Benne voltunk harmincöt évvel ezelőtt, de mégsem. Nem voltunk benne, de mégis benne voltunk már az első divathullám lovaglásában. Doktoranduszaimmal több évtizede kerülgettük és a gyakorlatban alkalmazzuk azt, amit akkor…
A gumiabroncsok használata nélkülözhetetlen mai világunkban. Napjainkban az abroncskínálat minden igényre kiterjedő, óriási lefedettséggel rendelkezik. Ennek következtében folyamatosan növekszik a lefutott abroncsok száma és a gumitermékek mennyisége is. Ezeknek az…
Vetővirágmező
Több olyan növényfajt ismerünk, melyek a számukra kedvezőtlen időjárású – rendszerint száraz – években nem vagy csak igen szórványosan virágoznak, míg kedvező esetben tömegesen jelennek meg. Ilyen az apró vetővirág…
A műanyag palackot a sárga kukába dobjuk, de ezen kívül még számtalan olyan csomagolóanyag létezik, amelyek egy része szelektíven gyűjthető, egyéb fajtáit viszont kifejezetten nem ajánlott a többi közé dobni.…
A pupilla a szem szivárványhártyáján található, kívülről feketének látszó nyílás. Fő feladata, hogy szabályozza a szemünkbe jutó fény mennyiségét. Átmérője csökken, amikor egy sötét szobából fényre lépünk, és ezáltal csökkenti…
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az Élet és Tudomány szerkesztősége pályázatot hirdet Neumann János születésének 2023 évi 120. évfordulója tiszteletére a magyar géniusz életművének új megvilágítású, a XXI. század…
A világ élelmének 95 százaléka a talaj felső termékeny rétegében terem. A termőföld azonban ijesztő mértékű pusztulásnak indult az utóbbi másfél évszázadban, miközben élelmiszereink egyre silányabb minőségűek és nem képesek…
Vizeink szennyezettsége igen komoly probléma az egész világon. Hazai viszonylatban sincs ez másképp – elég csak a tiszai ciánszennyezésre, vagy most újabban a Sajón jelentkező problémákra gondolnunk. A leglátványosabban akkor…
Mi történik megunt, levetett, kinőtt, tönkrement ruháinkkal? Egyáltalán, milyen típusú hulladékok ezek, melyik hulladékgyűjtőbe kell beletennünk? És mit tehetünk, hogy csökkentsük környezetünk terhelését, újra hasznosíthassuk ezeket az anyagokat, bekapcsolva őket…
Sokat halljuk mostanában, hogy a ruházkodásunknak, a divatiparnak hatalmas az ökológiai lábnyoma. Ahhoz, hogy megérthessük, mit is jelent ez pontosan, és hogyan csökkenthető ruházkodásunk környezetterhelése, érdemes tisztába kerülni az alapfogalmakkal.
A…
Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása érdekében cookiekat használ Részleteket adatkezelési tájékoztatónkban talál.ELFOGAD
Adatkezelési nyilatkozat
Adatkezelési áttekintés
Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. A cookie-k egy részének letiltása azonban hatással lehet a böngészési élményére.