diplomával rendelkezők számára, továbbképzés jelleggel.

– Munkája során az egyik fő kutatóterülete a gemenci ártéri erdő. Itt milyen munkát végez?

– Nem csupán a gemenci ártéri erdőben, illetve általában nem az erdőben dolgozom. Ezt a területet nem lehet elválasztani attól a Duna-szakasztól, amelyik mellette folyik. A gemenci Duna-szakaszba én beleértem azt a – vízügyes kifejezéssel élve – nagyvízi medret, amely a körülbelül 6 kilométer széles hullámtér, s ez a folyó vízjárásától függően kerül elöntésre. Nem a teljes ártérről beszélünk, hiszen az mintegy 30 kilométer széles volt a folyamszabályozási és ármentesítési munkálatokat megelőzően. Kollégáimmal jellemzően a Dunán és a Dunával a mai napig is összefüggésben lévő, jelenleg nagyrészt a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó mellékágakon és holtágakon dolgozunk. Itteni tevékenységeim nagy részét a hidrogeodézia és a hidrometria alapozza meg. Ezek a folyómedernek, a mellékágak medrének felmérését, az itteni vízjárásnak és a Duna folyó hordalékszállításának a megismerését jelentik. Ezen belül is jellemzően a terepi kutatási és mérési módszerek fejlesztésén, összehangolásán és alkalmazásán dolgozom a legtöbbet annak érdekében, hogy a manapság már szinte divatossá váló és valóban nagyon sokrétűen alkalmazható numerikus számítógépes modelleknek az adatigényeit ki tudjuk elégíteni a terepen mért adatokkal. A numerikus modelleket kalibrálni kell, majd validálni a futtatásokat, vagyis a mért adatokkal össze kell vetni azokat a számított adatokat, amelyeket a modell produkál, és ehhez rengeteg terepi mérésre van szükség. Sok mérés esetén természetesen már az sem mindegy, hogy mennyire költség- és erőforrás-hatékonyan tudunk egy ilyen mérési programot végrehajtani.

 

 

– Milyen haszna lesz a gyakorlatban egy ilyen modellnek?

– Nagyon sokféle felhasználási, alkalmazási területük lehet. A magam részéről legtöbbször élőhely-rekonstrukciók tervezése kapcsán találkoztam modellezési feladatokkal, de munkatársaimmal közösen részt vettünk például a hajózás szempontjából veszélyes Duna-szakaszoknak a felmérésében és modellezésében is.

–  Mit vizsgáltak és milyen beavatkozások történtek a gemenci területen?

– Az első élőhely-rekonstrukciós beavatkozás 1998-99-ben történt: ez a Vén-Duna – Cserta-Duna – Nyéki-Holt-Duna vízrendszerének vízforgalmi rehabilitációja volt, amely jó tíz év előkészítés után valósulhatott meg, pályázati pénzből, a Duna-Dráva Nemzeti Parknak mint ked­vez­mé­nye­zett­nek az irányításával. Ebben sok cég, szervezet és kutatóintézet vett részt. Az én akkori tanszékem ennek a vízrendszernek a teljes morfológiai feltárását végezte. Elkészítettük a komplex geodéziai és hidrometriai feltárást, például vízhozamméréseket végeztünk, ez a vízforgalom szempontjából fontos. Hordalék-mintavétel is több alkalommal történt ezen a vízrendszeren, emellett rendszeres vízállás-monitorozást végeztünk a beavatkozás előtt és utána is, 2004-ig. A megnyitott vízterekbe beáramló víznek nemcsak a szintjét, amiből a mennyiségre is következtetni lehet, hanem a hőfokát is rögzítettük. Ezt aztán a biológuskollegák tudták használni egyéb következtetések levonásához.

Végeztünk ezenkívül madártani kutatásokat, valamint figyelemmel kísértük a kétéltű- és hüllőfaunát is a monitoring során. E vizsgálatok egy részét a főiskolán, más fejezeteit pedig egy nonprofit civil szervezet keretei között folytattuk, de a lényeg ugyanaz volt: kimutatni a rekonstrukció közvetlen hatásait a vízjárásban és a hidromorfológiai folyamatokban, valamint megállapítani, hogy történt-e valami változás ennek a rekonstrukcióval érintett területnek a madárvilágában, kétéltű és hüll faunájában a beavatkozások hatására.

– Milyen trendeket tapasztaltak?

– Nem sikerült változást kimutatni, aminek az lehet az egyik oka, hogy sajnos nagyon hamar, a beavatkozások után elfogyott a pályázat keretében a monitorozásra szánt költségkeret. Önerőből még egy darabig folytattuk ezeket a kutatásokat, de aztán sajnos vége szakadt.

– Gyakran előfordul, hogy a monitoring elmarad a természetvédelmi projektek második felében. Miért probléma ez? Miért fontos a monitoring?

 

 

– Éppen ebben az esetben azért lett volna nagyon fontos a folyamatos monitoring tevékenység, mert ez egy egyedülálló beavatkozás volt. A Dunának egy nagy, 4 kilométer hosszú mellékágáról beszélünk, amelyet a Koppányi-kanyar átmetszését követően, 1910-ben mesterségesen zártak el. Ennek a részleges megnyitása példa nélküli a teljes Közép-Duna történetében. Most komoly lehetőségünk van arra, hogy immár 15 év elteltével lássuk azt, hogy mi történt, hogyan alakult a meder, milyen változások mentek végbe a vízjárásban. Azt gondolom, hogy az élővilág monitorozását most már igencsak körülményes lenne újrakezdeni, de talán az sem reménytelen. Mivel a Főiskolánkon olyan sokat foglalkoztunk ezzel a kilencvenes években és a kétezres évek elején, a jelenleg a vezetésemmel működő intézetnek a saját kutatási keretéből három évvel ezelőtt újrakezdtük a morfológiai monito-ringot ezen a mellékágon. Olyan digitális terepmodelleket készítettünk, amelyekkel most már ki tudjuk mutatni a mederváltozásokat. Most tartunk ott, hogy hidrodinamikai és hordaléktranszport-modellt építünk erre a mellékágra, ily módon előre szeretnénk jelezni a mellékág újrafeltöltődésének ütemét. Ezzel a 15 évvel ezelőtt elvégzett beavatkozások eredményességét vizsgáljuk, illetve azt, hogy meddig érezhető egy ilyen beavatkozás hatása, hiszen nem kérdés, hogy a meder ismét feltöltődik, és a hajdani Duna-kanyarulatok mellékágjellegét csak rendszeresen ismételt kotrásokkal lehet majd fenntartani.

Véleményem szerint a ma rendelkezésünkre álló modern vízmérnöki eszközök ilyen jellegű felhasználása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az eddigieknél megalapozottabban, átgondoltabban és hatékonyabban lehessen a jövőben a vizes élőhely-rekonstrukciós beavatkozásokat megtervezni.

BAJOMI BÁLINT

2014/36