„Az oktatás átalakítása olyan, mint a temetők felszámolása: nem számíthatunk rá, hogy a benne levők segítenek”
Andreas Schleicher, a PISA-tanulmányok nemzetközi koordinátora
A Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) – elsősorban az Amerikai Egyesült Államok kezdeményezésére – már az 1980-as években elkezdte az adatgyűjtést a fejlett világ oktatási rendszereiről. A ma már 65 országban zajló felmérés a kilencvenes évekig az inputot – az oktatásra fordított összegeket – vizsgálta elsősorban, ám Andreas Schleicher, az OECD Oktatásügyi és Készségfejlesztési Igazgatóságának igazgatóhelyettese úgy vélte, hogy sokkal fontosabb az output, a rendszer által adott alkalmazható tudás. Az oktatási rendszerbe befektetett pénz ugyanis a teljesítménynek csak ötödét magyarázza. A PISA-vizsgálatok ugyanakkor nem a reprodukált, lexikális tudásra kíváncsiak, hanem arra, hogy a – minden felmérésnél 15 évesen vizsgált – gyerekek tudják-e azt új helyzetben alkalmazni. Kidolgozói szakítanak azzal a paradigmával is, hogy az iskolarendszer dolga a kiválogatás, azt akarják mérni, hogy méltányos-e az adott rendszer? A tesztek kitöltésében jól teljesítő országok oktatási rendszerei néha meglepő pontokon különböznek az alulteljesítőkétől. A felhasznált pénz közel sem minden, sokkal fontosabb, hogy elosztásakor mit preferálnak. A jól teljesítő országokban gyakran – elsősorban az ázsiai országokra jellemzően – nagy létszámú csoportokban tanítanak, és az így megspórolt pénzből kiemelt fizetést adnak a magas színvonalú képzésben részesített, komoly társadalmi presztízzsel rendelkező pedagógusoknak. Ők viszont sok időt töltenek tanítványaikkal, és folyamatosan tanulnak maguk is, innovatívak és kihívásnak érzik, ha olyan helyen bontakoztathatják ki tehetségüket, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. A hatékony oktatás úgy alakul ki, ha azokon a területeken erősítik, ahol gyenge. Egyetlen jól teljesítő rendszerben sincs korai szétválasztás – legyen az bármelyik földrészen –, hiszen alapja az a meggyőződés, hogy minden gyerek lehet valamiben sikeres. A gyakran nagy különbözőségeket differenciált pedagógiai gyakorlattal kezelik. A hatékony rendszerbe bekerülő gyermekeknek közel azonosak az esélyeik bármilyen társadalmi környezetből jöjjenek is, a teljesítményük egyöntetűen jó, vagyis az egyes iskolák között alig vannak különbségek, valamint arra is esély van, hogy az iskola helyszínből tevékenységgé váljon.
A magyar diákok teljesítménye a 2012-es eredmények alapján minden területen romlott az előző vizsgálatokhoz képest, sehol nem értük el az OECD átlagát sem. A matematikai teljesítmény az utóbbi 15 évben folyamatosan romlott, 2009 óta is ennek a területnek a teljesítménye esett vissza leginkább. Az első – 2000-es – felmérés óta javult a szövegértés, és az előző – 2009-es – eredmények majdnem elérték az OECD átlagát, az utóbbi 3 évben azonban újabb romlás következett be. A természettudományok területén most először kerültünk az OECD átlaga alá. Már 2000-ben is azok között az országok között voltunk, ahol a legnagyobb az iskolák teljesítménye közötti különbség, ami máig sem változott, ahogy az sem, hogy a családi háttér jobban befolyásolja a gyermekek iskolai teljesítményét, mint másutt. A mai magyar iskola inkább fokozza, mint kiegyenlíti a már meglévő különbségeket, tehát a társadalmi mobilitás ellen dolgozik.
JÁVORSZKYNÉ NAGY ANIKÓ
2014/9
