Hogyan függ össze az erdő fafajgazdagsága a többi élőlény gyakoriságával? Mit jelent a szálaló erdőgazdálkodás? Miért előnyös a biológiai sokféleség szempontjából? Ódor Péterrel, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársával ezekről a kérdésekről beszélgettünk alapkutatást végző magyar kutatókat bemutató sorozatunk keretében. Szó esett az ökológus vezetésével az Őrségben végzett kutatásokról, ahol nemcsak a mohákat és a zuzmókat, hanem a fákat, a madarakat, a gombákat és a bogarakat is vizsgálják.
– Mi tartozik az érdeklődési területébe az ökológián belül?
– Alapvetően mohák felől indultam, a doktori dolgozatom a korhadó fán élő mohákra fókuszált, aztán ennek kapcsán elkezdtem nyitni az erdőökológiának további irányai felé. Különböző együttműködések révén a növényeken kívül más élőlénycsoportokkal is foglalkoztam. Mindig a faállomány és a különböző élőlénycsoportok összefüggései érdekeltek. De természetesen ma is megmaradt az érdeklődésem a mohák, a lágyszárúak és a korhadó faanyag iránt.
– Milyen kutatásai futnak jelenleg?
– Most három olyan téma van, amelyeken viszonylag intenzíven dolgozom. Az egyiknél a kutatásnak az anyaggyűjtés-része és a feldolgozása már jórészt lezárult – a publikációs fázis viszont még tart. Ez egy Őrségben futó vizsgálat volt, posztdoktori OTKA-támogatással vágtam bele még 2003-ban , majd pedig 2009-től egy sokrésztvevős OTKA-kutatás keretében folytattuk a vizsgálódást. A célja az volt, hogy feltárjuk a különböző élőlénycsoportok biológiai sokfélesége és a faállomány közötti összefüggéseket. Jelenleg egy svájci pályázat keretében vizsgáljuk az Északi-középhegységben lévő mintaterületeinken a korhadó faanyag mennyiségét, illetve a mohák és a gombák sokféleségében betöltött szerepét a gazdasági erdőkre vonatkozóan is. Egy most induló vizsgálat keretében pedig egy erdészeti kísérletet indítunk el a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel közösen, itt különböző erdészeti fahasználatoknak vizsgáljuk a termőhelyre, felújulásra és erdei biodiverzitásra gyakorolt hatását.
– Mi volt a vizsgálataik célja az Őrségben? Milyen eredmények születtek?
– Itt az volt az alapvető cél, hogy sok élőlénycsoport esetében megmutassuk a legfontosabb háttérváltozókat – külön kiemelve a faállománynak a jellemzőit – amelyek egy-egy élőlénycsoportnak meghatározzák a biológiai sokféleségét. A háttérváltozók közül vizsgáltuk a faállomány összetételét, szerkezetét, a táji környezetet, az erdőknek a talaj-, illetve mikroklíma-viszonyait, a történeti viszonyokat. Nagyon sok, funkcionálisan eltérő élőlénycsoportot vizsgáltunk: a fák újulatát, a lágyszárúakat, a talajon és a fán élő mohákat, a fakérgen élő zuzmókat, a gombákat, a madarakat, a pókokat, a futóbogarakat és a szaproxyl, azaz elhalt faanyagot fogyasztó bogarakat.
– Magyarországon viszonylag ritkának számít, hogy egy kutatás során többféle rendszertani csoportot vizsgálnak egyszerre.
– Igen. Én kifejezetten erre törekedtem, részben azért, mert korábban a holtfa hatását vizsgáltuk egyszerre mohákra és gombákra, és nagyon érdekes volt a két élőlénycsoportot összehasonlítani. Az volt a célunk, hogy olyan vizsgálatokba fogjunk bele, ahol egy mintavételi rendszerben egymás mellett tudunk vizsgálni különböző élőlénycsoportokat. Ez sokkal használhatóbb mind gyakorlati, mind pedig tudományos szempontból, mint az élőlénycsoportokként önmagában megálló, de viszonylag elkülönült vizsgálatok. Kiemelnék egy-két dolgot az eredményekről anélkül, hogy a részletekbe belemennénk. Volt néhány jellemző, ami érdekes módon kulcsfontosságú változó volt nagyon sok élőlénycsoport esetében. Az egyik ilyen a fafajdiverzitás, vagyis a fafajok sokfélesége, tehát hogy mennyire elegyesek az erdők és hány fafaj van bennük. Ez egy kulcsváltozó volt a lágyszárúak, mohák, zuzmók, pókok és még egyéb élőlénycsoportok esetében egyaránt. Tehát az látszik, hogy az elegyes, változatos fafaj-összetételű erdők sokkal fajgazdagabb erdei közösséget képesek eltartani, vagyis magasabb a diverzitásuk. A másik változó, ami nagyon sok élőlénycsoportnak fontos volt, a cserjeszint jelenléte: a fán élő mohák, zuzmók, pókok és futóbogarak esetében is kulcsfontosságú változónak bizonyult. Az egyes élőlénycsoportoknál funkciójukból adódóan jelentős eltérések voltak. A lágyszárúaknál és a zuzmóknál is óriási jelentősége volt a fénynek, a madaraknál elsősorban a nagy fák jelenléte, a holtfa mennyisége és a lágyszárú szint borítása volt fontos. A talajlakó moháknál az avarviszonyok voltak meghatározóak, őket a nagy mennyiségű lombavar gátolta. A gombáknál – főleg a talajon élő mikorrhizás (a növények gyökereivel együtt élő), illetve szaprotróf (korhadékon élő) gombáknál – kiemelném a mikroklímának a jelentőségét, elsősorban a hűvösebb, párásabb, árnyasabb erdőkben jelentek meg nagyobb termőtestszámmal, illetve nagyobb fajgazdagsággal a gombák.
– Gondolom, a moháknál a csapadék és a víz mennyisége is fontos.
– Igen, bár pont víz által befolyásolt erdőket nem vizsgáltunk, így itt inkább a páratartalomra helyezném a hangsúlyt. Emellett a fán élő moháknál fontos tényező volt a cserjeszint – ez azzal függött össze, hogy a cserjeszint pont ebben a magasságban egy kiegyenlített, párásabb mikroklímát eredményez. A mikroklíma igen jelentős tényező volt sok élőlénycsoportnál, amely szorosan összefüggött a faállománnyal.
– Mit érdemes tudni a folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodásról? Hogyan befolyásolja a sokféleséget? Ha jól értem, sikerült a kutatással igazolni, hogy ez a gazdálkodási mód előnyösebb a biológiai sokféleség szempontjából, mint a vágásos erdőgazdálkodás.
– A folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodás olyan gazdálkodási módokat jelent, ahol gyakorlatilag állományléptékben biztosítjuk a vegyes korú erdő folyamatos jelenlétét, a talaj folyamatos árnyalását, nem keletkeznek tehát vágásterületek (amikre a köznyelvben a tarvágás kifejezést szokták alkalmazni, némileg pontatlanul). Ilyen gazdálkodási mód például a szálalás, amit az őrségi magánerdőkben régóta alkalmaznak viszonylag spontán módon. Szerencsére a tervezett erdőgazdálkodás keretében is egyre gyakrabban találkozhatunk ezzel az üzemmóddal. Ennek lényege, hogy viszonylag gyakori visszatéréssel kevés fát vesznek ki az állományból, faegyedeket, kisebb facsoportokat kitermelve. Ezáltal az erdő szerkezeti képe állományléptékben szinte nem változik, folyamatosan egy vegyes korú erdőben sétálhatunk. Az Őrségben csupa olyan faállomány-jellemző bizonyult fontosnak a különböző élőlénycsoportok szempontjából, amit sokkal könnyebb biztosítani folyamatos erdőborítás mellett.
– Tehát kimutatták empirikusan, hogy a szálaló gazdálkodás előnyös a biodiverzitás szempontjából.
– Az Őrségben nem közvetlenül gazdálkodást vizsgáltunk, hanem a faállományt, de olyan változók bizonyultak a legfontosabbnak, amelyek így jobban biztosíthatók. Említettem a fafajgazdagságot, de hozzátenném a lágyszárúak esetében a heterogén fényviszonyokat. Ez utóbbi azt jelenti, hogy folyamatosan erdei fényviszonyokat biztosítunk, de nem zárt erdeiket, hanem rendszeresen megbontjuk a lombkoronát. Ide értjük például a cserjeszint, a nagyméretű fák és a holtfa folyamatos és egyidejű jelenlétét, az erdei mikroklíma folyamatos biztosítását. Ezek mind-mind olyan változók, amiket sokkal könnyebb biztosítani szálaló üzemmódban, vagy más folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodási módban, mint a hagyományos vágásos gazdálkodás során. Ez persze nem jelenti azt, hogy a vágás gazdálkodás keretében ne lenne mód arra, hogy az erdei biodiverzitás szempontjából a jelenleginél kedvezőbb erdőszerkezetet alakítsunk ki.
BAJOMI BÁLINT
2014/9
