Hány hód él ma Magyarországon? Szükség van-e az állományuk szabályozására? Miért füttyög a cickány? Czabán Dávid, a Kaposvári Egyetem kutatója a cickányok hangjairól írta doktori dolgozatát, de 2014 tavaszán a Felső-Tiszán kereste a hódnyomokat. Elkísértük erre a vízi expedícióra, és ennek kapcsán beszéltünk vele a felmerülő kérdésekről.
– Mit érdemes tudni a magyarországi…
Lelki szemeimmel látom, hogy többen meglepődnek. Van, aki azt mormolja: nem fából vaskarika? Mások, a jelnyelv egyik ismert mozdulatsorát gyakorolják, tenyerüket homlokuk elé fordítva, vízszintesen lengetik. Értik ugye: süsü, lökött, habarodott.
Jómagam úgy vélem, nem így van. Talán nem tudják, hogy a mai vasfüggöny nem fémből van, hanem irigységből, féltékenységből, gyűlöletből. A régi pedig? Mindjárt…
Mások ügyeiben gyakran tisztábban látunk, mint a magunkéiban, és ugyanazért a cselekedetért a másik embert szigorúbban ítéljük meg, mint önmagunkat. Sokan bizonyára azt gondolják, nincs ebben semmi csoda, hiszen saját érdekeinknek megfelelően torzítjuk, értelmezzük át a helyzeteket. Ez így is van, ám a lélektani magyarázat mégsem ennyire egyszerű.
Megfigyelték ugyanis, hogy minél elvontabb formában ismerünk…
Az utóbbi évek minden bizonnyal legjobb történelmi thrillerét írta meg James Forrester, aki valójában dr. Ian Mortimer történész. A Megszentelt árulás című regényében belesűrített minden hiteles adatot, amit hosszú évek kutatómunkájával a Tudor-kori Angliáról kiderített. Mindezt belehelyezte egy számára ismerős környezetbe, elengedve fantáziáját s kitörve a történettudomány kötelező adatolásának korlátai közül.
Könyve főhőse Clarenceux…
Különös önéletírás egy fiatalember tudatának és magatartásának alakulásáról és abban a meg sem élt múlt örökségének beépüléséről. A meg sem élt múlt a család és mások emlékezetéből meg az elmenekített, vitrinben őrzött képekből, tárgyakból válik részévé. Magatartásának gyermek- és diákkori alakulását elemezve tudatosul benne mindez, és az, hogy miért válhatott amerikai indián törzsek és alaszkai…
1964. április 4-én példátlan eset fordult elő: a Billboard híres 100-as listájának első 5 helyén csak Beatles-szám szerepelt. A Billboard amerikai zenei magazin Hot 100-as listája olyan etalon, amely a száz leghallgatottabb dalt szerepelteti (A 100 legforróbbat) műfajtól függetlenül. A Beatles sikeréhez hasonló azóta sem fordult elő, még csak megközelítőleg sem. A jelentősége pedig nem…
Sokat köszönhetünk a szupernóváknak, sőt azt is mondhatnánk, a vérünkben vannak. A sokszoros naptömegű csillagok ugyanis életük végén óriási robbanásban szórják szét anyaguk nagy részét. Ekkor jönnek létre az olyan magasabb rendszámú elemek, mint például a vas, ami a vérünkben van. A Naprendszer keletkezését is egy ilyen robbanás lökéshulláma indította el. A szupernóvák kutatása a…
Az Európai Unió statisztikai hivatala (EUROSTAT) 2001-ben állt elő egységes mutatószámrendszerével, mely a szegénység és szociális kirekesztődés tagállamok közötti összehasonlítására volt hivatott. A módszertan szerint szegénynek az nevezhető, akire a következő három tényező közül egyik fennáll: relatív szegény (azaz olyan háztartásban él, ahol a jövedelem nem éri el a medián jövedelemnek – a sorba rendezett…
Fantasztikus látványt nyújtanak a gömbhalmazok távcsövön keresztül: szikrázó gyémántként ragyognak a bársonyfekete égbolton. Több tízezer csillagot is tartalmazhatnak ezek a csillagtársulások, így valódi kincset rejtenek a tudósok számára: a galaxisok kialakulásának ma még kevéssé ismert részleteire adhatnak választ. Mészáros Szabolcs jelenleg az USA-ban, az Indiana Egyetemen vizsgálja a gömbhalmazok kémiai összetételét. Vele beszélgettünk arról, hogyan…
Régen rossz, ha egy viccet magyarázni kell. Vagy a viccel van baj, vagy a mesélő – fogalmazzunk úgy – nem tudja hatásosan előadni. A jó viccet nem is kell magyarázni, mégis időről időre megteszik, sőt interdiszciplináris humorkonferenciákat is tartanak Magyarországon. És ez nem vicc. 2012 szeptemberében már a harmadik ilyen összejövetelt rendezték hazánkban. Ennek a…

