Tartalom kihagyása Oldalsáv kihagyása Lábléc kihagyása
A most felszerelt védő fénysorompó feladata, hogy megakadályozza a kérészek hídra történő felrepülését (Fotó: Egri Ádám)

Kérészvédő fénysorompó – Első kézből

Az elmúlt évek óriási rajzásait követően már mind megismerkedhettünk a védett dunavirág (Ephoron virgo) nevével, amely több évtizedes szünet után 2012 óta gyönyörködtet újra tömeges szárnyalásával a Duna teljes magyarországi szakaszán. A megjelenése miatt fehér kérésznek is nevezett rovar mostani térhódítása azonban nem csak örömet, hanem korábban nem ismert természetvédelmi és közlekedésbiztonsági problémákat is okoz,…

Tovább olvasok

A Duna sződligeti szakaszának medertérképe

Tudomány a sodrásban – Élőhely-hidraulikai vizsgálatok a Dunán

Egyre gyakrabban hallhatunk környezetvédelmi, a különböző élőlények megóvását és a biológiai sokféleség javítását célzó beruházásokról és projektekről. A vízi élőhelyek védelmét célzó munkák hazánkban az utóbbi néhány évtizedben kerültek igazán előtérbe. Az Európai Unióba való csatlakozást követően kiemelt hangsúlyt és anyagi támogatást is kaptak az ilyen jellegű törekvések, amik egyúttal komoly kötelezettségeket is maguk után…

Tovább olvasok

Újra gyönyörködhetünk a kék Dunában – Interjú Kiss Keve Tihamérral

Míg a nyolcvanas években közepes volt a Duna vízminősége, ez azóta sokat javult a szennyvizek tisztítása nyomán. A mikroszkopikus algák segítenek abban, hogy nyomon kövessük vizeink minőségét – ezt az Európai Unió szabályozása is előírja. Az MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézetének professzora, Kiss Keve Tihamér 1978 őszén kezdte a Duna vizsgálatát, és azóta folyamatosan kutatja a…

Tovább olvasok

Gyógyszermaradványok a Dunában – Interjú Záray Gyulával

A gyógyszeripar világszerte dollármilliárdokat termelő iparág – az emberiség pedig tonnaszámra fogyasztja a különböző gyógyító tablettákat. Sajnos ezek hatóanyagai vagy bomlástermékei elfogyasztás után a szervezetből kiürülve a szennyvíztisztítókba jutnak, majd belekerülnek a felszíni vizeinkbe, és veszélyeztetik ivóvízbázisainkat is. Erről a problémáról kérdeztem Záray Gyulát, aki az ELTE egyetemi tanára, az ELTE Környezettudományi Kutató­központ vezetője és…

Tovább olvasok

Fák a gemenci ártéren (BAJOMI BÁLINT FELVÉTELE)

Vizes modellek – Interjú Tamás Enikő Annával

Gemenc országunk egyik legszebb tája. 2013-ban azzal ismerték el természetvédelmi értékét, szépségét, jelentőségét, hogy kisbolygót neveztek el róla – erről a 2014/28-as számunkban számoltunk be. Tamás Enikő Anna, a bajai Eötvös József Főiskola Vízépítési és Vízgazdálkodási Intézetének igazgatója, szerteágazó kutatásokat végez ezen a területen is. Munkásságában az összekötő kapcsot a vizes élőhelyek kutatása jelenti.     (KALOCSA BÉLA…

Tovább olvasok

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/