A kalandos életű Nopcsa Ferenc báró A legsötétebb Európa címmel írt könyvet 1911-ben az Albániában szerzett sokéves geológiai, paleontológiai kutatásairól és politikai tapasztalatairól. A ma már kissé pejoratívnak tűnő címadás jól utal arra, hogy Albánia a kontinens egyik legkevésbé ismert és egyik legelmaradottabb területe volt. Az egykori megállapítás olyan tekintetben azonban ma is megállja a helyét, hogy Albániáról mind a mai napig keveset tudunk. Míg a Balkán más országai – Görögország, Montenegró, Horvátország, Bulgária – kedvelt turistacélpontok, Albánia legfeljebb az egzotikus utazások között szerepel.
Az ország növényvilágának ismerete ugyancsak messze elmaradt Európa más országaiétól. Az első szórványos növénytani adatok csupán a XIX. század második feléből származnak. Részletesebb betekintést az ország flórájába elsőként Antonio Baldacci bolognai tanár munkássága nyomán nyerhettünk, aki elsősorban Dél-Albániába és a montenegrói határvidékre tett több kutatóutat 1892 és 1903 között.
Egy bő évtizeddel később, az első világháború során az Osztrák–Magyar Monarchia 1916. január 31-től megkezdte Albánia megszállását. A hadsereg védelmében érkeztek Albániába a magyar és osztrák tudományos akadémia kutatói is, hogy botanikai, geográfiai, zoológiai felméréseket végezzenek a hiányosan ismert területen. Így jutott el Észak-Albániába Csiky Ernő, Kümmerle Jenő Béla, Jávorka Sándor, Erwin Janchen, Ignaz Dörfler és Hans Zerny, akiknek gyűjtéseiből számos tudományra új faj vált ismertté Albániából. A Monarchia gyors, 1918 szeptemberében kezdődő és október 30-ra be is fejeződő visszavonulása egy időre véget vetett a kutatásoknak.
A második világháború után már a szocialista országok társkutatóinak – például Kárpáti Istvánnak, Boris Kitanovnak, Friedrich Karl Meyernek – volt lehetőségük eljutni Albániába. Ám az 1970-es évektől az ország szinte teljesen bezárkózott, külkapcsolatait leépítette. Az 1991. évi rendszerváltást követően az 1996–97-es piramisjáték és az ennek következtében kirobbanó zavargások tovább késleltették az ország flórájának kutatását és kutathatóságát.
Találkozásunk Albániával
Albánia flórájáról 1983-ban, valamit 1988 és 2000 között, illetve 2003-ban is megjelent egy-egy monografikus feldolgozás, így az ország e tekintetben jól ismertnek tűnhet. Kiderült azonban, hogy ez közel sincs így, sőt a művek az Európa flóráját korábban áttekintő Flora Europaea adatainak átvételével születtek, kiegészítve a környező országokból jelzett fajokkal. Ábraanyagukkal sem jobb a helyzet, ugyanis azok Adriano Fiori olasz flóraművéből kerültek átvételre, helyenként érdekes új kompozíciókként. Meglepő módon az egyes monográfiák más-más fajokat jeleznek az országból, sokuk előfordulása az európai flóra ismerete alapján valószínűtlen, mások eredeti forrása és herbáriumi példánya pedig ismeretlen.
Ilyen előzmények után határoztuk el, hogy Albánia flóráját monografikus jelleggel feldolgozzuk. Az immár 8. éve folyó terepi vizsgálataink és a közép-európai herbáriumokban (Bécs, Berlin, Budapest, Drezda, Jéna) található jelentős albániai gyűjtésű anyagok jó alapot biztosítanak arra, hogy az OTKA támogatásával három éven belül elkészülhessen egy megbízható referencialista. Ez teljes feldolgozását adja majd az Albánia területéről eddig kimutatott őshonos és behurcolt fajoknak, a tévesen és bizonytalanul jelzett fajoknak, valamint ezek különböző elnevezéseinek is.
A Balkán nyugati peremén
A félsziget nevéhez méltóan – Balkán jelentése: ’hegyvidék’ – Albánia keleti karéját hegységek alkotják. Itt megy át egymásba a mészkő uralta Dinári-hegység és a változatos alapkőzetekből álló Pindosz hegységrendszere. A hegyek és az ország mintegy 20 százalékát elfoglaló síkság között keskeny dombvidéki sáv húzódik.
A tengerpartokat Shëngjin és Vlora között homokdűnék szegélyezik, ezeket fenyvesek, félsós mocsarak és szikesek követik a szárazföld felé. A keskeny, természetes élőhelyek alkotta sáv után településekkel tarkított szántók húzódnak egészen a hegyek lábáig. Korábban itt nagy kiterjedésű mocsarak és ligeterdők voltak, de a XX. század második felének lecsapolásai során ezek néhány kis foltra szorultak vissza.
A síkságok és a hegyvidék közötti átmeneti régiót főleg homokkőből (flish) felépülő dombvidék alkotja. Az alföldekhez hasonlóan ez is kultúrtáj. A domboldalakon található településeket teraszos művelésű kisparcellás szántók övezik. A köztük levő nagy, művelésre alkalmatlan területeken megmaradhatott a természetközeli vegetáció, amely azonban alig emlékeztet az egykori természetes növényzetre. Az elegyes tölgyerdők helyén az egykori letermelésük és a folyamatos sarjvágás és legeltetés következtében sűrű sarjcserjések és nyílt cserjések találhatók. Összetételük változatos, a megmaradt erdei fajok mellett a nyílt részeken száraz gyepek fajai is nagy számban megtelepedtek.
Növénytani szempontból Albánia fő vonzerejét a hegyek jelentik. A hegyvidékeken is szemtanúi lehetünk az ember és természet együttéléséből származó tájsebeknek: évszázados irtásrétek, a víz visszatartására szolgáló hatalmas kőépítmények és az egyre terjedő nagyüzemi fakitermelés képében. Mindezek ellenére a hegyvidékeken továbbra is a természetes növényzet jellemző és a legeltetés szintén mérsékeltebb, csak a nyári hónapokra (július–augusztus) korlátozódik. A tölgy- és bükköv fölött – a Kárpátoktól eltérően – a fenyvesek öve hiányzik, helyettük havasi gyepek találhatók 1400–2000 méter fölött.
Nagy különbséget mutat a mészkőből, illetve szerpentinből felépülő hegyvidékek növényzete. A mészkőhegységek karsztvidékén források, vizes élőhelyek csak elvétve találhatók, a hegységek szárazak, a bükkösök hamar átadják helyüket a havasi gyepeknek, sőt a déli oldalakon hiányozhatnak is. Szerpentinterületeken a gyakori források mellett kiterjedt forráslápok, hegyi tavak figyelhetők meg. A bükkösök felhúzódnak egészen 2000 méteres magasságig, a meredek déli oldalak azonban itt is nyíltak és sziklásak.
Bennszülöttek
Albánia flórájában a mediterrán fajok aránya a legnagyobb. Nemcsak a tengerpart közelében növő számos bangó- (Ophrys) és nyelvorchidea- (Serapias) faj tartozik a mediterrán flóraelemek közé, hanem hegyvidékeken előforduló fajok is. Az ország északi és északkeleti részének hegyvidékein több közép-európai fajjal találkozhatunk, ilyen a hazánkból is ismert bókoló gyöngyperje (Melica nutans) és olocsáncsillaghúr (Stellaria holostea), melyek itt érik el elterjedésük déli határát. A flórát színesítik olyan kontinentális fajok is, amelyek csak az ország keleti határán fordulnak elő, mint a Prespa-tó környékén növő macskaherefajok (Phlomis pungens és a Phlomis tuberosa) és a koszovói határ közeléből ismert törpemandula (Prunus tenella).
Bár az ország területe Magyarországénak alig harmada, a különböző munkák 2800–2900 faj előfordulását jelzik Albániából (míg hazánkból legújabban 2721-et).
Albánia területe nem esik egybe egyetlen biogeográfiai régióval sem, hegyvidékei átnyúlnak a környező országokba, mégis sok endemizmus ismert az ország szerpentin- és mészkőterületeiről. Szerpentinről írták le a Sanguisorba albanica vérfűfajt, a Scilla albanica csillagvirágot, a Chrysanthemum albanicum margitvirágot és a Polygonum albanicum keserűfűfajt. (Sajnos, egyik fajnak sincs magyar neve, csak a nemzetségeknek.) Mészkőhegységek bennszülötte a Carex markgrafii sásfaj, a Campanula comosiforme harangvirág, a Stachys albanica tisztesfűfaj és a Teleki-holdviola (Lunaria telekiana). Ezekben az endemizmusokban közös, hogy rendkívül kevés róluk az információ, többségük leírásuk óta ismeretlen volt, hiányos leírásuk miatt elkülönítésük a közel rokon fajoktól igen nehézkes, és ezért önállóságuk további alapos vizsgálatokat igényel.
Mire jó egy flóralista?
Egy terület növényzetének kutatása során az első lépés mindig az, hogy megtudjuk, milyen fajok fordulnak ott elő. A feladat nem is olyan egyszerű, mint azt elsőre képzelnénk: gondoljuk csak el, hogy hazánkról a legutóbbi 20 évben megjelent flóraművek sokszor egészen más neveket, fajokat tartalmaznak, miközben maga a flóra alig változott. A flóralista készítésének elengedhetetlen része, hogy a tárgyalt fajok nevezéktanát tisztázzuk. Ám az albán flórával kapcsolatban felmerülő több mint 10000 név (!) esetében ez hatalmas munka, hisz mindegyikükről el kell dönteni, megállják-e helyüket önálló fajként, alfajként, esetleg változatként vagy valamelyik másikkal azonosak, annak szinonimjai. Szintén el kell dönteni, hogy az adott fajnak a vizsgált területről – esetünkben Albániából – van-e hiteles adata, ami a változó országhatárok, hiányos lelőhelyleírások és hiányzó vagy töredékes bizonyító példányok miatt szintén nem könnyű. Egy használható lista tartalmazza, hogy a tárgyalt fajok őshonosak, termesztve vagy behurcolva fordulnak-e elő, és ha behurcoltak, akkor a meghonosodás milyen fokán állnak. Természetesen egyik fajnál sem maradhat el az alá tartozó nevek és azok szinonimái, illetve a tárgyalás alapjául szolgáló referenciák, bizonyító példányok ismertetése, hogy ezek alapján ellenőrizhető és széles körben megbízhatóan használható legyen az elkészült flóralista.
Amíg nem tudjuk, milyen fajok fordulnak elő valahol, addig a terület egyéb növénytani jellemzőit sem ismerjük pontosan, csak becsléseink, elképzeléseink lehetnek. A flóralista elkészítése megalapozza a terület, esetünkben Albánia növényvilágának további taxonómiai, növényföldrajzi és természetvédelmi célú kutatásait. Lehetővé teszi az összehasonlítást a környező területekkel, országokkal. A nem honos fajok megjelenésének és terjedésének figyelemmel követése gazdasági szempontból is egyre nagyobb fontosságú, hiszen korunk legnagyobb ökológiai-gazdasági kihívását épp a robbanásszerűen terjedő és környezetüket átalakító özönnövények jelentik, és erre a célra a megbízható flóralisták kiválóan alkalmasak. Nem utolsósorban pedig egy hiteles flóralista segíti Albánia csatlakozását az európai térképezési és fajvédelmi programokhoz, egyben a globális biodiverzitás megőrzéséhez is jelentősen hozzájárul.
BARINA ZOLTÁN
OTKA: K 104443
2014/1
