Nagyon nehéz, nyomasztó feladat egy jeles alkotó művéről kimondani, hogy ez a szerző utolsó könyve, de annak, aki ír róla, el kell viselnie ezt a terhet. Dalos Lászlónak, a rendkívül szerteágazó érdeklődésű, sokoldalúan képzett, termékeny írónak és hírlapírónak – ez utóbbi megjelölést kedvelte leginkább – az a munkája, amelyre itt hívom fel lapunk olvasóinak figyelmét, s amelynek címe „Apropó, Pesterzsébet!”, immár visszavonhatatlanul, végérvényesen utolsó műve. Olyannyira az, hogy ez már valójában posztumusz mű. A benne található tárcanovellák egybegyűjtését és szerkesztését, a közölt versek válogatását fia, Dalos Gábor végezte, s az ismertetőfejezetek írását, a fotósorozatok összeállítását, valamint a nemegyszer igen részletes képaláírások elkészítését s a szerző műveinek jegyzékbe foglalását is neki köszönhetjük.
Bátran mondhatom, rendkívül gondos munkájával szinte társszerzőként segítette világra ezt a könyvet, amely címe szerint ugyan Pesterzsébetről szól, de – főleg az eddig sosem látott képek és versek közzétételével – egyúttal családtörténeti és életrajzi munkává is „nemesült”.
Persze, a szerző fő célja, vagyis az, hogy szeretett szülővárosáról minél többet elmondjon olvasóinak, így is hiánytalanul érvényesül, megvalósul. Pesterzsébet – ő csaknem mindig (e könyv címében is) így említette városát, még némi patriotizmust is sejtetve, egyébként pedig teljesen jogosan, mivel ő 1924-ben, ráadásul no-vember 19-én, Erzsébet napján született, s a város történetesen abban az évben kapta meg mind városi rangját, mind pedig a Pesterzsébet nevet a korábbi Erzsébetfalva, Kossuthfalva, Soroksár elnevezések után. (1932-ben a név Pestszenterzsébetre módosult, s én, a szintén erzsébeti meg azért használom főleg ez utóbbi formát, mert én meg – szintén történetesen – épp a névmódosítás évében, tehát 1932-ben születtem.)
Hogy miről is szól, mégpedig lebilincselő módon e kötetben a szerző? Tárcanovelláiban, amelyek a könyv bő első felét teszik ki, a múlt század harmincas-negyvenes éveinek Pesterzsébetéről, de úgy, hogy ezekből a míves, elbűvölő írásokból ne csak a város akkori életét, eseményeit ismerhessük meg, hanem a szerző életét, iskoláskorát, baráti körét, városának hírességeit a csupán a helyiek által ismertektől a legjelesebbekig. Talán akkor járok el a legcélirányosabban, ha minden részletezés nélkül néhány kis tárca címét sorolom fel: Hogyan leszünk erzsébetiek?; Négy tanítónőm; A kardalos Dalos; A tejesasszonyok; A harminckettes villamos „színpadán”; A-tól V-ig – írók, költők Pesterzsébetről; Kossuthos diákból világhírű énekes (Réti Józsefnek állít benne méltó emléket) stb. Szinte mindegyik írásának van a városra utaló része mellett magára a szerzőre, Dalos Lászlóra jellemző vonatkozása is. Kivillan, kiviláglik belőlük az erzsébetiek sajátos szóhasználata, amely a „nemerzsébetiek” számára amúgy idegen (Kis-Kosuti, Nagy-Kosuti, Cséri-telep, Pflum-vendéglő, Kiserdő stb.), valamint nagy nyelvi érzékenysége, amellyel ízlelgeti a szavakat, fölfedez alliteráló neveket stb. Nem véletlen, hogy a szintén erzsébeti neves operaénekes, Szecsődi Irén egyik emlékezetes sikerét ezzel a játékos-kínrímes két sorral idézi fel: „Nézzétek a kis Szecsődit, / mennyi embert ősszecsődít!”, és természetesen az sem véletlen, hogy lapunk, az Élet és Tudomány Nyelv és élet rovatában is jelentek meg cikkei. A legutolsó már halála után, a 2011. évi 43. számunkban, amelyben Dsida Jenő egyik gyönyörű versének nyelvi értékeire mutat rá színesen, szellemesen, mint mindig.
A kötet további részeiről most csak ennyit: ezek legfőképpen Dalos László sokoldalúságát s életének legfontosabb mozzanatait mutatják be. Versei között jó néhány köszöntővers van imádott feleségéhez, valamint Juhász Gyula, Török Erzsébet, Simándy József kaliberű, jeles művészekhez szóló vagy rájuk emlékező költemény. Zeneszerzőink, Behár György vagy Selmeczi György számos versét megzenésítették, s ezek közül több ismertté, sőt slágerré vált, leginkább A vén budai hársfák című, Ajtay József hangján az egész országban népszerűvé vált dal. Külön nagy értéke a könyvnek az a nyolcvannál is több, jobbára színes fénykép, amely túlnyomórészt Dalos Lászlót ábrázolja családja, iskolatársai, továbbá munka- és pályatársai körében, s amely képekre a gondos szerkesztői munkának köszönhetően a képekkel kapcsolatos szöveges részekben is pontos utalásokat talál az olvasó.
Dalos László munkásságának legalább vázlatos ismertetésére itt nincs módom. „Mogyoróhéjban” csak annyit, hogy kilenc önálló könyv, tizenöt fordításkötet, tizenhat opera- operett- és drámafordítás fűződik nevéhez. Ezeken kívül pedig még több ezer cikk, amelyek közül hatvannál is több a mi lapunk említett anyanyelvi rovatában látott napvilágot.
(Apropó, Pesterzsébet!; d@d Kiadó, 2013. 223 oldal, 2977 forint)
GRÉTSY LÁSZLÓ
2014/19