Aggasztó hírek érkeznek a dél-olaszországi Salentói-félszigetről, ahol Itália legnagyobb olajfaültetvényei vannak; 2013 ősze óta egy rendkívül veszélyes növényi kórokozó, a Xylella fastidiosa nevű baktérium pusztítja a fákat.
Az olajfa (Olea europaea) az emberiség egyik legősibb, mintegy 5000 éve termesztett kultúrnövénye. Göcsörtös ágrendszerű, legfeljebb 15 m magas, lassú növésű és nagyon hosszú életű, örökzöld fa. Ezüstszürke, csavarodott törzse gyakran széthasadozó, odvas. Szürkészöld levelei lándzsásak; apró, sárgásfehér virágai illatosak. Kezdetben zöld, végül feketére érő, húsos termése kemény csonthéjas magot rejt. Mivel több ezer éves művelésbe vétele óta szerte a Mediterráneumban elterjedt és meghonosodott növény, ma már természetes élőhelye nehezen állapítható meg, valahol Délnyugat-Ázsiában lehetett.
Az olajfát rendkívül sokrétűen hasznosítják. Termése és olaja a Földközi-tenger medencéjében élő népek ínséges időkre is hosszan tárolható, pótolhatatlan tápláléka volt. Zölden szedett termése, az „olajbogyó” kedvelt zöldség és gyógynövény is, fogyasztják főzve és sóban tartósítva egyaránt. Legfőbb értéke azonban az érett termésből préselt olívaolaj, mely nemcsak főzéshez és halkonzerváláshoz pótolhatatlan, hanem a kozmetikaiparban is fontos szerepet tölt be, az ókorban pedig világításra használták. Az ókori egyiptomi balzsamozási szertartásoknak ugyancsak fontos növénye volt.
A görög-római kultúrkörben a béke, biztonság, szűzies tisztaság szimbólumának számított, Olümpiában a győzteseket olajág koszorúval köszöntötték. A Bibliában is az egyik leggyakrabban emlegetett növény. A zsidó vallási szertartásoknál használt szent kenőolaj egyik alapanyaga. A Jeruzsálemhez tartozó olajfaültetvények helye, az Olajfák hegye az Újszövetség egyik fontos helyszíne.
Kép és szöveg:
FRÁTER ERZSÉBET
2015/28
