Veszélyesek-e az emberre a pockokon élősködő férgek? Mi a zöld parazitológia? Hogyan mozognak a szürkemarhák a legelőn? Ezekről a témákról beszélgettünk Gubányi Andrással, a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) muzeológus kutatójával, aki korábban a Gyűjteményi és Kutatási Tudásközpontot vezette az intézményben.
– Kutatásainak egyik fő iránya a kisemlősök és parazitáik vizsgálata. Hogyan folynak ezek a kutatások?
– Elsősorban a kisemlősök belső élősködő férgeinek (endoparazitáinak), azon belül pedig a galandférgek tanulmányozásával foglalkozom, amely rendszerint szakszerűen gyűjtött és megőrzött (konzervált), illetve az utóbbi években hangsúlyozottabban az elhullott gazdaállatok tetemeinek vizsgálatán alapul. Ahhoz, hogy eredményes munkát lehessen végezni, kiterjedt ismeretekkel kell rendelkezni a gazdaállatok biológiájáról, életmódjáról, élőhelyválasztásáról és táplálkozási szokásairól. Ezért szinte szétválaszthatatlan az élősködők vizsgálata a gazdafajok tanulmányozásától. Kutatásaim kiterjedtek a kisemlősközösségek vizsgálatára is, elsősorban a fokozottan védett Natura 2000-es jelölőfaj, az északi pocok (Microtus oeconomus) populációinak tanulmányozására. Ez természetesen újszerű megközelítési módokat igényel mind az emlőskutatás, mind a parazitológia területén. Az előbbi esetében az informatika és a műszaki tudományok kiterjedt alkalmazásáról, az utóbbi esetében a molekuláris genetikai technikák kínálta lehetőségek kiaknázásáról, továbbá az élőhelyek fragmentálódása és a gazdaállat-populációk beszűkülése folytán a természetvédelmi szempontokat minden nézőpontból prioritásként kezelő újszerű gyűjtési módszerek alkalmazásáról van szó.
A gazdaállatok meghatározása és külső vizsgálata után – ugyanis a külső élősködők (tetvek, bolhák, kullancsok) az MTM Parazitológia Gyűjteményének referenciaanyagát gyarapítják – következik a részletes boncolás, amely során a mikroszkóp alatt vizsgált fertőzött szervekből feltárjuk az adott gazdafajra jellemző parazita szervezeteket. Ezeket az utóbbi években – a későbbi molekuláris genetikai vizsgálatokra való alkalmasság miatt – kizárólag alkoholban tartósítjuk. A belső élősködők meghatározása többnyire csak az állat preparálása után lehetséges. Ez magában foglalja rendszerint az állatok megfestését is, amely egy hosszadalmas eljárás, különösen a régi, több évtizeddel korábban gyűjtött és formalinnal tartósított példányok esetén. A megfestett példányokat fénymikroszkóp segítségével nagy nagyítás mellett vizsgáljuk, és digitális átnézeti képeket készítünk a parazitákról, továbbá a parazita minden olyan szervéről, illetve részletéről, amely az adott élősködő meghatározásához szükséges. A felvételeket hosszúsági és szélességi méretek és úgynevezett mérőpontok felhasználásával, egy számítógépes program segítségével elemezzük. Bizonyos esetekben a geometriai morfológiában használatos matematikai leírófüggvényeket is felhasználjuk a parazitákon található képletek (például horgok) alakjának leírásához és az összehasonlító értékeléshez.
– Milyen gyakorlati haszna van a vizsgálatoknak?
– Elsősorban alapkutatásokkal foglalkozom, ezek keretében sikerült a tudományra nézve új parazitafajokat is leírni kisemlősökből. Számos rágcsáló köztigazdája olyan parazitáknak, amelyek végleges gazdái ragadozók, ezért járványtani, humán- és állategészségügyi szerepe sem elhanyagolható az ilyen vizsgálatoknak. Az Echinococcus multilocularis galandféreg – az emberi alveoláris echinococcosis betegség okozója – kifejlett példányai leggyakrabban rókákat fertőznek. A rókák ürülékével a szabadba jutó galandféregpetéket a táplálkozásuk során felveszik a kisemlősök (például cickányok, pockok, egerek) és bennük fejlődik ki a féreg lárvaalakja. A rókák a parazitált kisrágcsálók elfogyasztásával fertőződnek újra. A szabadba jutó peték sokáig életképesek és a szél, levegő útján is terjednek, így könnyen szétszóródnak. Ritkán az ember vékonybelében is kikelnek, és a lárvák vándorlásuk során leggyakrabban a májban, esetleg a tüdőben telepszenek meg. A megbetegedés kezelés nélkül nagyon súlyos kimenetelű lehet. A kisemlősök parazitológiai vizsgálata ebben az esetben azért fontos, mert a lárvaalak kimutatása a parazita elterjedési viszonyait pontosíthatja és a megelőző védekezés számára nélkülözhetetlen adatokat szolgáltathat, mivel a rókák diagnosztikai vizsgálata a közvetlen emberi fertőzés lehetőségének fennállása miatt csak speciálisan ellenőrzött körülmények között végezhető.
– Mit jelent a zöld parazitológia?
– A múlt század utolsó évtizedeiben hangsúlyosabbá váló természetvédelmi gondolkodás és tevékenység hatására a vadon élő állatok monitorozásában prioritást kezdtek élvezni a noninvazív, azaz az állatokat nem károsító módszerekkel történő vizsgálatok. A gazda–parazita kapcsolatok kutatásában ez a külső élősködők tanulmányozását jelentette, a belső élősködők esetében pedig az elhullott, elgázolt, sérülés következtében elpusztult gazdaállatok diagnosztikai vizsgálata került előtérbe. A nemzeti parkok igazgatóságával kiépített jó együttműködés eredményeképpen rendszeresen az MTM gyűjteményeibe kerülnek az elhullott, elgázolt tetemek, amelyek, így jelentősen hozzájárulnak egyrészt a gyűjtemények referenciaanyagának bővüléséhez, másrészt a tudományos kutatások folytatásához.
A molekuláris genetika fejlődésével napjainkban újabb lehetőség nyílt a parazita fajok indirekt felismerésére a gazdaállatok ürülékében található féregpeték fajspecifikus DNS-szakaszainak azonosítása alapján.
– A kisemlősök mellett szürkemarhákkal is foglalkozik. Milyen vizsgálatokat végez e ridegen tartott háziállatfajtán?
– A kisemlősközösségek populációdinamikai kutatása kapcsán merült fel, hogy jó lenne pontos adatokkal rendelkezni az egyes fajok mozgáskörzetéről. A 2000-es évek elején a BME Műszaki Mechanikai Tanszékével (Wohlfart Richárddal) közösen elindítottunk egy olyan fejlesztést, amelynek eredményeképpen sikerült kialakítani egy automatikusan és folyamatosan működő rádiótelemetriás nyomkövető rendszert kisemlősökre. Az egyidejűleg több állat megfigyelésére képes igen nagy pontossággal, és hatótávolsága meghaladja a vizsgált élőhelyfoltok nagyságát. A rendszer tesztelését két pocokfajon, a mezei pockon és az északi pockon végeztük el. Az MTA–SZIE Növényökológiai Kutatócsoportja több éve végez a Bugac környéki homokos pusztákon növény-ökofiziológiai méréseket, amelyek során összehasonlítják a legelt és kaszált területek szén-dioxid-megkötő képességét, amelyet a legelés lényegesen megváltoztat. A területen található szürkemarha-állományok nap- és évszakos vándorlásának ismerete a kihelyezett mérőműszerek által kapott adatok kiértékelésének hatékonyságát javítaná. Ugyanakkor a szürkemarhák legelési szokásai kevéssé ismertek, mozgásukat az eddig alkalmazott GPS-alapú eszközökkel kielégítően nem lehetett leírni.
– Miért fontos, hogy folyamatos jelet adjon a rendszer?
– A szürkemarhákat évente egyszer hajtják ki és be a legelőre, tehát olyan eszközre van szükség, amely a vegetációs időszakban folyamatosan képes működni és nemcsak az állat pozíciójáról, hanem annak viselkedéséről is szolgáltat információt. A kisemlősökre kifejlesztett telemetriás rendszer mindezekre alkalmas, mivel akár másodpercenként is kaphatunk információt a legelő egyedek térbeli elhelyezkedéséről. Az egyes pozíciók időbeni elemzésével a mozgási sebesség is meghatározható, amelyből pedig a viselkedési sajátosságokra lehet következtetni.
BAJOMI BÁLINT
2014/14
