Egy ortopédiai beavatkozás során beépített protézis könnyen elfertőződhet, még akkor is, ha az orvosok körültekintően, steril körülmények között dolgoztak. Ha sikerül az implantátum felületére ezüstionokat juttatni, akkor védekezhetünk a kórokozók ellen: az ezüstionok elpusztítják a baktériumokat, így alkalmasak lehetnek a gyulladás megakadályozására. Lakatosné Varsányi Magda egy ilyen módszer gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit kutatja a budapesti, Bay…
A meddőség lelki okairól hallva általában egy dologra gondol az ember: egy testileg egészséges nőre, aki szeretne gyereket, de közben tudat alatt nyilván mégsem szeretne, ezért nem esik teherbe. Bár lélektani tényezők valóban befolyásolhatják a fogantatás sikerét, a valóságban az összefüggés valamivel bonyolultabb.
Történetileg az első, a meddőség lélektanát feszegető elmélet valóban az úgynevezett pszichogén meddőség…
Az urivi és a scsucsjei hídfőknél bekövetkezett szovjet áttörést követően 1943. január 16-án este a magyar 2. hadsereg VII. hadtestének parancsnokságán a hadtest két, a szovjetek által már csaknem teljesen bekerített hadosztálya számára a visszavonulás mielőbbi elrendelését várták. Nem így történt; s ez a döntés tragikus következményekkel járt a hadsereg és Legeza János tábornok számára…
A közelmúltban választotta meg a TIT elnökévé Hámori József akadémikust, neurobiológust a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat közgyűlése. A Magyar Kultúra Napja alkalmából a társulati elnöki terveiről kérdeztük lapunk tudományos tanácsadó testületének a tagját.
– Mikor került kapcsolatba először a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal?
– Hivatalosan akkor, amikor pécsi kutatóként megkaptam a baranyai TIT ismeretterjesztő elismerését, a Grastyán Endre díjat.…
A Naprendszeren kívüli bolygók keresése sokak fantáziáját megmozgatja. Legutóbb a Hattyú csillagképben található KIC 8462852 jelű csillag szabálytalan fényváltozása kapcsán felröppentek olyan hírek is, hogy idegen civilizáció okozhatja az eddig ismeretlen jelenséget. Szabó Róbert az MTA CSFK Csillagászati Intézetének tudományos főmunkatársát, a magyar Kepler-csoport alapítóját arról kérdeztük, hol tartanak ma a kutatások, vajon eljuthatunk-e az…
A hazai pálya előnye nemcsak a sportban tapasztalható, a biztatás, bátorítás „legális doppingszerként” az élet sok területén fokozza a teljesítményt. Ezt több lélektani kutatás is bizonyítja. Egy régebbi kísérletben például a résztvevők azt a feladatot kapták, hogy egy tartályból egyesével szedegessenek ki üveggolyókat, és dobják be azokat egy nyílásba. A cél az volt, hogy 6…
Egy ember személyiségét általában azzal szokták jellemezni, hogy milyen az illető maga. Például milyen érzelmeket mutat viszonylag állandó jelleggel: vidám, szomorú, feszült, szorongó embernek ismerjük? A korszerű lélektani felfogás szerint azonban a helyzet nem ilyen egyszerű, a személyiség nem írható le csupán magának a személynek a vizsgálatával. Társas lények vagyunk, ezért tulajdonságaink igazán csak a…
Bödör Csaba molekuláris biológus, az I. számú Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet tudományos főmunkatársa évek óta foglalkozik vérképzőszervi daganatokkal, és idén ő is azok között volt, akik önálló kutatócsoportot alakíthattak az MTA Lendület programja keretében. A szeptember elseje óta működő munkacsoport a következő években olyan diagnosztikai eljárások kifejlesztésén fog dolgozni, amelyekkel a limfómák és leukémiák…
Sokaknak tűnhet futurisztikusnak vagy éppen luxusnak az elektromos autó. Távolinak és ezáltal érdektelennek lehetne gondolni őket Európa ezen szegletéből. Miért beszélünk akkor ilyen sokat erről a technológiáról? Milyen lenne a világ, ha elektromos autók közlekednének az utakon?
A világ energiaéhsége hihetetlen mértékben növekszik. Ráadásul még sosem éltünk ennyien egyszerre ezen a bolygón, mint ma. Az energia…
Stépán Gábor akadémikus vehette át a Príma díjat december 4-én a Művészetek Palotájában, novemberben pedig egy másik rangos díjat kapott meg Amerikában. A BME Gépészmérnöki Karának tanszékvezetője, volt dékánja sok hivatali teendője mellett is ragaszkodik ahhoz, hogy tanítson. Mi kedvenc kutatási területeiről kérdeztük.
– A legtöbb fiú műszaki érdeklődése alighanem a lendkerekes kisautók tologatásával kezdődik. Önnél…

