Ma már környezetvédelmi jogszabályok írják elő, hogy az olyan nagymérvű tájsebekkel, -átalakítással járó emberi beavatkozások, mint a bányagödrök, meddőhányók, ipari- és kommunális hulladéklerakók feltöltése, megtelte után azok nem hagyhatók magukra. Felületüket aktív talajtakaró réteggel kell lefedni, majd növényzettel betelepíteni a szag és porszennyeződés, valamint a különböző, időjárás okozta eróziós folyamatok megakadályozása végett. Idegen kifejezéssel hogy…
A folyamatos szelektív hulladékgyűjtés mellett hazánkban évente egyszer minden településről elszállítják a lakosság által leselejtezett és kikészített bútorokat, háztartási készülékeket, ruházatot stb., azaz a nagydarabos lomtalanítási hulladékot. Alapanyagukat tekintve – a fém kivételével – nagy energiatartalmú hulladékok, így az elégetésükkel ezek is termikus energiát szolgáltathatnak. Ehhez azonban a lomok – méretüknél fogva – egy előkészítésen…
A lomtalanításkor kikészített, ám a hulladékszállítók által visszahagyott temérdek veszélyes vagy sajátos kezelést igénylő hulladék is annak bizonyítéka, hogy a lakosság nincs mindig tisztában azzal, hogy mi tartozik bele ebbe a kategóriába. Például a háztartásokban az e heti rejtvényünk főszereplőjéből keletkezik a legnagyobb mennyiségű veszélyes hulladék, melyet külön gyűjtve a biodízelüzemek hasznosíthatnak újra. Mi lehet…
Az újrahasznosításra alkalmatlan hulladékok egyik lehetséges útja az égetéssel járó energetikai hasznosítás, a másik leggyakoribb útvonal az erre a célra létesített hulladéklerakók. Az utóbbiakra kerülő hulladékok nagy százalékban tartalmaznak szerves anyagokat, melyek természetes lebomlása közben biogáz keletkezik, ám a modern hulladéklerakókból ez is kinyerhető energetikai hasznosításra. Szakszóval hogyan nevezik ezt az energiaforrást? Jó fejtést!
Minden…
Budapest – lakossága és intézményei, üzemei, gyárai stb. nagy számából adódóan – az ország települései közül a legtöbb hulladékot termeli. Ebből a szilárd kommunális hulladék nagyobbik részét a Fővárosi Hulladékhasznosító Műben égetik el, miközben távhőt és villamos energiát nyernek ki. A fennmaradó részt pedig – a főváros környéki települések hasonló „szemétmaradékával” együtt – Budapest közelében,…
Az új esztendőt új rejtvényciklus indításával kezdjük, melynek témája az élhetőbb bolygó érdekében minden szakterületen szorgalmazott fenntartható fejlődés, melynek egyik fontos sarokköve az általunk termelt egyre több és sokfélébb hulladék kezelése. Például gondolta volna a kedves Olvasó, hogy Budapesten és a nagyvárosokban a második legnagyobb tömegű hulladék épp ilyentájt, a karácsonyi ünnepeket követően, illetve a…
Rádiócsillagászattal viszonylag kevesen foglalkoznak hazánkban, kutatási programjaik viszont annál érdekesebbek. Ilyen az aktív galaxismagok vizsgálata, amiről rovatunkban korábban már volt szó, most azonban nem a neutrínókból, hanem a rádiótávcsövek adataiból kiolvasott eredményekről lesz szó. Ennek a témának szakértője Perger Krisztina, a CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet fiatal kutatója, aki a felhasznált eszközökről és módszerekről…
Az eladó többet szeretne kapni, a vevő kevesebbet szeretne fizetni – ha van a kereskedelemnek örök törvénye és folyamatos konfliktusforrása, akkor talán ez az. Azt gondolhatnánk, ennek az ellentétnek egyszerű számítás az alapja – mindkét fél maximalizálni szeretné a pénzt, ami a tranzakció után nála lesz –, valójában azonban a jelenségnek figyelemreméltó lélektani háttere is…
Boldog Ádám (LŐRINCZ MIKLÓS FELVÉTELE)
Nemrégiben jelentette be a NASA az 5000. exobolygó felfedezését. A más csillagok körül keringő planéták az egyik legizgalmasabb témája az égbolt tudományának, nem csoda, hogy sokan foglalkoznak vele. A csillaguk lakhatósági zónájában keringő kőzetbolygókat azonban kevesen kutatják, igaz nem sok ilyen égitestet ismerünk még, és ezekről sincs túl sok információnk.…
Néha a fogyasztóknak úgy kell meghozniuk vásárlási döntéseiket, hogy nincsenek közvetlen tapasztalataik az áru tulajdonságairól. Például minek alapján döntik el, hogy megvegyenek-e egy még sohasem kóstolt üdítőt? Mindannyian számtalanszor voltunk már hasonló helyzetben, mégsem biztos, hogy tudjuk, ilyenkor milyen tényezők hatottak ránk.
No persze vannak nyilvánvalóan fontos információk, ilyen például a termék márkája és ára,…

