Jordán Ferenc több évet dolgozott csoportvezetőként Olaszországban, a Microsoft Research trentói kutatóintézetében, majd nemrégiben hazatelepült. Jelenleg a tihanyi Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársa, Szentágothai ösztöndíjasként pedig a Pannon Egyetemen is részt vesz az oktatómunkában. A hazatelepülés izgalmairól és a biológiai hálózatokról beszélgettünk vele.
– Mit takar a gyakorlatban az, hogy „multidiszciplináris érdeklődése” van?
– Többféle biológiai rendszert kutatok – az a közös ezekben a kutatásokban, hogy mindig biológiai hálózatokról beszélünk, és megpróbáljuk a hálózatok fontos pontjait meghatározni. A hálózatok között vannak molekuláris hálózatok, ahol fehérjék hatnak kölcsön fehérjékkel, vannak táplálékhálózatok fajok közötti interakciókkal, és vannak például állatok közötti társas kapcsolathálózatok. Az alapkérdés mindig ugyanaz: hogyan hatnak kölcsön, hogy épül fel a közösség. De nyilván mindig mások a konkrét mechanizmusok. Ami a multidiszciplinaritásban a legizgalmasabb dolog, hogy az egyik területen dolgozók tudnak tanulni a másik területen munkálkodóktól. Néha csak módszereket, néha viszont észreveszik, hogy szinte azonos kérdéseket feszegetnek. Én magam ahhoz szeretek leginkább hozzájárulni, hogy segítem a különböző tudományos közösségek között az információáramlást. Ez egy nagyon izgalmas dolog. Persze nekem is vannak kedvenc hálózataim, táplálékhálózatokban próbálom meghatározni az ökoszisztémák legfontosabb fajait.
– Milyen gyakorlati alkalmazása van ezeknek a kutatásoknak?
– A táplálékhálózatok vizsgálatainak eredményeit lehet például használni túlhalászás modellezésére, halászati kvóták meghatározására, fenntarthatósági indikátorok használatára, algavirágzások előrejelzésére.
– Olaszországban a Microsoft kutatóintézetében dolgozott. A Microsoftnak milyen célja van azzal, hogy ökológus- kutatókat finanszíroz?
– A Microsoft Research-nek két olyan intézete van, ahol rendszerbiológiai kutatás is folyik: Cambridge-ben és Trentoban. Alapvetően a molekuláris biológia iránt érdeklődnek, tehát rákkutatás, táplálkozás- és egészségtudomány a fő profil, de mind a két intézetben vannak rendszerökológiai kutatások is. Egy helyben kidolgozott új programozási nyelv fejlesztését és tesztelését végeztük, és ez a nyelv alkalmasnak tűnik arra, hogy komplex biológiai rendszerek szimulációját hatékonyan és gyorsan végezze. Alaszkai, chilei, taiwani kollégákkal építettünk tengeri halászati modelleket, de egy borneói folyót is szimuláltunk. A Microsoftnak nyilván az a hosszú távú célja, hogy ha kifejleszt egy nagyon jó programozási nyelvet, amit a biológiában mindenütt lehet használni, akkor ezt előbb-utóbb piacra dobja. Ettől most még messze vagyunk, de erre tartunk.
– Nemrég jött haza Magyarországra. Most a tihanyi Balatoni Limnológiai Intézetben dolgozik. Miért döntött úgy, hogy hazatér, és milyen problémái akadtak a hazatérés után?
– Családi okokból tértem haza. A hazatéréssel kapcsolatos döntések közül szerintem egyébként nem az anyagiak dominálnak, és nem is a szakmaiak, hanem inkább a bürokráciával, szakmapolitikával kapcsolatos okok. Én magam egyelőre nem panaszkodhatok, de általában úgy látom, hogy sokszor nehéz újra beilleszkedni a hazai tudományos életbe, annak ellenére, hogy rengeteg jó kutató van és sok izgalmas kutatás folyik. Vannak olyan konstrukciók, ahol az ember anyagilag is megtalálja a számítását, de a hazai tudományos életnek a tempója és stílusa kicsit más, mint nyugaton (és pláne keleten!), és ezt újra meg kell szokni. A bürokrácia borzalmas. A publikációs adatbázisok használata például teljesen felesleges, inkább nevetséges. Nem ismerek egyetlen külföldi kollégát sem, aki ilyenekkel bíbelődik. Ez csak a bürokraták szükségét szolgálja. Vannak elérhető, rendszeresen karbantartott és frissülő adatbázisok, ezek megbízhatóak, a világ minden részén ezeket használják. Hiába dolgoz ki minden ország magának egy saját adatbázist, ezeknek abszolút semmi értelme nincs, senki nem használja őket (hacsak nem teszik kötelezővé, persze, mint az iskolaköpenyt).
– Milyen az utánpótlás Magyarországon? Mennyire mennek ki a jobbak külföldre? Külföldi kutatók viszont mennyire jönnek Magyarországra?
– A tömeges egyetemi képzés sajnos nagyon erősen lerontotta nemcsak a maximumot, hanem az átlagot is, és azt lehet mondani, hogy a diákoknak elsősorban nem is a tudása sokkal rosszabb, mint korábban, hanem a motiváltsága, az önállósága. Nehéz olyan diákot találni, aki nemzetközi szinten szalonképes, tehát aki képes arra, hogy fölvegye a nemzetközi élet tempóját, jól tudjon angolul, nemzetközi színvonalon tudjon viselkedni a tudományos életben. Kicsit belterjessé vált a tudományos élet: mindig az agyelszíváson siránkozunk, de legalább ekkora baj, hogy ide sem jön senki. Éveket Magyarországon dolgozó külföldi kutató nem sok van. Pedig tőlük rengeteget lehetne tanulni fiatalon is, olcsón és gyorsan. Nálunk, ha felbukkan egy külföldi, sok helyen még mindig ujjal mutogatnak rá, mint a cirkuszban. Nagyon nehéz olyan körülményeket biztosítani, hogy hosszabb távra, tartósan is egymásnak adják a kilincset. Pedig teljesen normális minden országban, hogy jöjjenek-menjenek a kutatók. Ha az ember elmegy mondjuk egy sikeres német egyetem laborjába, akkor ott tíz emberből jó, ha kettő német. Ez a világ minden részén így van. Mi még egy kicsit idegenkedve nézzük ezt, pedig a tudomány így működik. Lehet nem szeretni, de így működik.
A szalonképes fiatalok nagyon könnyen el tudnak menni, és el is mennek. Ez nem is baj, mert tapasztalatot szereznek. Az a kérdés, hogy vajon aztán vissza tudnak-e jönni. Erre ma már vannak próbálkozások. De, ahogy az imént már említettem, nem az anyagiak jelentik a fő problémát a hazatérésben. Akármekkora fizetést adhatunk valakinek, ha a bürokrácia meggyilkolja, és nem hagyja dolgozni.
– Térjünk rá a közeljövőbeli kutatásaira. Most kezdett a Limnológiai Intézetben, Tihanyban. Milyen kutatást tervez megvalósítani, és mik lesznek itt a nehézségek?
– Az a kutatás lényege, hogy új, de a nemzetközi tudományos életben már kipróbált, elsősorban a tengerökológiában már alkalmazott módszereket próbálom adaptálni a balatoni ökoszisztéma kutatására. A helyi kollégák segítségével kidolgoznánk egy nagy, dinamikai szimulációs táplálékhálózati modellt, amit aztán lehetne használni arra, hogy különböző forgatókönyveket próbáljunk modellezni, előre jelezni. Például túlhalászatot, invazív (idegenhonos) fajok terjedését vagy a klímaváltozást. Ezek a módszerek már rendelkezésre állnak, de Magyarországon még nem használta őket senki. A tengerökológiai modellek adaptációja, átültetése nehéz, de nagyon izgalmas feladat, technikailag pedig semmi különösebb nehézséget nem jelent. A tihanyi intézetben nagy tudás és sok kitűnő adatbázis áll rendelkezésre, ezeket kell összegyúrni egy nagy, balatoni rendszermodell kialakítására. A kollégák érdeklődve várják, Chilétől Taiwanig, hogyan sikerül majd megbirkózni a feladattal.
– Tulajdonképpen a Balaton táplálékhálózatát szeretné feltérképezni?
– Ennek vannak már előzményei, Tihanyban készült már balatoni táplálékhálózat: ezt próbálnánk a legújabb módszerekkel felfrissíteni és nemzetközi kooperáción belül összehasonlítani más laborok modelljeivel. Németországban, Svájcban, Olaszországban vannak olyan tavi táplálékhálózat-modellező csoportok, akikkel együtt tudunk működni. Ha az ember ilyen jellegű modellt épít, azt önmagában nagyon nehéz kiértékelni, össze kell hasonlítani mások modelljeivel. A szakmai és a személyi ügyek tehát finoman összefonódnak: a nemzetköziség alapfeltétel, a bezárkózás öngyilkos stratégia – elsősorban egy ilyen pici ország számára.
BAJOMI BÁLINT
2014/19
