Papp László, a pécsi Janus Pannonius Múzeum régésze 1959-ben kutatásokat kezdett a mohácsi síkon, azzal a céllal, hogy az 1526. évi – tragikus kimenetelű – csata nyomait megtalálja és feltárja. 1960. április 6-án a Sátorhelyi Állami Gazdaság által biztosított lovas kocsival indult terepbejárásra. Útközben Koller Márton fogatostól megtudta, hogy a Fekete kapu és Sátorhely közötti…
A Év vadvirága elnevezésű mozgalom keretein belül a hazai botanikusok, természetvédők 2011 óta minden évben megválasztanak egy vadon élő virágos növényfajt, amelynek veszélyeztetettségére és védelmére az adott évben szeretnék felhívni a figyelmet. A 2013. december 31-én lezárult szavazás szerint az összesen beérkezett 989 szavazat 40 százalékát, 392 voksot a szibériai nőszirom kapta, így ez a…
Standovár Tibor, az ELTE Növényrendszertani, Ökológiai és Elméleti Biológiai Tanszékének docense az ökológia, a természetvédelem és az erdészet határterületén dolgozik. Korábban részvevő volt egy projektben, amelynek keretein belül az erdők természetességét vizsgálták, nemrégiben pedig egy új kutatás szakmai vezetőjeként nagyszabású célokat tűzött ki kutatócsoportja elé.
– Miről szólt a TERMERD?
– A 2000-es évek…
A kötet címében szereplő városok közül jól tudjuk, hogy mi történt az Aradtól 25 kilométerre található Világosnál. Az USA Virginia államában található Appomatox pedig arról nevezetes, hogy itt írták alá 1865. április 9-én az amerikai polgárháború lezárását szentesítő okmányt.
Arról a polgárháborúról van szó, amelyet regényes és filmes feldolgozásokból röviden csak úgy ismerünk: „Észak…
A nyugati társadalmakban az utóbbi két-három évtizedben az elhízottak aránya jelentősen megnőtt, és ez egyre nagyobb közegészségügyi problémát jelent. Jól szemlélteti a folyamatot, hogy 1988-ban az USA lakosságának 23 százaléka volt elhízott (ebbe a kategóriába azok tartoznak, akiknek testtömegindexe 30-nál nagyobb), és ez az arány 2006-ra 34 százalékra nőtt. Ráadásul a lakosság további százaléka túlsúlyos…
Jaj de régen, van már 65 éve, hogy Ovidiust bifláztuk esténként. Akkoriban még volt memoriter, melyért nem lelkesedtünk különösképpen, de belátom, hasznos volt.
Persze már nem tudok latinul, de a rend kedvéért: „S lett legelőbb az aranykorszak…” (Ovidius: Átváltozások, Devecseri Gábor fordítása).
Ekkor hallottam először az aranykorról, amelyről ma már tudom, mikor volt. A késői…
A placebo-hatásról sokan hallhattak már, leginkább azzal kapcsolatban, hogy hatóanyag nélküli tabletták is hatnak, ha megfelelő körülmények között kapja a beteg. A kevésbé ismert nocebo pedig azokat a negatív mellékhatásokat jelenti, amelyek valódi hatás nélkül is jelentkeznek. Ezeket a világviszonylatban is kevéssé kutatott témákat vizsgálják az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetében. Ezekről az érdekes jelenségekről…
A DNS felfedezése, a klónozás lehetősége különös gondolatjátékra vezérelte sokak kedvenc íróját, José Rodrigez dos Santost: mi történne, ha Jézust klónoznák. Lehetséges-e ez legalább elvileg, és ha igen, ráismerne-e Krisztus a maga alapította vallásra? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásáig jut el A végső titok című történelmi krimi, ami a vatikáni könyvtárból, a Codex Vaticanus olvasásától…
Édesanyja mindig ezzel a mondattal próbálta oldani a társaságban rendszeresen fellépő kínos helyzetet, pedig ez egyáltalán nem volt igaz. Fülöp gyakorlatilag semmit nem hallott. Pontosan nem tudja, hogy születése vagy kisbaba kora óta, de emlékei között semmilyen hang nem szerepel. A világa vizuális ingerekből, érintésekből és kifinomult érzelmekből áll, mert Fülöp rendkívül értelmes, már kicsi…
Száz éve hunyt el a magyar nyelvű tudományosság kimagasló személyisége, a tudományos ismeretterjesztés egyik úttörője, Herman Ottó. Nemcsak saját kora köszönhetett neki sokat. Megannyi értékelés és újraértékelés után most már látjuk, hogy munkásságában, életművében milyen sok az eredeti forrás, s hogy napjainkig tartó hatása van a természettudomány művelőire.
A Breznóbányán élő német ajkú lakosság…

