Tartalom kihagyása Oldalsáv kihagyása Lábléc kihagyása
Kategória név

Történelem

Csempeszkopács középkori temploma – Három korszak stílusjegyei

Az Árpád-kori kis templom kiemelkedő helyet foglal el hazánk falusi templomépítészetében. A település Vas megye közepén helyezkedik el, mely az egykori Csempeszháza és Kopács összevonásával jött létre. Mint a falusi templomok legtöbbje, itt is egy kis magaslaton – mesterséges dombon – áll a szakrális épület, ezzel is jelezve Isten házának megkülönböztetett helyét. A templomot, más hasonló…

Tovább olvasok

Merénylet Nápolyban

Királyi trófea – I. Umberto olasz király meggyilkolása

Uralkodása éppen az anarchista merényletek időszakára esett, de I. Umberto a halálos fenyegetések és számtalan, a személye ellen elkövetett gyilkossági kísérlet ellenére sem volt hajlandó megerősíteni a köréje font biztonsági gyűrűt. Kikocsikázásai alatt rendszerint csak a szárnysegédje kísérte el, és ez a felelőtlenség törvényszerűen vezetett végül tragédiához. I. Umberto olasz király és felesége, Savoyai Margit Alig fél…

Tovább olvasok

Kárpáti sáfrány szőnyege

Rendteremtés a sáfrányok között – Kora tavasszal virágzó ékszereink

A hétköznapi szóhasználatban a sáfrány hallatán általában a fűszerre, krókusz esetében pedig a kertekben kora tavasszal nyíló, feltűnő színű virágokra gondolunk. Valójában mindkét esetben a sáfrányok nemzetségének képviselőiről van szó. Tudományos nevük Crocus, melynek használata meghonosodott a magyar nyelvben. Néhány fajuk hazánkban is őshonos, így akár kora tavaszi kirándulásaink során is találkozhatunk velük. A tarka sáfrány…

Tovább olvasok

Paul Valérytől a vaudeville-ig – Francia-magyar irodalmi vonatkozású műsorok a Magyar Rádió Archívumából

A trianoni békeszerződés hosszú időre meghatározta Magyarország és Franciaország kapcsolatát. Az 1925-ben indult Magyar Rádió műsorpolitikájában a magyarok tudatában akkor még élénken élő, a franciákkal szembeni „gyanakvás” volt az uralkodó gondolkodásmód éveken át. Ez abban nyilvánult meg, hogy nem, vagy csak alig hangzott el a budapesti stúdióból francia vonatkozású összeállítás, szemelvény, irodalmi mű vagy bármilyen,…

Tovább olvasok

A Japán-kert tündérrózsákkal

A festő kertjei – Claude Monet földi paradicsoma

Az impresszionista festészet egyik leghíresebb képviselője, Claude Monet életének felét, 43 évet töltött Givernyben, ahol a maga tervezte kertekben sok remekművet is festett. A néhány éve, az eredeti tervek alapján felújított kert régi pompájában fogadja az odalátogatókat. Monet egykori lakóházát eredeti, teljesen berendezett formájában állították helyre. Mint az egykori fotó is bizonyítja a kert esetében is…

Tovább olvasok

Turbékoló galambpár, az örök szerelem szimbóluma

Csók küldemény – Szerelmi képes levelezőlapok

Az egy évszázaddal ezelőtti képes levelezőlapok ékesen bizonyítják, hogy a „szerelem örök!” Az 1900-1925 közötti években sokan gyűjtötték is a lapokat, a polgári családokban illett képeslap albumot tartani, melybe belekerültek a városképi és tájlapok, zsánerképek, az ünnepi vagy alkalmi üdvözletek. A férjhez menés előtt álló lányok zöme hódolt a gyűjtőszenvedélynek, az udvarlónak pedig illett a…

Tovább olvasok

Az ónodi országgyűlés

Hol tartották az 1707-es ónodi országgyűlést? – A korabeli források tükre

A címbéli válasz egyértelműnek tűnik, azonban korántsem az. A pontos helyszín meghatározása a mai napig nem történt meg egyértelműen, és szemben a köztudatban elterjedt vélekedéssel, akadnak olyan vélemények is, amelyek nem Ónodot tekintik az 1707-es országgyűlés helyszínének. A XVIII. századi történelem viharosan kezdődött a Magyar Királyság számára. Alighogy hazánk felszabadult a 150 éves török uralom alól,…

Tovább olvasok

Atombunker a magánház pincéjében

Az NSZK földalatti védelme – Bunkervilág Németországban

Az NSZK 1955-től, a NATO tagjaként építette ki a „polgári védelmet” szövetségesi és nemzeti keretekben történő védelme érdekében. A második világháború után az országban leggyakrabban különböző házi bunkerek építése terjedt el: iskolák, cégek, kórházak, magánházak és hivatalok védelmi helyiségei, amelyek maximum 50 személy befogadására voltak alkalmasak. A nagyobb városokban kiépítettek védelmi helyiségnek mélygarázsokat, a földalatti…

Tovább olvasok

Rabok luxusszállókban – Francia hadifoglyok Magyarországon

Köztudott tény, és egyben a lengyel-magyar barátság egyik szép fejezeteként él emlékezetünkben, hogy 1939 és 1945 között több ezer lengyel hadifogoly talált második hazára Magyarországon. Francia sorstársaikról azonban kevesebbet tudunk. Nem akármilyen ünnepség helyszíne volt a washingtoni Francia Nagykövetség 1960. január 27-én. De Gaulle köztársasági elnök megbízásából Hervé Alphand nagykövet a Becsületrend tiszti keresztjével tüntette ki…

Tovább olvasok

Korán, májusban érleli és szórja terméseit

Ezer falu, város, határrész viseli a nevét – Az év fája: a mezei szil

Linné még egyetlen fajnak tekintette az összes európai szilt, ám a botanikusok már jó ideje felosztották a rokonságot, például hazánkban is három fajt különíthetünk el: a hegyi, a mezei és a vénic-szilt. 1999-ben a hegyi szilt választották az év fájának, s az idén ismét a nemzetség egy faját tüntették ki ezzel a megkülönböztetett figyelemmel. Rezzent a…

Tovább olvasok

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/