Az eladó többet szeretne kapni, a vevő kevesebbet szeretne fizetni – ha van a kereskedelemnek örök törvénye és folyamatos konfliktusforrása, akkor talán ez az. Azt gondolhatnánk, ennek az ellentétnek egyszerű számítás az alapja – mindkét fél maximalizálni szeretné a pénzt, ami a tranzakció után nála lesz –, valójában azonban a jelenségnek figyelemreméltó lélektani háttere is…

Az emberek szeretnek vigyázni a dolgaikra, például a mobiltelefonjukra. Ennek ellenére néha bosszantó, ha a régi telefon még mindig megvan és hibátlanul működik… Hogyan lehet gond, hogy valami nem romlott el? Nos, a gyártóknak az az érdekük, hogy a fogyasztók minél többször vásároljanak tőlük, ezért gyakran jelentkeznek termékeik új, továbbfejlesztett változatával. A fogyasztó szeretné megvásárolni…

A közvélekedés szerint a nosztalgia nem feltétlenül pozitív jelenség, általában édesbús múltba révedést értünk alatta, ami ugyan kellemesen andalító lehet, de az égvilágon semmi haszna nincs, csak eltereli a figyelmünket a realitásról, az előttünk álló feladatokról. Ám lélektani szempontból nem is olyan biztos, hogy valóban értelmetlen, ha rózsaszín szemüvegen át szemléljük múltunk valamely eseményét. A…

Victor Hugo A nyomorultak című regényének főhőse, Jean Valjean becsületes ember, egyszer mégis ellop egy vekni kenyeret. Mi vihet rá egy máskülönben tisztességes embert, hogy effélét tegyen? Nem is kell ismerni a regényt, hogy rávágjuk: az éhség. És valóban, végső soron Valjean motivációja is ez, bár ő nem saját maga akar jóllakni, a kenyeret azért…

Az emberi faj sikerének egyik titka, hogy képes a rendkívül bonyolult, szervezett együttműködésre, amelyben sokszor egymást nem ismerő személyek is részt vesznek. A közös tevékenység nemcsak racionális tervezést igényel, hanem magas fokú szociális összhangot is. Ennek megteremtését szolgálja, hogy a csoport tagjai állandóan odafigyelnek a többiekre, ki milyen hangulatban van, hogyan kell viszonyulni hozzá, és…

Amint már e rovatban is szó volt róla, a lélektan előszeretettel foglalkozik azokkal a személyközi történésekkel, melyek a közös étkezések során zajlanak le, hiszen az ilyen alkalmak fontos társas események. Sokféle módon vizsgálták már az étkezés folyamatát, hatásait – figyelték, ki mit és mennyit eszik –, egy szempont azonban mind ez ideig kevés figyelmet kapott:…

A közkeletű bölcsesség szerint amikor valamilyen bonyolult problémával találkozik az ember, jól teszi, ha alszik rá egyet, mert utána könnyebben megtalálja majd a megoldást. Vajon az alvás valóban bölcsebbé tesz?
Denise J. Cai, a Kaliforniai Egyetem kutatója és munkatársai egy kísérletükben a szunyókálásnak a kreatív feladatmegoldásra gyakorolt hatását vizsgálták. A résztvevők először reggel 9 órakor töltöttek…

Szinte mindenkivel előfordult már, hogy amikor meglátott valakit, akinek addig csak a hangját ismerte – például korábban csak telefonon beszélt vele vagy a rádióban hallotta –, meglepődött az illető külsején. Önmagában ez is jelzi, hogy pusztán a beszédhangjuk alapján kialakul bennünk egy kép az emberekről. Noha ezek az elképzelések soha nem teljesen pontosak, azért egyáltalán…

Ki ne érezné úgy időnként, hogy jó volna eggyel magasabb fokozatra kapcsolni szellemi teljesítőképességét? Nos, ez korántsem lehetetlen, sőt megtehetjük feketekávé vagy egyéb kémiai anyagok igénybevétele nélkül is. Létezik ugyanis olyan lélektani gyakorlat, amely nagyon sok helyzetben, sokaknak segít abban, hogy jól teljesítsenek. Régebben már e rovatban is volt szó arról, hogy az énerősítés többféle…

Szinte mindenkivel előfordult már, hogy amikor meglátott valakit, akinek addig csak a hangját ismerte – például korábban csak telefonon beszélt vele vagy a rádióban hallotta –, meglepődött az illető külsején. Önmagában ez is jelzi, hogy pusztán a beszédhangjuk alapján kialakul bennünk egy kép az emberekről. Noha ezek az elképzelések soha nem teljesen pontosak, azért egyáltalán…