A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat az 1960-as években indította el a Kis Matematikus Baráti Körök (KMBK) mozgalmat, melyhez 1971-től szervesen kapcsolódott egy országos verseny. Ez a verseny eleinte az 5-8. évfolyamok számára szerveződött, majd fokozatosan kiterjedt a 3-4. évfolyamok számára is. 1977 óta Kalmár László matematikus nevét viseli ez a kezdeményezés.
Az első műhold indításával 1957-ben az emberiség történetének új szakasza, az űrkorszak vette kezdetét. Azóta számos távközlési, távérzékelési, meteorológiai, navigációs és katonai műholdrendszer kezdte meg működését, napjainkban pedig különösen fontos az emberes űrrepülés és a Naprendszer bolygórendszerének minél részletesebb feltárása. A különböző célú űreszközöket hordozó rakéták kilövését ezúttal légköroptikai szempontból vehetjük szemügyre.
Surguta Sára Eszter a Semmelweis Egyetem Patológiai és Onkológiai Doktori Tagozatának doktorandusza, valamint az Országos Onkológiai Intézet Kísérletes Farmakológiai Osztályának tudományos munkatársa. Tagja a Magyar Onkológusok Társaságának és a Mensa HungarIQa Egyesületnek, emellett kutatóbiológusként dolgozik. Kutatási témája az alacsony oxigénszint daganatsejtek mozgására gyakorolt hatása és az áttétképzés biológiai folyamatainak modellezése. Ez a kutatás hozzájárul az áttétképzés jobb megértéséhez és a lehetséges jövőbeli kezeléshez.
Dombi Péter az MTA doktora, az MTA Lézerfizikai Bizottságának elnöke, aki kutatóprofesszorként a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpontban dolgozik, emellett a szegedi Extreme Light Infrastructure (Extrém Fényimpulzus Forrás, ELI) Lézeres Kutatóintézet tudományos osztályvezetője. Munkatársaival olyan miniatűr optikai eszközt fejlesztettek ki, amellyel mérhetők az ultrarövid időtartamú lézernyalábok tulajdonságai. Eredményeikről a Nature Communications című rangos szaklapban tavaly jelent meg közlemény. Kutatásaik lehetőséget teremtenek az elektronikus áramköröknél gyorsabb rendszerek kifejlesztésére, ami a távolabbi jövőben akár optikai számítógépek építését is lehetővé teszik.
A rák szó hallatán – jobb esetben – egy viszonylag nagy, ollós lény jut a legtöbb ember eszébe. A közismert tízlábú rákokon túl azonban számos további, ökológiai szempontból is jelentős csoport fordul elő a hazai vizekben. Ilyenek az egészen apró, legfeljebb néhány milliméteresre növő vízibolhák és kandicsrákok, vagy a jellemzően 1-2 cm körüli testmérettel rendelkező bolharákok és vízi ászkák. Míg a legtöbb csoport rendelkezik hazánkban őshonos képviselőkkel, ebben a cikkben egy olyan csoportot mutatok be, amely kizárólag nem őshonos fajok révén van jelen Magyarországon. Ezek a hasadtlábú rákok.
William Sowerby, a Királyi Botanikus Társaság titkára 1880 nyarán különös jelenséget észlelt egy londoni botanikus kertben. Az amazonasi tündérrózsák vízében rengeteg apró kis medúzát látott úszkálni. A látvány igencsak felkeltette az érdeklődését. Úgy vélte, hogy a faj esetleg Dél-Amerikából érkezhetett a növényekkel együtt. Sowerby egy igen tekintélyes tudományos múlttal rendelkező családból származott, így egyből tudta, mi a teendő. Mintákat küldött több természettudósnak is. Végül Ray Lankester és Dr. Allman írták le a tudomány számára az addig ismeretlen fajt, melyet Sowerby-ről neveztek el tiszteletük jeléül. Sowerby erre rá is szolgált, hiszen túl azon, hogy elsőnek pillantotta meg az édesvízi medúzát, saját megfigyeléseivel és további minták átadásával is elősegítette a kutatómunkát.
© 2025 Élet és Tudomány
