Tartalom kihagyása Oldalsáv kihagyása Lábléc kihagyása
Haidegger Tamás

Orvosi robottechnikai fejlesztések Magyarországon – Interjú Haidegger Tamással

Haidegger Tamás a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen űrrobotkarok irányításából szerezte villamosmérnöki diplomáját, doktori értekezésében azonban már nem űrrobotikával, hanem orvosi robotsebészettel foglalkozott. A 2013 februárja óta a Bejczy Antal iRobottechnikai Központ (BARK) igazgatóhelyetteseként dolgozó szakembert a robotsebészet fejlődéséről, a Johns Hopkins Egyetemen általa is fejlesztett idegsebészeti robotról és a da Vinci sebészeti rendszerrel végzendő…

Tovább olvasok

Mellkassebészet és kutatói munka – Interjú Gieszer Balázzsal

Gieszer Balázs fiatal mellkassebész, aki azonban nemcsak betegeket operál, hanem annak lehetőségeit is keresi, hogy miként lehetne lassítani, vagy akár meg is akadályozni az átültetett tüdő kilökődését a transzplantációt követően. Az Országos Onkológiai Intézetben Rényi-Vámos Ferenc és Döme Balázs vezetésével kutatják az adrenomedullin nevű peptidhormon szerepét annak a tünetegyüttesnek a kialakulásában, amely a leggyakrabban fordul…

Tovább olvasok

Grósz Veronika

Űrhölgyek – Lehetőségek a hazai űrtevékenységben

Műholdakkal az olvadó antarktiszi jég nyomában; Szenzorok nyomkövetése idegen égitesteken; Űrbiológia a felhők fölött. Ilyen, világviszonylatban is újszerűnek mondható témákkal foglalkoznak a Műegyetemen tevékenykedő fiatalok. Ezek a kutatások rámutatnak arra is, milyen kilátásaik lehetnek a hazai űrkutatóknak, ha Magyarország csatlakozik az Európai Űrügynökséghez. További érdekesség, hogy a fent említett témák hátterében három fiatal hölgy áll.…

Tovább olvasok

Bajomi Bálint felvétele

A talajnedvesség az időjárást is befolyásolja – Interjú Rajkai Kálmánnal

Az időjárást nagyon sok minden befolyásolja – ezért is olyan nehéz előre jelezni. De vajon megváltoztatja-e a helyi időjárást például az, hogy milyen a terület mezőgazdasági hasznosítása? Rajkai Kálmán a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézetében dolgozik immár negyven éve. A talajról, a talaj szemcseösszetételéről, az időjárásról és a növények vízfelvételéről kérdeztük.     Bajomi…

Tovább olvasok

Interjú Szalai Tamással – Születés és pusztulás a csillagok világában

A szupernóva-robbanások során pillanatok alatt annyi energia szabadul fel, mint amennyit a Nap 10 milliárd év alatt kisugároz. A robbanást követően olyan egzotikus égitestek jöhetnek létrem, mint a neutroncsillagok vagy a fekete lyukak. Szalai Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Optikai és Kvantum­elektronikai Tanszékének tudományos munkatársa a nagy tömegű csillagok végállapotait kutatja. A vele folytatott beszélgetésből nem…

Tovább olvasok

Mikor csalunk az iskolában? – Interjú Orosz Gáborral

Orosz Gábor pszichológussal sokfelé találkozhattunk mostanában a médiában, ő ugyanis a világhírű szociálpszichológus, Philip Zimbardo által útjára indított Hősök Tere-kezdeményezés magyarországi programjainak egyik fő szervezője és aktivistája. Az ELTE PPK Pszichológiai Intézetében és az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetében kutató szakembert az iskolai csalások pszichológiai hátteréről, a diákjaival végzett munkájáról és a már…

Tovább olvasok

A szegedi katicabogár alapján, az eredeti tervező,  Muszka Dániel által a 2000-es évek elején készített méretazonos modell

A hazai informatika történetéről – Interjú Képes Gáborral

Azt senki sem tagadhatja, hogy az informatika teljesen megváltoztatta világunkat. Ez a nagyhatású tudomány pedig már nem fiatal – indokolt, hogy eddigi története maga is kutatás tárgya legyen. Az informatika története ráadásul részben a megvalósult sci-fi története is. Képes Gábor, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum osztályvezetője maga is sci-fi író. Így aztán igazán autentikus…

Tovább olvasok

(BAJOMI BÁLINT FELVÉTELE)

Kísérlet a klímaváltozásról – Interjú Kröel-Dulay Györggyel

A globális felmelegedésről, várható hatásáról klímánkra, életünkre napról napra újabb hírek (és rémhírek) látnak napvilágot. Kröel-Dulay György, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa nemrégiben egy új kísérletet indított útjára a Duna–Tisza közén, Fülöpházán. Az ExDRain (Extreme Drought and Rain Manipulation Experiment) kísérlet avatója alkalmából a helyszínen beszélgettünk a kutatóval.     (BAJOMI BÁLINT FELVÉTELE)   – Milyen hatása lesz a…

Tovább olvasok

Geoinformatika – a Földön kívül is! – Interjú Sik Andrással

A geoinformatika vagy ismertebb nevén a térinformatika egyszerre tudomány, kutatási módszertan, technológiai alkalmazás és üzlet. Az alig néhány évtizedes múlttal rendelkező szakterület egyre gyorsabban fejlődik, egyre szélesebb körben használható, és már a hétköznapjainkba is begyűrűzött. Alkalmazásairól, lehetőségeiről és távlatairól Sik Andrással, az ELTE Térinformatikai Műhelyének vezetőjével beszélgettünk.   – Ön bolygókutatóként, főként Mars-kutatóként ismert. Hogyan lett térinformatikai…

Tovább olvasok

Úton a vezető nélküli közlekedési eszközök felé – Interjú Bauer Péterrel

Drónok, a Google „önmagát irányító" autói, az új vezető nélküli négyes metróvonal Budapesten: a vezető nélküli közlekedési eszközökről egyre többet lehet hallani manapság. A pilóta nélküli légieszközökkel, vagyis az UAV-okkal kapcsolatban itthon többek között az MTA SZTAKI-ban és a Műegyetemen is folynak kutatások. Mindkét kutatócsoport tagja Bauer Péter, akivel az eredményekről és azok tudományos, illetve…

Tovább olvasok

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/