A Magyar Tudományos Akadémia Budapesten lévő székházában májusban előadóülést tartottak két fiatal tudományterület, a természetvédelmi biológia és a restaurációs ökológia friss fejleményeiről és nemzetközi trendjeiről. A rendezvény után az egyik szervezővel, Tóthmérész Bélával beszélgettem a kutatásairól. A Debreceni Egyetem Ökológiai Tanszékének tanszékvezető professzora, az MTA és a DE közös Biodiverzitás Kutatócsoportjának vezetője a rendszerváltás idején neves nyugati kutatóközpontokban dolgozott, ahol még az angol királynővel is találkozott.

– Hogyan jutott el a mostani kutatási témájáig?

– Miskolcon születtem és a dédnagymamámmal rengeteget jártunk a Bükk-hegységben – életre szóló élmények voltak. Biológus szakra felvételiztem a Debreceni Egyetemre, ahol Précsényi István és Jakucs Pál akadémikus tanítványa lettem. Doktorálásom után módom volt világot látni. Először az Amerikai Egyesült Államokban, a Virginia State University-n dolgoztam, majd az oxfordi egyetem botanikai intézetében kutattam, ahol egy nagyon kellemes időszakot töltöttem el. Az vezérelt, hogy modern szemléletű tudományt csináljak. A gimnáziumban matematika tagozatos voltam és egész életemben megmaradt a matematika szeretete; emiatt is foglalkoztatott a modellezés, statisztika és a matematika alkalmazása a tudományban; így Oxford után egy évig dolgoztam Angliában a Rothamsted Experimental Station-nek, a világ egyik legrégebbi kutatóközpontjának a statisztikai intézetében. Ez utóbbit Sir Ronald Aylmer Fisher alapította, és mai napig az egyik legendás intézménye ennek a szakmának. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy ekkor volt az intézmény 150 éves, és az ünnepségek alkalmával Erzsébet királynő is meglátogatta az intézményt, és én azon kevesek között voltam, akiket személyesen bemutattak neki.

– Honnan jött az érdeklődés, hogy Rothamstedben a statisztikai intézetben dolgozzon?

– A szukcesszió során a növénytársulásoknak a térbeli mintázata, a mozaikossága jelentős összetevője a folyamatoknak. Ennek kapcsán kerültem kapcsolatba a statisztikai modellekkel: Juhász-Nagy Pál már a ’60-as évek végén hangsúlyozta, hogy az ökológiai folyamatok lényegi komponense a térbeliség és a mozaikosság. A térbeli mintázatok a hordozói ennek a dinamikának, és a dinamika visszahat a térbeli mintázatokra. Ezek nemzetközi szinten is forradalmi gondolatok voltak. Napjainkban sokan vizsgálják a térbeli mintázatok és a térbeliség szerepét a növényközösségek dinamikájában és ez meghatározó irányzat a nemzetközi vegetációtudományi kutatásokban. Több további külföldi tanulmányút után hazajöttem Magyarországra, a Debreceni Egyetemre. A doktori disszertációm beadása után hamarosan kineveztek professzornak az MTA-n, ahol azóta is dolgozom.

– Interjúnk elején említette a szukcesszió kifejezést. Mit értünk ez alatt az ökológiában?

– A szukcessziókutatás a növény és állatközösségekben végbemenő változásokkal foglalkozik. A szukcesszió nagyon sokszínű folyamat, amit sokféle léptékben lehet vizsgálni. Ha például a növényzet változását olyan formában nézzük, mint egy kertben vagy egy réten, akkor ezek a folyamatok, a növényegyedek közötti interakciók néhány centiméteres léptékben zajlanak. Az egyik növény kiszorítja a másikat; a hatékonyabb, jobb terjedési stratégiával rendelkező növények elszaporodnak a közösségben. Egy régióban vizsgálva ezeket a folyamatokat láthatjuk, hogy a táji környezetnek meghatározó szerepe van a folyamatokban. Folytatva a sort, a szukcessziós folyamatokat egyre növekvő léptékben vizsgálhatjuk, egészen a kontinensléptékekig. Amikor arról beszélünk, hogy egy eljegesedési periódus alatt vagy után hogyan változik a növényzet, és hogyan vándorolnak északra vagy délre a különböző toleranciával rendelkező növényfajok, akkor ez egy kontinensléptékű folyamat. Engem az vonzott ebben a közösségek dinamikáját leíró folyamatban, a szukcesszió-kutatásban, hogy ez egy végtelenül sokrétű folyamat, és emiatt nagyon sokféle kutatási lehetőséget rejt magában.

– Mit nevezünk primer és szekunder szukcessziónak?

– A primer szukcessziót olyan esetekre használjuk, amikor egy növényzettel nem fedett területen a növényvilág megtelepedik, és elkezdi meghódítani. Jó példa erre egy vulkánkitörés után a láván elinduló folyamat – ez az egyik legszebb példája a szukcesszió-kutatásnak. A szakterületünk „szent tehene” az Egyesült Államok nyugati részén található Mount St. Helens vulkán 1980-as kitörése. Ott és akkor egy igazi primer szukcesszió kezdődött el, hiszen a friss vulkáni kőzet teljesen natív, „szűz” volt, nem volt rajta semmiféle növényzet. Később az egymás után betelepedő növényfajok megteremtették az utánuk következőknek a lehetőséget. Ezt a folyamatot végigtekintve egy szukcessziós sorozatról beszélünk, aminek a végén valamilyen záró, klimax-társulás van, például egy erdő.

A szekunder szukcesszióra jó példák a felhagyott szántóföldek és gyümölcsösök. Ezeknél egy-egy ember által használt terület a kiindulópont, ahol szintén elindul a változó növényzet időbeli folyamata. Van tehát egy óriási különbség: a szekunder szukcesszió esetében már valamilyen emberi tevékenység során használt területen indul el a szukcessziós folyamat. Tehát nem egy érintetlen terület a kiindulópont. Ez éppen azért fontos, mert az emberi tevékenységnek a hatása nagyon sokrétűen van jelen a bioszférában. Rosszabb esetekben valamilyen kártétel vagy katasztrófa történt. Jobb esetekben agrárterületeket hagynak fel, és azokon indul el valamilyen folyamat. De ilyen folyamat a tarvágott területek spontán beerdősülése is.

– Milyen tendenciák figyelhetők meg napjainkban a tudományterületen? Milyen társadalmi jelentőségük van ezeknek?

– Egyre jelentősebbek azok a kutatások, amelyeknek a társadalom számára is közvetlen üzenete van. Fontossága és jelentősége miatt kiemelném a „Restoration Ecology”-t; még igazán jó magyar neve sincs. Talán nevezhetnénk rekonstrukciós ökológiának ezt az irányzatot. Ezzel foglalkozik a kutatócsoportom is. Tehetséges tanítványaimmal, a nemrégiben Lendület pályázatot nyert Török Péterrel, illetve Valkó Orsolyával és Deák Balázzsal és több fiatal kollégámmal dolgozunk együtt ezen a tudományterületen. Orsolya eredményeit 2017-ben a Nők a Tudományban Kiválósági Díjjal ismerték el. Ezeknek a kutatásoknak éppen az a lényege, hogy a szukcessziós folyamatokat jobban megértve, hatékonyan tudjunk olyan módszereket kidolgozni, amivel a restaurációs, természetvédelmi folyamatokat fel tudjuk gyorsítani, költséghatékonyabban vagy jobban meg tudjuk oldani. Kooperációban a világ számos területén folyó kutatásokban veszünk részt: Magyarországon a Hortobágyon, Csehországban a Fehér-Kárpátokban, Erdélyben, Németországban, Franciaországban és Angliában végzünk ilyen kutatásokat.

BAJOMI BÁLINT

2017/32