Minden akkor kezdődött, amikor Szilárd Leó 1933-ban Londonban a British Múzeummal szemben ácsorgott a piros lámpa előtt. Eszébe villant, hogy igenis lehetséges a láncreakció, s ezzel eldöntötte a XX. század sorsát – legalábbis így véli Richard Rhodes. Elméletét meggyőzően alá is támasztja kitűnő könyvében, Az atombomba történetében, amely méltán nyerte el a Pulitzer-díjat, a Nemzeti (amerikai) Könyvdíjat és az Amerikai Könyvkritikusok Országos Körének díját.
A könyv az atombombáról szól, amely persze Marie Curie-vel kezdődött, amikor felfedezte a radioaktivitást. A XX. századi fizikai és kémiai kutatások főcsapása ettől kezdve szinte csak erről szólt. Sorra születtek a nagy felfedezések, nagy találmányok – és a Nobel-díjak. Rhodes értőn és közérthetően magyarázza el ezeknek a – háború előtt még elsősorban Európában: Cambridge-ben, Oxfordban, Berlinben, Párizsban, Olaszországban folyó – kutatásoknak a lényegét. De mindezt beleágyazza a történelembe, a XX. század politikai és diplomáciai történetébe. Meg kell ismerkednünk tehát Hitler megjelenésével, a nácizmus megszületésével is, hogy megértsük, miért kényszerültek előbb Berlinből és Bécsből, majd Olaszországból, Dániából és Franciaországból is menekülni a zsidó kutatók, hogy végül többségükben Amerikában kössenek ki, megerősítve az akkor még másodvonalbeli amerikai egyetemeket és kutatóintézeteket.
Szilárd tehát – „a bolygó magyar”, ahogy Amerikában nevezték – már nagyon korán rájött arra elméletben, hogy lehetséges a láncreakció, amely iszonyatos erőket szabadíthat fel. Miután neki magának is menekülnie kellett, sőt, maga is aktívan segítette a menekülőket, nagyon hamar világossá vált számára az is, aki ennek az erőnek a birtokában van, az befolyásolja a történelmet. Ám mindez csak a fejében játszódott le, elmélet volt. A bizonyítást átengedte másoknak – Ferminek, Bohr csapatának, azoknak, akik sorra Nobel-díjakat kaptak fontos kutatásaikért. Szilárd nem szívesen állt be egyetlen csapatba sem, egyformán idegeire ment kutatóknak és politikusoknak, nem is szólva a katonákról, akiket megpróbált meggyőzni arról, ne dobják le a végül elkészült bombát Japánra. A könyv azonban nem róla szól, hanem az ember egyre több és egyre önveszélyesebb tudásáról, meg arról a felelősségről, amivel ezt a tudást a szolgálatunkba állítjuk.
A könyv izgalmas olvasmány, fizikáról, hatalomról és emberségről. Rhodes ugyanis megismertet bennünket ezekkel a kivételes kutatókkal, dilemmáikkal, gyengéikkel és erényeikkel is. Közöttük ott voltak azok a legendás magyarok – Wigner Jenő, Neumann János, Teller Ede, Kármán Tódor –, akik megteremtették a magyar tudományosság egyedülálló hírnevét, akikről legendák terjedtek, például az, hogy ha nem akarták, hogy bárki is megértse, amit mondanak, hirtelen átváltottak „valami érthetetlen, titkos nyelvre, a magyarra”.
(Az atombomba története, Park Kiadó, 2013. 880 oldal, 6900 forint)
– J –
2013/50
