1944 végén – egy amerikai hírszerzési jelentést követően – Adolf Hitler bejelentette az alpesi erőd létezését. A náci propaganda – felismerve a lehetőséget – az „erőd” és „alpesi erőd” fogalmakat többek között arra használta, hogy számos katona és polgári személy végső győzelembe vetett hitét megerősítse. Amikor 1945 tavaszán az amerikai hadsereg benyomult a területre, kiderült, hogy az „alpesi erőd” puszta blöff volt – a salzkammerguti térség azonban sok rablásból eredő értéket rejtett.

Az SS biztonsági szolgálata 1944. szeptember elején elfogta egy amerikai ügynök Svájcból küldött részletes jelentését, miszerint a német hadsereg és a Harmadik Birodalom vezetése utolsó visszavonulási területként erős német védelmi rendszert szándékszik kiépíteni az Alpokban.

Német részről ekkor azonban még semmiféle tervezés nem folyt alpesi állás kiépítéséről. A Wehrmacht főparancsnoksága (OKW) csak általános védelmi elképzeléssel rendelkezett az Alpok északi peremén a szövetségesek további franciaországi előrenyomulása, déli szakaszán pedig az Olaszországon keresztül történő előrenyomulásuk esetére. A védekezés felelőse August Marcinkiewicz vezérőrnagy volt, aki Innsbruckban ütötte fel szállását. Később kiderült, hogy az Alpok északi részén semmiféle előkészületek nem történtek a védekezésre, miközben a németek a hegység déli részein még az első világháborúból származó állásokra támaszkodhattak. Miután 1944 szep-temberében a németek megállították a szövetségesek olaszországi és franciaországi előrenyomulását, az Alpokban leálltak a védelmi előkészületekkel. Helyette inkább a nyugati fronton készítettek elő offenzívát 1944. december közepétől az Ardennekben, 1945 januárjában Elzászban és Lotaringiában.

Álhírgyártó részleg

Franz Hofer, Tirol-Vorarlberg gauleitere (körzetvezetője) 1944. november elején értesült az amerikai jelentésről, s azonnali teljhatalmat kért az alpesi erőd kiépítésére, s az ahhoz szükséges építőanyagok és gépek szállítására. Javaslatára a katonai vezetés azonban nem reagált, feltehetően az Ardennek-beli offenzíva előkészületei miatt.

Az Egyesült Államok kiterjedt propagandakampánya miatt 1944 decemberében Joseph Goebbels propagandaminiszter úgy döntött, hogy az amerikai sajtókampányt saját céljaira használja fel. 1945 januárjában mi­nisz­tériumában külön részleget állított fel, amely álhíreket terjesztett az állítólagos alpesi erődről. Ennek egy hatalmas, minden eszközzel felszerelt védelmi rendszert kellett vizionálnia; hírei „elitcsapatokról”, „bombabiztos földalatti létesítményekről”, „sziklaüzemekről”, „megtorló fegyverekkel felszerelt elfoglalhatatlan állásokról” szóltak. Az SS dezinformációja keretében állítólagos műszaki adatokat és az erődrendszer kitalált építési terveit is eljuttatta az ellenséges ügynököknek.

Amikor Hitler 1945 januárjában értesült a szövetségesek növekvő aggodalmáról az alpesi erődöt illetően, utasította Hofer gauleitert az erődítési munkálatok megkezdésére, egyfajta bizonyítékot szállítva az ellenséges ügynökök és légi felderítésük számára.

A németek 1945. február közepén néhány ezer ember bevetésével különböző munkálatokba kezdtek, többek között a svájci határon, amelyeket az ellenséges ügynökök svájci oldalról érdeklődéssel szemléltek. E lépések katonailag azonban annyira értelmetlenek voltak, hogy Alfred Jodl vezérezredes, a Wehrmacht vezetési törzsének főnöke panaszkodott Heinrich Himmlernek, az SS főnökének, mivel az építkezéseken az SS kényszermunkásait alkalmazták. A német ellenállás is folyamatosan tájékoztatta az amerikaiakat az építkezések előrehaladásáról. Egyedüli komoly munkálatok az Alpok északi részén folytak, de ezek nem erődítési munkák, hanem a déli front védelmi vonalának munkálatai voltak. Ezek az erődítések hatástalanok maradtak, mert 1945. április 29-én Olaszországban a németek kapituláltak.

Az Alpokban korábban nem működött hadiipar, jóllehet bombabiztos helyeket keresve már 1943–1944-ben átfésülték a területet. Ernst Kaltenbrunner, az SS birodalmi biztonsági főhivatalának főnöke ugyan 1945. március végén tárgyalásokat kezdett az ipar képviselőivel további földalatti gyárak felállításáról, de a Német Birodalom teljes katonai, szállítástechnikai és hadigazdasági összeomlásának idején e tervek megvalósításának már a legkisebb esélye sem volt. Az alpesi erődítésnek nem létezett központi vezetése, de az utolsó hónapokban még annak megléte sem segíthetett volna.

Ellenállás nélkül

A második világháború végén kiépített erődítmények része a tiroli Oberinntalban fekvő Hoch­finster­münz lett, amely Brixennél, a régi Brenner-hágónál épségben meg is maradt. A felső-ausztriai Ebenseeben a Peenemündéből áthelyezett V2-rakéták földalatti szerelőcsarnokát, Ötztalban pedig Zement fedőnéven szélcsatornát terveztek. Steyrben nagy föld alatti motor- és kézifegyvergyárat állítottak volna fel. Zipfben, a sörfőzde pincéjében a rakétahajtóanyag finomítóját rendeztették be elsősorban a Maut­hausen-Gusen koncentrációs tábor foglyaival.

Hinterbrühlben elkészült a He-162 repülőgép gyártóbázisa, a legtöbb gyárat azonban a háború végéig nem sikerült felállítani. Legsikeresebbek a guseni koncentrációs tábor közvetlen közelében elkészült föld alatti üzemek voltak: a ME-262 turbinameghajtású vadászrepülőgépek futószalagja, valamint a Steyr-Daimler-Puch AG a karabinerek, géppisztolyok és páncélöklök gyártására berendezett „pinceüzeme”. Nem készült el a Melk melletti nagy föld alatti bunkerrendszer sem. Az üzemek felállításában oroszlánrészt vállalt Georg Meindl SS-Brigade­führer, a Steyr-Daimler-Puch AG akkori vezérigazgatója, akinek tevékenységét Kaltenbrunner még 1945. május 1-i, Hitlerhez intézett utolsó táviratában is méltatta.

A háború végén az alpesi térséget ellepték a menekült civilek és katonai egységek, de az egész térségben nem létezett egy harcképes német hadosztály sem. A nyugatiakhoz való átállási tárgyalásokra Reinhard Gehlent, a Wehrmacht hírszerző szolgálatának főnökét és Wernher von Braun rakétaszakértőt választották ki, akik értékes zsákmányt jelentettek az amerikaiaknak a közelgő hidegháborúban.

A térségben tartózkodott az SS pénzhamisító kommandója (Aktion Bernhard). Itter kastélyába telepítették a „különleges foglyok” táborát, ahol a foglyul ejtett francia politikusokat őrizték. Őket túszként kezelték a szövetségesekkel folytatott tárgyalásokon. Közöttük volt Kurt Schuschnigg egykori osztrák kancellár, a Stauffenberg-család, Thyss­en német nagyiparos és mások, zsidók is, s a megszállt országok egykori politikusai. Őket a dachaui koncentrációs táborból előbb Inns­bruck­ba, majd Dél-Tirolba, a Pragser Wildsee panzióba vitték, ahol a Wehrmacht tisztje, von Al­vens­leben általi kiszabadításuk után a háború végéig éltek.

1945. április 22-én a szövetségesek főparancsnokságának hírszerzése jelentette, hogy a légi felderítés sem csapatösszevonásokat, sem kiépített állásokat nem észlelt a térségben. Így május elején két amerikai hadsereg érdemleges ellenállás nélkül nyomulhatott be a térségbe, jóllehet Hitler április 24-i parancsa értelmében az összes rendelkezésre álló erőnek az Alpok térségébe kellett volna visszavonulnia.

A hegyekbe menekült 6000–7000 fős német katonaságot végül Franz Pfeiffer ezredes hegyivadász egysége Béthouart francia tábornok kérésére – a háborús bűnösöket kivéve büntetlenséget ígérve – vette rá a megadásra.

A fanatikus osztrák nácit, Kaltenbrunnert Himmler 1945. április 19-én kinevezte Bajorország és Ausztria urának. Az „alpesi erőd” szívébe, a salzkammerguti Altaus­see-be két SS-katona és Scheidler nevű adjutánsa kísérte, s néhány vasládát, bőröndöket, a szolgálati pecsétet, s egy Dr. Josef Unterwogen katonaorvos nevére szóló hamis útlevelet tartott magánál. Christel Kerry festőnő villájában szállásolta el magát. Kaltenbrunnernek több címe is volt a környéken, mert Salzburgot „ideiglenes” főhadiszállásának nevezte ki. Felesége, Elisabeth a három gyermekkel a Wolfgang-tó melletti Stroblban tartózkodott. Szeretője, a már 1944 ősze óta Altaussee-ben élő 25 éves „hadiözvegy”, Gisela von West­arp grófnő pedig ikreket szült neki.

Kaltenbrunner a háború utáni időkre felbecsülhetetlen értékű, egész Európában összerabolt műkincseket rejtett el az Altaussee-i sóbányában. De április 10-én ugyanitt nyolc – Óvatosan! Márvány! Nem dobálni! feliratú – ládát is elhelyeztek. A figyelmeztetés megtévesztés volt, mert mindegyik láda valójában bombát rejtett. August Eigruber, a Felső-Duna helytartója ezekkel akarta levegőbe röpíteni a bányát, hogy a műkincsek „ne kerüljenek a kapitalista világzsidóság” kezei közé.

A környék mágikus vonzerőt gyakorolt a náci nagyságokra. Itt rejtették el a pénzt, aranyat és iratokat, s készültek a bukásra. Május 2-án Adolf Eichmann is felbukkant Bad Altaussee-ben. Felesége, Veronika Liebelt három gyermekükkel már április 25-e óta a helységben tartózkodott. Április óta ott tartózkodott Otto Skorzeny, SS-Standarten­führer, az RSHA VI. (szabotázs) csoportjának vezetője. Josef Tišo, Hitler szlovákiai Quislingje a Vörös Hadsereg elől szintén a közeli Hallstattba menekült. Konrad Hen­lein, a „szudétanémetek Führere” Bad Goisernben várta a véget.

Joseph Goebbelst állítólag a Grund­elsee Roth-villájában akarták őrizetbe venni, ahol átmenetileg tartózkodott. Kaltenbrunner rávette Eichmannt, a kényelmetlen tanút a helység elhagyására. Előtte azonban szigorúan megtiltotta neki, hogy a környékbeli hegyekben partizánháborús „Werwolf-csa­pá­so­kat” szervezzen a britek és amerikaiak ellen. Veronika Liebelt 1952-ig Altau­ssee-ben maradt, s csak két év után követte férjét Argentínába.

A vég

Kaltenbrunner villájából jól látható volt a Salzkammergutból a Pötschen-hágón keresztül a helységbe vezető út. Bad Ischlből napok óta özönlöttek a hegyekbe a felbomlott katonai egységek, menekültek, páncélosok, lovaskocsik, sebesültek és vezérkari törzsek. A Pötschen-hágón egy SS-egység az utolsó töltényig folyó harcra készülődött, s hozzájuk csatlakozott a közeli Ebensee koncentrációs tábor őrszemélyzete. Május 7-én reggel 6 órakor az amerikaiak támadást indítottak a Pötschen-hágó ellen. A vidéket a bombázás után füst és lángok borították, s a szövetségesek könnyűszerrel áttörtek.

A bombázás kezdetén Kalten­brun­ner a Kerry-villából kísérőivel a Loser-hegység felé indult, s a sziklafalak védelme alatt előbb a hegy nyergén fekvő elhagyott erdészkunyhó, majd a Halott hegyek nevű kunyhó felé vették az irányt.

Május 8-án reggel megérkezett Altaussee-be Robert E. Mattesson, az Egyesült Államok hadseregének titkosszolgálati ezredese. A letartóztatandó személyek listájának első helyén Kaltenbrunner állt. Mattesson előző nap indult el a Bad Tölz-i amerikai főhadiszállásról. Előbb Stroblba ment, ahol Elisabeth Kaltenbrunnert kérdezte ki férje tartózkodási helyéről, aki azonban semmi biztosat nem mondott neki. Bad Ischlben azt az ötletet kapta, hogy Kaltenbrunner Altaussee-ben lehet.

Május 8-án délután Ralph E. Pearsons őrnagy csapata is elérte Altaussee-t, hogy elfoglalja a sóbányát. Az amerikaiak pontosan tudták, mit rejtenek a hegyek, s zárókordont állítottak a sóbánya köré. Mattesson három nap múlva bukkant Kal­ten­brun­ner nyomára, amikor annak egyik kísérője visszaérkezett a faluba, s május 11-én elárulta rejtekhelyét. Mattesson aznap éjszaka 12 amerikai katonával és négy helyi emberrel elindult a Halott hegyek kunyhója felé. Nyolc órai gyaloglás után a magas hóban, május 12-én a hajnali szürkületben megpillantották a kunyhót. Mattesson egyedül ment tovább, s bekopogott az ajtón. Az ajtót nyitó SS-katona azt állította, hogy két orvos lakik a kunyhóban, akik sportolni érkeztek. Az „orvosok” bemutatták igazolványaikat, de Mattesson mind a négy személyt letartóztatta. A kályha hamujában megtalálta az RSHA 2. számú azonosítóját. Ekkor már biztos volt benne, hogy Kaltenbrunnert fogta el. A faluban Hohenlohe-Schillings­fürst – aki „átadta” a falut az amerikaiaknak – megerősítette, hogy Dr. Josef Unterwogen orvos valójában Ernst Kaltenbrunner. Egy legenda szerint az információt Gisela von Westarp, Kaltenbrunner szeretője adta át nekik.

1948-ban Herbert Köberl vadász a Wildensee-kunyhó padlója alatt 200 000 birodalmi márkát talált. A Kerry-villa előtti üregből pedig 76 kg arany, 10 000 db arany ékszer, 15 000 dollár és 8000 svájci frank került elő. A búvárok Altaussee tavában megtalálták Kaltenbrunner szolgálati pecsétjét és egy Enigma-rejtjelező készüléket. De feltehetően sokkal több pénz és arany volt nála, mint amennyit megtaláltak.

NÉMETH ISTVÁN

2015/4