Az Egerben megrendezett XI. Magyar Természetvé-delmi Biológiai Konferencián Csiszár Ágnes, a Soproni Egyetem Növénytani és Természetvédelmi Intézetének egyetemi docense a Magyarországon nem őshonos és nagymértékben elterjedő – úgynevezett inváziós – növényfajokról tartott előadást a munkatársaival közösen. Ezen fajok hazai előfordulásáról és kezelésének módjáról kérdeztük a kutatót.
– Milyen definíciót használtak az „inváziós faj” szóra a mostani kutatásuk során?
– Az inváziós fajra több definíció is létezik. Abban egységes a szakma véleménye, hogy olyan nem őshonos fajokat nevezünk inváziós fajoknak, amelyek az ember közvetett vagy közvetlen segítségével egy új területre kerülnek és ott nagymértékben, inváziószerűen terjednek. A definíciók nagy részébe az is beletartozik, hogy jelenlétüknek, terjedésüknek valamilyen negatív hatása van; ez lehet természetvédelmi, az ökoszisztémára gyakorolt hatás, vagy akár gazdasági vagy humánegészségügyi hatás is.
– Miért probléma, ha érkezik Magyarországra egy új élőlény? A nagyközönség számára ez gyakran nem érthető.
– Ez a kérdés a tudományos életben is vitákat generálhat. Szerencsére az újonnan érkező fajok nem mindegyike okoz problémát, egyes fajok által okozott problémák azonban jelentősek. A negatív hatások sokszor csak évtizedek, vagy néha évszázadok múltán nyilvánulnak meg és rendkívül sokrétűek. Bizonyos hatásokat, például a parlagfű által okozott pollenallergiát vagy a kaukázusi medvetalp általokozott bőrgyulladást közvetlenül, a „saját bőrünkön” is érezhetjük. Az inváziós fajok terjedése miatti bevételkiesés vagy visszaszorításuk költsége konkrét összegekben kifejezhető a mező- vagy erdőgazdálkodásban. Jóval nehezebb számszerűsíteni azokat a káros hatásokat, amelyek a biodiverzitás csökkenésében, táplálkozási, megporzási kapcsolatok megváltozásában jelennek meg, és akár egyes őshonos fajok visszaszorulását is okozhatják.
– Magyarországon a parlagfű talán a legismertebb példája az inváziós fajoknak.
– Valóban, az ürömlevelű parlagfű az országos szántóföldi gyomfelvételezések eredményei szerint a legfontosabb, legnagyobb borítást elérő gyomnövényünk. Hosszú magtúlélése és a vegetációs időn belüli folyamatos csírázása rendkívül megnehezíti visszaszorítását. A lakosság jelentős része (15-20 százaléka) érzékeny a parlagfű pollenjére. Pozitívumként említhetjük, hogy a parlagfű által talán a többi inváziós fajra is sikerül ráirányítani a figyelmet.
– Mi volt a kutatásuk kiindulópontja?
– Az inváziós fajokról sok lista készül, amelyeket általában invázióbiológus kutatók állítanak össze. Genovesi és Monaco (2014) teljesen újfajta megközelítést alkalmazott, amikor egy kérdőíves felmérésben a terepen dolgozó természetvédők tapasztalatait mérték fel, így arról kaptak képet, hogy milyen gyakorlati természetvédelmi problémákat okoznak az inváziós fajok. 21 európai ország védett területeinek kezelőitől kaptak választ. Mivel ebből a felmérésből Magyarország kimaradt, ezért
Kézdy Pállal, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóhelyettesével és Korda Márton egyetemi tanársegéddel (Soproni Egyetem, Növénytani és Természetvédelmi Intézet) kiküldtük a kérdőívet a hazai nemzeti park igazgatóságoknak, tehát a védett és Natura 2000 területeket kezelő szakembereknek.
– Milyen kérdéseket tartalmazott a kérdőív?
– Kíváncsiak voltunk arra, hogy a kezelt védett területeken készült-e felmérés az inváziós növény- és állatfajokról; melyek a legtöbb problémát okozó fajok; milyen hatásokat fejtenek ki, hogyan lehetne leghatékonyabban küzdeni az inváziós fajok terjedése ellen az adott területen és mi az, ami leginkább hátráltatja ezt.
– A védett természeti területek kezelői sorrendbe rakták a különböző veszélyeztető tényezőket. A lista első helyére az inváziós fajok kerültek.
– Az európai felmérés esetén a védett területeket érintő legsúlyosabb veszélyeztető tényezők között az első helyre került az élőhelyvesztés és fragmentáció, második helyen szerepelnek az inváziós fajok. A magyarországi vizsgálatnál első helyre kerültek az inváziós fajok. Ez alapján megállapíthatjuk, hogy a biológiai invázió az egyik legnagyobb probléma a hazai védett területeken, illetve azt is, hogy a szakemberek szerint Magyarországon az európai átlagnál is súlyosabb a helyzet.
– Tudna konkrét példákat mondani?
– A 10 legnagyobb problémát okozó növényfaj közül 8 észak-amerikai eredetű és 7 fásszárú. E fajok között van olyan, amely komoly gazdasági hasznot is hoz, pozitív hatása mellett azonban kivadulva, más területeken inváziós fajként is szerepel. A védett területek legnagyobb részén a fehér akácot jelölték meg, mint problémát okozó fajt, de jelentősnek ítélték például a közönséges selyemkóró, a mirigyes bálványfa és a keskenylevelű ezüstfa által okozott problémákat is. A legveszélyesebb inváziós állatfajok listáját a házi macska és a harlekinkatica vezeti, emellett jelentős a vízi inváziós fajok – halak, rákok, kagylók – száma is.
– Hogyan reagálnak a természetvédelmi szakemberek erre a problémára? Mennyire sikeresek a beavatkozásaik?
– Az inváziós növényfajok visszaszorítása védett területeken kiemelt szakértelmet és odafigyelést kíván. Lehetőség szerint a mechanikai módszereket (kaszálás, kivágás, kéreggyűrűzés) részesítik előnyben. Ha ilyen módon nem lehet visszaszorítani az adott fajt és vegyszer használata szükséges, akkor ezt a legkörnyezetkímélőbb módon kell kivitelezni, például az egyes faegyedek injektálásával. Szerencsére a hazai szakemberek számos sikeres visszaszorítási módot kísérleteztek ki és tapasztalataikat az „Özönnövények irtásának gyakorlati tapasztalatai” című könyvben közzé is tették, így ez mindenki számára elérhető.
– Gondolom ott van a probléma gyökere, hogy ma már nagyon intenzív a nemzetközi kereskedelem, illetve az emberek, haszonállatok, haszonnövények áramlása a különböző kontinensek között. Néhány évtizede még sokkal kevésbé voltak erőteljesek a nemzetközi kapcsolatok.
– Igen, ez valóban így van, szerencsére ezzel párhuzamosan egyre jobban figyelünk is az inváziós fajok által okozott problémákra, így nagyobb hangsúlyt tudunk fektetni a megelőzésre is. Ma már a hazai és nemzetközi szabályozásban is megjelennek az inváziós fajok, és elkészült az Európai Unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajok jegyzéke is. Véleményünk szerint továbblépést jelenthet a regionális, illetve nemzeti jegyzékek differenciált összeállítása, vagyis, ha többféle listát hozunk létre, melyekre eltérő szabályozás vonatkozik. Szükségesnek tartjuk külön kezelni azokat a fajokat, melyeknél az elérni kívánt cél a teljes kiirtás és azokat, amelyeknél a cél az, hogy a védett és Natura 2000 területekről, illetve ezek pufferzónájából kiszorítsuk őket.
– 2017 októberének közepén adták hírül, hogy egy hazánkban nem őshonos, Észak-Amerikából származó prérifű bukkant fel a Duna-Tisza közén és Debrecenben. Erről a fajról is elképzelhető, hogy el fog terjedni.
– Igen, a nem őshonos fajok új előfordulási adatainak rögzítése kiemelten fontos. Az inváziós fajok kezelésének az egyik lényeges eleme a potenciálisan inváziós fajok korai detektálása és a gyors válaszlépések foganatosítása. Amíg az idegenhonos fajnak csak néhány egyede van jelen, addig kis energia és költség ráfordításával meg lehet akadályozni a terjedését, illetve esetleges invázióját. A terjedés későbbi szakaszában már nagyon nehéz e fajok visszaszorítása, gyakran csak lokálisan lehetséges, jelentős anyagi forrás és munkaerő ráfordításával.
– Az lenne a cél, hogy hatékonyan felismerjék az emberek a parlagfűt, és ha megtalálják a kertjükben, akkor kaszáljanak? Vagy, hogy minél több ilyen növényt felismerjenek, és megpróbálják azokat kihúzgálni, levágni?
– Nagyon fontos, hogy ne csak a szakemberekhez jussanak el ezek az információk, hanem minél szélesebb körben váljanak ismertté. A szemléletformálást már óvodás vagy iskolás korban el lehet kezdeni ismeretterjesztő kiadványok segítségével vagy erdei iskolák közreműködésével. Jó példa azon hazai kutatók munkája, akik önkormányzatokat kerestek fel, hogy felhívják a bálványfa terjedésének veszélyeire a figyelmet. Kollégáinkkal egy ismeretterjesztő kiadvány összeállításán dolgozunk, amely megkönnyíti az inváziós növényfajok felismerését és visszaszorításukat a kertekben.
BAJOMI BÁLINT
2018/4
