Tartalom kihagyása Oldalsáv kihagyása Lábléc kihagyása
Kategória név

Társadalomtudomány

Karl von Stürgkh, az áldozat

Bécsi Browning keringő – A Karl von Stürgkh-gyilkosság

1916 egyik őszi napján a 37 éves politikus, Friedrich Adler feldúltan viharzott el az osztrák szociáldemokraták pártértekezletéről. Nehéz szívvel vette tudomásul, hogy a pártján belül teljesen magára maradt radikális pacifista elképzeléseivel. Még saját édesapja, a párt elnöke, Victor Adler sem állt ki mellette. Friedrich 1879-ben született egy bécsi középosztálybeli zsidó polgárcsaládban. Már kamaszkorában élénk érdeklődést mutatott…

Tovább olvasok

Kohász az 1950-es évekből

Az Intercisa Múzeumban – Valami új Dunaújvárosban

Ez az intézmény tulajdonképpen a múzeum múzeuma. Minden gimnazistát elvinnék ide, aki az önkényuralomról és a személyi kultuszról tanul történelemből, aki az agitációról, propagandáról tanul valamilyen kommunikációs tantárgy keretében, aki az ötvenes évek történelmét tanulja. És jó szívvel ajánlom minden középkorú és annál idősebb Olvasónak, annak is, aki nosztalgiázni, annak is, aki szörnyülködni fog majd…

Tovább olvasok

A lángokban álló London, egy korabeli ismeretlen festő alkotása

350 éve történt – A nagy londoni tűzvész

„London’s burning... Fire! Fire!” „Ég a város, ég a ház is, nem is egy ház, hanem száz is. Tűz! Tűz!” Ez a kánonként is énekelhető dalocska a brit főváros egyik legnagyobb katasztrófáját idézi fel. A félmilliós Londont azonban már egy évvel korábban sem kerülte el a balsors. Az 1665-ben kitörő bubópestis mintegy százezer áldozatot követelt.…

Tovább olvasok

Szulejmán szultán

Szulejmán szultán halála – A szigetvári ostromtól az oszmán emléktürbéig

Szulejmán szultán a kor mércéi szerint elaggott korban, 72 évesen indult utolsó hadjáratára. Nagybeteg volt, de úgy érezte, tartozik magának és hadseregének azzal, hogy rendet teremt azokon a magyarországi területeken, amelyeket több évtizedes, nehéz harcokkal szerzett meg a birodalomnak, de amelyeket a magyar végvári harcosok és a magyar (török szemmel: bécsi) király seregei folyamatosan támadtak. 1566.…

Tovább olvasok

j

Kunstkammerek – Automaták és mechanikus játékok

A XV. századtól kezdődően az új szellemi irányzat, a reneszánsz nyomán Európa-szerte számos gyűjtemény jött létre a királyi, fejedelmi és főúri udvarokban, illetve a művelt, tehetős polgárok otthonaiban. A társadalom ezen rétegeinek hatalmi szükségletei meghatározták kulturális igényeiket és magatartásukat is: a tezaurálás az értékteremtés és a megőrzés, a látványosság pedig a reprezentáció, s így a…

Tovább olvasok

Berlini kémjátszmák – Washington és Moszkva láthatatlan ügynökei

A hidegháború idején Berlin a kémkedés paradicsoma lett. Az ország négyhatalmi megosztottságával és a szektorok kijelölésével az ott állomásozó csapatok is többet akartak tudni egymásról. Bár eredeti céljuk ekkor még főleg a bujkáló náci tisztek felderítése volt, azonban a szövetségesek baráti viszonyának elhidegülése a hírszerzőszolgálatokat is egymás ellen fordította. A harcálláspontok ezen a területen is…

Tovább olvasok

Szavak és tettek – Lélektani lelemények

A szinte minden élelmiszerboltban megtalálható, ingyenes, egyszer használatos műanyag zacskók óriási ökológiai fenyegetést jelentenek: a becslések szerint ezekből a zacskókból csak Európában évente nyolcmilliárd darab szennyezi a környezetet. Magyarország – többek között Lengyelországgal, Prtugáliával és Szlovákiával együtt – a legnagyobb nejlonzacskó-fogyasztók közé tartozik, fejenként több mint négyszázötvenet használunk el évente. Ez több mint kétszerese az…

Tovább olvasok

Az első Zichy-expedíció – Magyar kutatócsoport a jászok őshazájában

A magyarság eredetkérdésének kutatása az utóbbi időben újabb lendületet kapott a volt Szovjet­unió különböző területein. E kutatások egyik fontos korai előfutára volt Zichy Jenő gróf három – 1895–1898 közötti – kaukázusi és közép-ázsiai expedíciója. A három kutatóút közül különösen az utolsó vívta ki a maga korában a szakemberek elismerését, pedig az európai őstörténet és a…

Tovább olvasok

Pacsirták és baglyok az iskolában – Lélektani lelemények

Közismert jelenség – bár az okát valójában senki sem tudja –, hogy léteznek reggeli és esti típusú emberek. A reggeli típusok, a „pacsirták” szeretnek korán kelni és korán lefeküdni, nekik fizikai, szellemi vonatkozásban, sőt a társas kapcsolatokat illetően is a reggel a legjobb időszakuk. Az esti típusúak a „baglyok”, akiknek a korai kelés nehézséget okoz,…

Tovább olvasok

Az okuláré – Orvostudományi történetek

Az üveggömbök nagyító hatását már Krisztus előtt a XVI. században ismerték. Az ókori orvosok csiszolt hegyikristály golyó segítségével – gyógyító céllal – sebeket, beteg szövetrészeket égettek ki. Alig egy évszázaddal időszámításunk után már a fénytörés és a fényvisszaverődés törvényeit is ismerte a tudós társadalom, de a látás javítására ebben a korban még nem ajánlották az…

Tovább olvasok

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/