Mihók Barbara, az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa november végén a szegedi IX. Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferencián (MTBK) adott elő. Az előadás témája a természetvédelem számára legfontosabb 50 kutatási kérdés volt – erről kérdeztük a konferencia ideje alatt. Van-e kommunikáció a kutatók és a természetvédelmi szakemberek között? Milyen kérdések megválaszolására lenne szüksége a természetvédelemnek?
– Miért van szakadék a természetvédelmi gyakorlat és a kutatás között?
– Ennek több oka is van. A szakadéknak az a lényege, hogy a területen dolgozó gyakorlati szakemberek munkája során sok olyan kérdés merül fel, amelyek megválaszolásához tudományos eredményekre, kutatási eredményekre van szükség. Viszont a kutatói oldalról előállított eredmények nem találkoznak ezekkel az igényekkel. Ennek a hátterében több ok is van. Egyrészt maguk a közzétett kutatási eredmények nem férhetőek hozzá könnyen a gyakorlati szakemberek számára. Tulajdonképpen egy kommunikációs hézag jelent meg a gyakorlati szakemberek (akiken itt a területkezelőknél, nemzeti parkoknál, szakpolitikában, a természeti erőforrások kezelőinél dolgozókat értjük) és az akadémiai intézmények között. Az egyik gond az, hogy számukra az akadémiai tudás jelentős része nehezen elérhető, mivel kevés idejük és kapacitásuk marad arra, hogy a folyamatosan terebélyesedő szakirodalmat napra készen kövessék. Természetesen sok gyakorlati szakember egyben kutatási tevékenységet is folytat, valamint elképesztő mennyiségű szaktudással rendelkezik adott esetben, de ez a kommunikációs probléma meggyőződésem szerint általánosan jellemző. Azonban ennek a szakadéknak a hátterében egy másik ok is van. Nevezetesen, hogy nem feltétlenül olyan kérdéseket kutatnak a kutatók, amelyeknek gyakorlati relevanciája lenne. Ez amiatt alakult így, mivel a kutatói életpálya más szabályozók szerint működik, mint például a területkezelők munkája. A kutatók tevékenységét más motiválja: az ő sikerességük és egész szakmai életútjuk attól függ, hogy mennyi cikket publikálnak, és azokat hányan hivatkozzák. A természetvédelmi gyakorlati szakemberekben felmerülő kérdések jelentős része nem elég releváns nemzetközi folyóiratokban való publikálásra, nem eladható azon a piacon, ahol a kutatók megmérettetődnek.
– Az előadásában említette, hogy Andrew Pullin és munkatársai a 2000-es évek elején végeztek egy vizsgálatot. Mi volt ennek a lényege?
– Ők egy felmérést végeztek Angliában, amelyben 38 védett területnek a kezelési tervét vizsgálták meg, és meginterjúvolták azokat, akik előállították ezeket a terveket. Az volt az egyik kérdésük, hogy honnan szerzik be a szakértők az információkat.
– Mi lett a vizsgálat eredménye?
– A legtöbben az előző kezelési tervek és kézikönyvek alapján írják meg az új kezelési terveket, vagy a hagyományosan már beváltnak gondolt kezeléseket alkalmazzák, esetleg külső szakértővel konzultálnak. Mindösszesen azt találták, hogy primer elsődleges információforrásnak csak 23 százalékuk említette meg a tudományos szakfolyóiratokban leközölt cikkeket. Pullin és munkatársai végül is azt a következtetést tették, hogy az úgynevezett experience-based (tapasztalat alapú) információforrások sokkal fontosabb szerepet játszottak a kezelési tervek létrehozásában, mint az evidence-based (bizonyíték alapú) információs források.
– Ez egy angol kutatás volt. Magyarországon is hasonló lehet a helyzet? Ezt vizsgálta valaki?
– Szisztematikus vizsgálat nem volt erre vonatkozóan, de Standovár Tiborral csináltunk még a 2000-es évek elején egy országos kérdőíves felmérést, ami arra vonatkozott, hogy milyen az együttműködés a természetvédelemben dolgozó csoportok között. Ott is azt találtuk, hogy sokkal nagyobb igény lenne a gyakorlat és a kutatás együttműködésére. Azt távolról sem mondom, hogy nincsen együttműködés, tehát nagyon sok konkrét területhez, fajhoz kapcsolódó kutatás, illetve akár intézményi együttműködés is elindult már. De nekem az a benyomásom, hogy ez a „gap”, szakadék fennáll nálunk is, és segíteni kellene az együttműködésre egyébként nyitott feleket e szakadék áthidalásában. Megkérdeztem például természetvédelmi őröket, hogy jönnek-e a Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferenciára. Némelyikük úgy reagált rá, hogy ez egy meditálós alkalom, ahová nem érdemes ellátogatni. Ugyanakkor ezeknek a konferenciáknak a kezdetektől az a missziójuk, hogy áthidalják ezt a szakadékot. Nyilván még mindig megvan a „gap”, de azért biztos, hogy nagyon sok előremutató kezdeményezés is indult.
– Ha jól látom, Önök a kutatásuk során is ezen szakadék áthidalására törekednek. Milyen kutatást végeztek? Mik voltak az eredmények?
– A kutatást az MTA Ökológiai Kutatóközpont és az Environmental Social Science Research Group (ESSRG) közös szakmai együttműködésében végeztük. Az volt a célja, hogy egy bevonáson alapuló, társadalomtudományi alapokon nyugvó módszertan segítségével a lehető legszélesebb körből begyűjtsük a természetvédelem gyakorlatában dolgozó emberektől a tudáshiányokat és a kutatási kérdéseket. Mindebből egy részvételi folyamat eredményeként egy közös rangsorolás és megbeszélés során kialakítottunk egy prioritáslistát, amire elmondhatjuk, hogy széles merítésből készült és sok egyeztetésen esett át. Ez volt a kutatásnak a célja és az eredménye is. 2013-ban indult a kutatás, amikor is feltérképeztük az érintetteket, akik a természetvédelem gyakorlatában relevánsak.
– Kikre kell gondolni? Természetvédelmi őrök, nemzeti parki munkatársak?
– Igen. Az állami szakigazgatás emberei, a minisztérium és a nemzeti parkok munkatársai, a hatósági emberek, vízügyi felügyelőségek, erdészeti osztályok, az állami szakigazgatás. Fontosak még a civil szervezetek, akik szintén foglalkoznak területkezelésekkel. A természeti erőforrásokkal gazdálkodókat is megkerestük és bevontuk a vizsgálatba. Ide az erdészeti gazdaságok, magánerdősök, vadászok és agrárgazdálkodók tartoznak. A halgazdálkodókat is megkerestük, de őket sajnos nem sikerült elérnünk.
– Mi volt a kutatás menete?
– 2013 tavaszán csináltunk 21 interjút az érintett csoportok képviselőivel. Összeszedtük a javaslataikat arra nézve, hogy szerintük hogyan kellene megírni a kérdőívet. Az ötletek alapján összeállítottunk egy országos, online, interneten kitölthető kérdőívet. Ezt 2013 nyarán küldtük ki célzottan e-mail címekre. Azt kértük a kérdőív kitöltőitől, hogy küldjenek be öt-öt olyan kutatási kérdést, amik a saját szakterületükön fontos tudáshiányokat céloznak. Összesen 780 kérdés érkezett be az interjúkban elhangzott kérdésekkel együtt. Létrehoztunk egy nagy adatbázist a kérdésekkel, majd mindezt leszűkítettük 470 kérdésre. 2014 februárjában szerveztünk egy műhelybeszélgetést, amire meghívtunk 24 gyakorlati embert a minisztériumból és a nemzeti parkokból, gazdálkodókat és civileket. Velük egy másfél napos facilitált munka keretében közösen rangsoroltuk a kérdéseket. Meghívtunk ide kutatókat is, akik segítették ezt az egész folyamatot. Ők nem vettek részt a rangsorolásban, csak értelmezték a kutatási kérdéseket. Megkaptuk az 50 kérdés listáját, ez még több egyeztetésen esett át és javítottuk nyelvi szempontból is.
– Tud mondani néhány példát ezekre a kérdésekre?
– Sok szempontból lehet ezeket a kérdéseket nézni, elemezni. Sok olyan kérdés van, ami hatásmonitorozással foglalkozik. Milyen kumulatív (azaz összeadódó) hatásai vannak a kavicsbányáknak? Milyen hatásai vannak a különböző élőhely-restaurációs (helyreállítási) technológiáknak? Vannak olyan kérdések, amik alapadatok gyűjtésére vonatkoznak. Például milyen az ismerethiányos és veszélyeztetett uniós és hazai védett fajok rendszertani és természetvédelmi helyzete? Ez utóbbi kérdés azért fontos, mert az alapadatokból is elég nagy hiány van. Sok olyan kérdés is van, ami speciálisan magyar természeti értékekre, vagy különösen veszélyeztetett élőhelyekre vonatkozik, például a pannon erdősztyeppekre, a vizes élőhelyekre, vagy az ártéri erdőkre. Emellett pedig sok olyan kérdés van, amik megválaszolása konkrét területhasználattal kapcsolatos döntésekhez szükségesek, tehát interdiszciplináris megközelítést igényelnek és konkrét döntéshozatali folyamatokhoz való inputot eredményeznek. Ezen kérdéseknek a meglétéből látszik az, hogy mennyire lényeges szerepe volt itt a gyakorlati szakemberek megkérdezésének. Így megjelent az ő gyakorlati input-igényük, ami a döntéshozatalnál használatost segítheti.
BAJOMI BÁLINT
A kutatásról további információk a http://tvk.okologia.mta.hu/ címen olvashatók
2014/51
