Különös önéletírás egy fiatalember tudatának és magatartásának alakulásáról és abban a meg sem élt múlt örökségének beépüléséről. A meg sem élt múlt a család és mások emlékezetéből meg az elmenekített, vitrinben őrzött képekből, tárgyakból válik részévé. Magatartásának gyermek- és diákkori alakulását elemezve tudatosul benne mindez, és az, hogy miért válhatott amerikai indián törzsek és alaszkai őslakók kárpótlását kiharcoló jogvédővé s egyáltalán jogvédő tudóssá. Mondhatjuk, gyökereit keresve ismerte meg mélyebben magát is e könyv írója, Monroe. E. Price, nemzetközi hírű jogászprofesszor, aki csecsemőként került az Egyesült Államokba.
Az életút Bécsből indult, ahol nem sokkal az Anschluss, a német csapatok bevonulása, Ausztriának a hitleri német birodalomhoz csatolása után született. Így az utcanép akkori pogromhangulatáról emléke nem lehet. Héthónapos lett, mire szülei az Egyesült Államokban élő rokonuktól kapott befogadó nyilatkozat nyomán – javaikon túladva – engedélyt kaptak a távozásra. Így érkezett pólyában New Yorkba.
Az Egyesült Államok a világnak alighanem a legnagyobb menekült-befogadója volt s maradt máig is. Már akkor is léteztek az érkezők elhelyezkedését, új életének kialakítását segítő szervezetek. Ezek irányították őket a hatalmas területű ország olyan városaiba, ahol megélhetést, otthont találhattak és rendszerint hasonló sorsúakat, európai gyökerűeket is.
A gyermek számára a beilleszkedés új ismereteket és ismeretségeket hoz, és ezek tükrében alakul saját énje. Az ember alapvető adata a születés éve és helye. Így már azt is egyedi különösségként élte meg, hogy szülőhelye Bécs, ha nem is volt saját emléke róla. Szülei emlékezéseiből, a magukkal mentett képekből, feljegyzésekből tudatosult benne, hogy ahonnan elődei származtak, az az Osztrák–Magyar Monarchia, a felkutatható múlt távolában a burgenlandi Rohonc és a felvidéki Vágújhely…
Jóval később, ha anyja és anyósa találkozott, közöttük mindig magyarra fordult a szó. Magyarul kerültek szóba régi ételek, helyek – még a budai Márványmenyasszony is –, magyar és szlovák dalokat énekeltek, emlékeiket idézve… A szülői nemzedék emlékezetében boldog békeidőkként élt a Ferenc József-i kor. Az elődei emlékezetében megmaradt múlt iránti vágy vezette, hogy éljen jogával az osztrák állampolgárságra. (Ausztria törvényben lehetővé tette ezt azoknak, akik „1945. május 9-e előtt, a Nemzeti Szocialista Párt szerveinek vagy a Harmadik Birodalom hatóságainak üldözésétől való félelmében” kényszerültek elhagyni az országot.)
Szülőhelyén járva azonban úgy érezte: „olyan helyeket kerestem, amelyek emlékké váltak volna, ha lett volna idő és alkalom (…) , ahová akkor jártam volna, ha maradunk”. Könyve magyar kiadásának utószavában pedig azt írja 102 évesen elhunyt anyjára emlékezve: „ahogy lénye egyre inkább lecsupaszodott az alapvető dolgokra, magyar öröksége lett számára a leginkább meghatározó, a magyar emlékek, a magyar dalok, a magyar rokonok”.
(Monroe E. Price: Menekülő tárgyak. Bécsi álmok Amerikában. 2013. Háttér Kiadó, Budapest, 216 oldal+16 képoldal, 3490 forint)
N. F.
2014/16
