Tartalom kihagyása Oldalsáv kihagyása Lábléc kihagyása
Kategória név

Társadalomtudomány

Kályhásság – a salzburgi kapcsolat

Az egykori település, Decs-Ete a Dunántúl keleti felén található, a Sárközben, a Báta vízfolyása öblében. A kora Árpád-kortól létező falu a XVI. század elején bekövetkező pusztulásakor virágzó mezőváros volt. A település birtokosára vonatkozó első adat 1398-ból származik. Szentlélek tiszteletére szentelt templomát a pápai tizedjegyzék említi először. Ete már a kora Árpád-korban, a X–XI. században is létezett. Virágkora…

Tovább olvasok

A gyilkosság helyszíne

Trockij likvidálása – Sztálin hosszú keze

A híres orosz emigráns kommunista, Lev Davidovics Trockij 1940. május 24-én úgy tért nyugovóra mexikói otthonában, hogy egy cseppet sem aggódott a biztonsága miatt. A 60 esztendős politikus négy évvel korábban kért politikai menedékjogot a tengeren túli országban. Joggal féltette ugyanis életét korábbi harcostársától, Joszif Sztálintól, a Szovjetunió első emberétől, akivel időközben végletesen megromlott a…

Tovább olvasok

Krum, bolgár kán

A magyar honfoglalás kora – Jut eszembe…

A Magyar Nemzeti Múzeum új, reprezentatív, állandó régészeti kiállításának témája: hazánk a IX–X. században. E kiállítás második részének koncepciója, és A magyar honfoglalás kora című katalógus Révész László munkáját dicséri. A szakembernek látszólag könnyű dolga volt, hiszen a honfoglalók ragyogó hagyatéka mellett a Karolingok rozsdás sarkantyúi labdába se rúgnak, ám a látszat csal. Meg kellett küzdenie…

Tovább olvasok

Izé – A szó, amivel minden megmagyarázható

Mindennapi beszédünk során önkéntelenül is nagyon sok töltelékszót használunk, annak ellenére, hogy ez ellentmond a szép és helyes beszédről alkotott eszményképünknek. A nyelvi babonákkal és sztereotípiákkal foglalkozó kutatások rámutattak arra, hogy a naiv beszélők számára a nyelvhelyesség eszményének érvényesítése egyet jelent egyes jelenségek pellengérre állításával, illetőleg kényszeres elkerülésével. Ezen nyelvi jelenségek közé tartoznak a töltelékszavak…

Tovább olvasok

A regölyi pannon központ több mint 2500 éves temetkezőhelyének feltárása (2011-12)

Az északi határ nyomában – Kövekkel írt történelem

A geológia csak az utóbbi évtizedekben épült be szervesen a régészeti kutatások eszköztárába, viszont segítségével a mesterséges nyomok nélküli kődarabok is információforrássá válhatnak. Jó példa erre a regölyi, Kr. e. VII. századra keltezhető halomsírból előkerült változatos méretű terméskövek vizsgálata, melynek eredményeképpen a kutatók többek között arra a fontos történeti kérdésre találtak biztosabb választ, hogy hol lehetett…

Tovább olvasok

Goebbels propagandatrükkje? – Az alpesi erőd

1944 végén – egy amerikai hírszerzési jelentést követően – Adolf Hitler bejelentette az alpesi erőd létezését. A náci propaganda – felismerve a lehetőséget – az „erőd” és „alpesi erőd” fogalmakat többek között arra használta, hogy számos katona és polgári személy végső győzelembe vetett hitét megerősítse. Amikor 1945 tavaszán az amerikai hadsereg benyomult a területre, kiderült,…

Tovább olvasok

Marie François Sadi Carnot

Egyetlen tőrdöfés – Carnot elnök meggyilkolása

„Abban a pillanatban, amikor felcsendült a Marseillaise, és a tömeg éltetni kezdte Carnot-t, megértettem, hogy eljött az idő a cselekvésre. Az elnök kocsija befordult a sarkon, én pedig kihúztam a tőrt a hüvelyéből, és vártam a megfelelő pillanatot…”. (Részlet Sante Geronimo Caserio vallomásából.) Marie François Sadi Carnot 1837-ben híres francia politikuscsaládban látta meg a napvilágot. Nagyapja,…

Tovább olvasok

Veszélyes állatok a láthatáron! – Lélektani lelemények

A törzsfejlődés során őseink hosszú-hosszú időn át ki voltak téve a veszélyes állatok – például a ragadozók és a mérges kígyók – támadásainak. A civilizált világban, az ember modern környezetében ez a veszélyforrás gyakorlatilag megszűnt, ám még ma is bennünk él az ősi hajlam, mely a védekezés egyik alapvető módja: önkéntelenül is kitüntetett figyelemmel fordulunk…

Tovább olvasok

Netes Mikes – Műsfél millió törökországi szó

Az írói szótár előzményének a konkordanciát és a glosszáriumot tekintjük, melyek gyökerei az ókorig vezethetők vissza. A konkordancia a szövegbeli tájékozódást és keresést tette lehetővé, a glosszárium az értelmezést segítette. E két műfaj ötvöződése – kiegészülve a grammatikai és a tárgyi-kulturális szempontokkal – eredményezte a mai értelemben vett írói szótártípus kialakulását. S ez vezetett el…

Tovább olvasok

Méhnyakrák okozta halálozás – Adatok és tények

Ez a daganatfajta a méhnyak nyálkahártyáján általában hosszú évek alatt, szinte panasz- és tünetmentesen kifejlődő elváltozás. A méhnyakrák okozta halálozás a fejlett országokban nem magas, és évtizedek óta csökkenő irányzatot mutat. Kockázata a szexuálisan aktív életkorban nagyobb, és a genitális higiéné hiánya, valamint a humán papilloma (HPV) vírussal való fertőzöttség tovább növeli.   Az 1970-ben az Európában…

Tovább olvasok

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/