Az ALMA 54 darab 12 méter átmérőjű és 12 darab 7 méter átmérőjű mozgatható antennából álló rádiótávcső-rendszer a chilei Atacama-sivatagban, 5000 méter magasságban. A legnagyobb földi rádióteleszkóppal sok egyéb mellett megfigyelhetők lesznek a csillagok és bolygórendszerek keletkezésének részletei. Ebben a munkában vesz részt az MTA Lendület programja jóvoltából Kóspál Ágnes csillagász (MTA CSFK Csillagászati Intézet),…
A cím olvasása után valószínűleg sok embernek egy madarak lakta, a fa belsejében található élőhely, esetleg mókusokkal, kisebb emlősökkel teli lakhely jut eszébe. Holott léteznek kisebb üregek, amelyekben olyan parányi odúlakók éldegélnek, amelyeket szabad szemmel nem is láthatunk. E titokzatos világot kutatja cikkünk szerzője, Bodnár Judit a veszprémi Lovassy László Gimnázium 11. évfolyamos diákja, a…
A félelem, a stressz befolyásolja az étvágyunkat, sőt azt is, hogy mit szeretnénk enni – ám hogy miként, az attól függ, mi az, amitől félünk. Amikor valamilyen közvetlen fenyegetéssel nézünk szembe, azaz akut stressznek vagyunk kitéve, akkor leginkább semmit sem akarunk enni, étvágyunk megszűnik. Ezt a reakciót evolúciós múltunkból hoztuk magunkkal, és valaha csakugyan segítette…
Simon István, az MTA TTK Enzimológiai Intézetének tudományos tanácsadója, a biológiatudomány doktora bekerült a világ legtöbbet idézett kutatói közé. A gyógyszerkutatásban kulcsszerepet játszó transzmembrán fehérjékkel, illetve a rendezetlen fehérjékkel foglalkozik. Az előbbiek a sejteket határoló sejthártyában biztosítják az anyagok és információk áramlását. A rendezetlen fehérjék annyira újdonságnak számítanak a tudományban, hogy a jelenlegi egyetemi tankönyvekben…
Az első világháborús keleti német hadműveletek jobb koordinációja érdekében 1914. november 1-jén a Baltikumban új német parancsnokságot – Oberbefehlshaber Ost, röviden Ober Ost vagy Oberost – állítottak fel, melynek élére Hindenburg és Ludendorff került, akik kezdettől fogva szinte korlátlan önállóságot élveztek. A két katonai vezető a 8. és 9. hadsereg, Kelet-Poroszország, Nyugat-Poroszország, Pomeránia, Posen és…
Az oroszországi finnugor nyelvek nevének hallatán legtöbben az iskolai tankönyvek pár soros ismertetéseire, egy-két népdalra, néhány rokon szóra és a kissé életszerűtlen példamondatokra, kis lélekszámú, halászatból–vadászatból élő természeti népekre emlékeznek vissza. Ha pedig az e nyelveket beszélő népeket kutató tudósokról esik említés, embertelen körülmények között, korszerűtlen eszközökkel végzett heroikus munkára asszociálnak. Bár ez a kép…
Amikor véget ér egyes ritka nyelvet beszélők utolsó tagjainak földi pályafutása, velük együtt anyanyelvük is kihal. Ellenkező folyamatra, egy régóta létező nyelv államnyelvvé válására alig van példa – különösen úgy, hogy e nép nem alkot szuverén államot. E kevés kivétel közé tartozik az összesen ötven–hatvanezer embert számláló feröeri közösség, amely a XX. század derekán államnyelvvé…
Magyarországon a XIX. század végétől kezdődő és a kommunista fordulatig tartó időszakot katolikus reneszánszként is szokták emlegetni. Ebben a fél évszázadban nemcsak a hitélet megújulásának lehetünk tanúi, hanem az egyház a hagyományostól eltérő, a polgári társadalomhoz alkalmazkodó módokon is igyekezett tanítását hirdetni és a közéletet befolyásolni. Sorra alakultak a katolikus lapok és társadalmi szervezetek a…
A világegyetem legnagyobb méretű szabályos alakzatát fedezte fel nemrégiben Balázs Lajos tudományos tanácsadó (MTA CSFK) és az általa vezetett kutatócsoport. A kilenc gammakitörésből (GRB) álló gyűrű látszó átmérője 36 fok az égen, ami 72-szerese a teliholdénak. Valódi mérete 5 milliárd fényév, és 7 milliárd fényévre van tőlünk. A gammafelvillanások önmagukban is rendkívüli jelenségek, hiszen másodpercek…
A megszakítások korát éljük: az embereket a mindennapi életben számtalanszor akadályozzák meg a legkülönfélébb dolgok abban, hogy befejezzék, amit éppen csinálnak. Az egyetemistákat például számítógéphasználat közben átlagosan kétpercenként éri el egy-egy üzenet, az irodai dolgozók pedig munkaidejük alatt átlagosan ötpercenként kapnak új e-mailt. Ez azt jelenti, hogy mindennap nagyon sokszor félbeszakítanak bennünket: egy kívülről jövő…

