A sorozat most megjelent 4. és 5. kötetének továbbra is változatlan célja, hogy jelenlegi ismereteink alapján közérthető, olvasmányos formában közvetítse az olvasónak az emberiség történetének legkegyetlenebb, 187 millió áldozattal járó…
Sok olyan történetet ismerünk, amelyek egy-egy behurcolt állat vagy növényfaj káros hatását példázzák. Ezért is volt fontos, hogy október 14-15-én rendezték meg Bugyi községben az Agresszív özönnövény fajok természetvédelmi kezelése…
Akik szépnek találják a sarki fényt vagy a szivárványt, azoknak minden bizonnyal a Cserenkov-sugárzás is tetszene. Ez a kékes ragyogás akkor keletkezik, amikor töltött részecskék a közegbeli fénysebességnél gyorsabban haladnak,…
Gyakorlott nyelvtanulók állítják, hogy az első idegen nyelv a legnehezebb. A második sokkal könnyebb, a harmadik pedig már szinte magától megy. Persze nálunk általában európai nyelveket szokás tanulni. Akik a…
Milyen a valóban „jó alvás”, ki a „jó alvó”? Az alvásmedicina területén dolgozó orvos gyakran találkozik olyan helyzettel, amelyben a laikus véleménye a jó alvásról nagyban különbözik a szakemberétől, hiszen…
A nők az emberi kultúrák és társadalomtörténeti időszakok legtöbbjében értéktelenebb, sőt káros vonásokkal inkább felruházott lények, mint a férfiak, ezért ők nemcsak kevesebb joggal, életperspektívával rendelkeznek, hanem az agresszió célpontjai…
Ha egy festmény vagy szobor előtt megáll a néző, első pillantása arra irányul: mit ábrázol. Ám hogy a látvány mit vált ki benne, az legalább annyira függ attól, hogy milyen…
Első kézből
A csillagászati megfigyelőeszközök fejlődésének köszönhetően ma már szinte bizonyos, hogy a legtöbb galaxis (ha nem valamennyi) szívében egy szupernagy tömegű (több millió vagy milliárd naptömegű) fekete lyuk lapul.…
A Zürichi Egyetem paleoantropológusai grúz kollégáik közreműködésével egy korai ember teljesen ép koponyáját tárta fel a grúziai Dmaniszi városka közelében. Ez már az ötödik, ugyanazon helyen és időben élt népességhez…
Az Élet és Tudomány 1988. április 22-i számában adtuk hírül, hogy a szívultrahang mint modern képalkotó diagnosztikai eszköz olyan elváltozások pontosabb felderítésében lehet az orvos segítségére, mint például a koszorúér-betegség…
Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása érdekében cookiekat használ Részleteket adatkezelési tájékoztatónkban talál.ELFOGAD
Adatkezelési nyilatkozat
Adatkezelési áttekintés
Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. A cookie-k egy részének letiltása azonban hatással lehet a böngészési élményére.