Az elmúlt öt évben a Pannon Magbank-projekt résztvevői 844 magyarországi növényfaj magvait gyűjtötték be, hogy a tápiószelei, vácrátóti és aggteleki génbanki tárolókban hosszú távra megőrizzék őket. Peti Erzsébetet, a program vezetőjét kérdeztük arról, hogy mi a célja a kezdeményezésnek, milyen módszerekkel folyt a gyűjtés és a tárolás, illetve hogy mi a különbség a vad- és a kultúrnövények megőrzése között.
– Mi a célja a Pannon Magbank-projektnek?
– A program célja, hogy génbanki körülmények között hosszú távon megőrizzük a Pannon Biogeográfiai Régió legalább 800 őshonos, tárolásra alkalmas magvú növényfaját. A projekt 2010. január elsején indult és 2014. de-cember 31-el ért véget. Intézetünk, a Növényi Diverzitás Központ (NöDiK) a koordináló intézet, hiszen már több mint 50 éves tapasztalattal rendelkezünk a génbanki megőrzésben, nem csak a kultúrnövények terén, de kisebb részben a vad rokon-, illetve más vad fajok tekintetében is. Társult kedvezményezett az MTA Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete Vácrátóton. Ők elsősorban a magminták begyűjtésének koordinálásáért feleltek, illetve részt vettek a duplikátumok tárolásában, a visszatelepítési tevékenységben és a kommunikációs feladatokban. A másik partnerünk az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, amely szintén a duplikátumok tárolásában és a kommunikációs tevékenységben vett részt. Ezen kívül a projekthez társfinanszírozást biztosított a Földművelésügyi Minisztérium és az Európai Unió LIFE+ Biodiverzitás Alapja.
– Sikerült ezt a 800 növényfajt begyűjteni?
– Igen. Abszolút sikeresnek mondható a projekt. Nemcsak, hogy a vállalt 800 faj begyűjtése valósult meg, hanem túl is haladtuk ezt a célt. Jelenleg 844 faj 1855 magtételét őrizzük a Pannon Magbankban.
– Milyen időtávra terveznek? Mennyi ideig fogják tárolni ezeket a magokat?
– A célunk a hosszú távú megőrzés. Ennek két módja van: az aktív és a bázistárolókban. Az aktív tárolókban való elhelyezés 30-50 éves, vagyis úgynevezett középtávú megőrzést tesz lehetővé. A bázistárolóban őrzött anyagok pedig akár 100 évet meghaladóan is őrizhetők életképesen.
– Mi a különbség a kétféle tároló között?
– A nulla fokon működő aktív tároló középtávú megőrzést tesz lehetővé. Lehetőséget ad arra, hogy természetvédelmi, oktatási, kutatási, vizsgálati célokra felhasználják az itt őrzött anyagokat. A bázistároló mínusz húsz fokon működik, akár 100 éven túli megőrzést is biztosít, és lehetővé teszi a megőrzés teljes biztonságát. Az itt őrzött anyaghoz nem nyúlunk, ez garantálja a hosszú távú megőrzést, akár egy váratlan természeti katasztrófa esetén is.
– A magok megőrzésének alapvetően természetvédelmi célja van? Ha esetleg kipusztul egy faj, utána meg lehet próbálni visszatelepíteni?
– Így van. Az elsődleges funkció valóban a természetvédelmi cél: egyrészt a hosszú távú megőrzés, másrészt a felhasználás. Ez utóbbi is nagyon fontos feladata a génbanknak. Az itt őrzött anyag valóban felhasználható veszélyeztetett fajok visszatelepítéséhez, élőhelyek helyreállításához. De emellett a magbank az oktatásban, a kutatásban is fontos szerepet tölt be.
– A program egyik helyszíne a Növényi Diverzitás Központ (NöDiK) Tápiószelén. Hogyan kapcsolódik a kezdeményezés az intézet korábbi funkcióihoz?
– Azt lehet mondani, hogy a Pannon Magbank kiegészíti az intézet tevékenységét, vagy úgy is szoktuk mondani, hogy a projekttel vált teljessé az intézet. A Növényi Diverzitás Központ már több, mint 50 éves múltra tekint vissza a kultúrnövények megőrzése terén. Elsődlegesen kultúrnövények megőrzésével foglalkozott az intézet, de a megőrzött tételek között szerepeltek a termesztett növények vad rokonfajai, illetve vadnövényfajok is. A Pannon Magbank létrejöttével a NöDiK valamennyi magbankban tárolható növénycsoport megőrzését ellátja.
– Milyen különbségek vannak a kultúrnövények és a vadnövények megőrzése között? Gondolom, itt a magok mérete az egyik fő tényező.
– Igen. Az egyik legkomolyabb problémánkat az jelenti, hogy a vadon élő fajok magvai rendkívül aprók, sokkal kisebbek, mint a kultúrnövényeknek a magjai, így speciális eszközöket, szaktudást és módszertanokat igényelnek a feldolgozás és a tárolás során is. A másik alapvető különbség, hogy a vadon élő fajok megőrzésével még világszinten is nagyon kevesen foglalkoznak, nagyon kevés a rendelkezésre álló tapasztalat, szemben mondjuk a kultúrnövényekkel. Ezért a projekt egy módszertani kísérlet is, illetve jó lehetőség arra, hogy további információkat szerezzünk a vadon élő fajok megőrzésével kapcsolatban.
– Milyen kutatásokat lehet egy ilyen program során elvégezni?
– Amit érdemes kiemelni, az az életképesség-vizsgálat. Még mi magunk is kevés ilyen irányú tapasztalattal rendelkeztünk a projekt kezdetén. Nyilván felhasználtuk az intézetben már rendelkezésre álló tapasztalatokat, a génbank-szabványok leírásait, illetve a külföldi génbankok eredményeit. De sok esetben magunknak kellett kikísérletezni a megfelelő csíráztatási körülményeket, hiszen a vad fajok a természetben csíráznak, ezért itt a csíráztatási körülményekre még kevés információ állt rendelkezésre. Ráadásul a vadon élő növények esetében több tényező is nehezíti a csírázás megindulását, az egyik ilyen pl. a magnyugalmi állapot, amelynek feloldása olykor nagy kihívást jelent. Egy másik fontos kutatási pillére volt a projektnek, hogy megnézzük: az így tárolt anyag hogyan őrzi meg az életképességét, valóban felhasználhatók-e ezek a minták élőhelyek helyreállítására. Így egy élőhely-helyreállítási mintaprojekt keretében vizsgáltuk a minták életképességét. Az eredmények azt bizonyították, hogy az egy, két, három éves tárolásnak nincs jelentős hatása a minták életképességére. A visszatelepítési eredmények alapján elmondható, hogy a tárolt minták felszaporítás után eredményesen alkalmazhatóak leromlott élőhelyek helyreállítására. Tehát nem romlanak le a minták a tárolás során, sőt sok esetben azok a tételek, amik a laborban nem csíráztak, azok a természetben jobb eredménnyel csíráztak. Ezért is fontos hangsúlyozni: az, hogy egy minta a laborban nem csírázott jól, nem jelenti azt, hogy a minta életképtelen vagy rosszabb minőségű. Egyszerűen csak lehet, hogy nem a megfelelő módszert alkalmaztuk a csíráztatásra, és a magnyugalmi állapot feloldására.
– Milyen lépései vannak az egész folyamatnak a begyűjtéstől kezdve a tárolásig?
– A magok begyűjtése egyrészt botanikus szakemberek segítségével történik, de részt vettek a munkában felsőoktatási intézmények munkatársai, nemzeti park igazgatóságok szakemberei, illetve maguk a partnerintézetek is. A begyűjtést követően a gyűjtők leadták a mintáikat vagy az úgynevezett regionális központokba, melyeket azért hoztunk létre, hogy megkönnyítsük a minták mielőbbi leadását, vagy a vácrátóti intézetbe juttatták a gyűjtők a magokat. Itt a kollégák elvégezték az előzetes ellenőrzési munkát, a dokumentációk ellenőrzését, a szükséges előtisztítást. Ezt követően kerültek a minták Tápiószelére, a Növényi Diverzitás Központba. Itt kezdtük el a minták feldolgozását. Először elvégeztük a tételek taxonómiai ellenőrzését, aztán következett maga a tisztítási folyamat, majd az életképesség-vizsgálat, vagyis a csíráztatás, a minták szárítása, végül pedig a tárolása történt meg.
– Mi várható a projekt lezárását követően? Mi a program jövője?
– A projekt vége természetesen nem jelenti a Pannon Magbank befejezését. A jövőben is folytatjuk a magminták begyűjtését, feldolgozását és hosszú távú megőrzését. A visszatelepítési (latin szóval reintrodukciós) terület rendszeres monitorzása szintén célunk az elkövetkező években. Valamennyi partnerintézménynél működnek tovább a kiállítások, folytatjuk a megkezdett oktatási és kommunikációs tevékenységeket. Mindezeken túl intézményünk benyújtott egy újabb LIFE+ pályázati tervet is a folytatásra, ennek elbírálása jelenleg folyamatban van az Európai Bizottságnál.
BAJOMI BÁLINT
2015/7
