Az Alföld nevezetességei azon halmok, amelyeket a köznyelvben kunhalomként emlegetnek, bár nemcsak kunok, hanem más pusztai népek vezetői is építtettek ilyeneket. Különleges természetvédelmi jelentőségükről Deák Balázzsal, a Debreceni Egyetemen működő MTA–DE Biodiverzitás Kutatócsoport tudományos munkatársát kérdeztük.

– Hajdúszoboszló közelében vagyunk a Kettős-halom tövében. Először arra lennék kíváncsi, hogy mit értünk pontosan halmon, kunhalmon.

– A halomnak, kunhalomnak vagy kurgánnak hívott építmények valójában ősi temetkezési helyek, melyeket korábban élt sztyeppei népek, mint például a szkíták, kimmérek, szarmaták, kunok és a magyarok építettek. A magyar köznyelvben elterjedt „kunhalom” kifejezés tehát nem pontosan fedi a valóságot, hiszen a halmok építése nem csak a kunokhoz, hanem számos néphez és korhoz kötődik. A halmok általában szabályos kör alapú, félgömb alakú építmények. Rendszerint a környező területek feltalajából készültek; az első ilyen építmények a rézkorból származnak.

– Márciusban jelent meg a Bio­diver­sity and Conservation című nemzetközi lap internetes oldalán a sztyeppei élőhelyekről szóló különszámban egy cikkük. Ebben összesítették, hogy hány halom ismert Eurázsiában.

– Eurázsiában az egész sztyepprégióban megtalálhatóak a halmok, Magyarországtól egészen Mongóliáig. Egy nemzetközi együttműködés keretében, melyben lengyel, bolgár, ukrán, orosz és kazah tudósokkal közösen a halmok természetvédelemben betöltött szerepét vizsgáltuk, a napjainkra fennmaradt kurgánok számát is felmértük. Bár a történelmi időkben számuk a több milliót is elérhette, napjainkban hozzávetőlegesen 400-600 ezer közé tehető a még felismerhető halmok száma. Magyarországon 40 ezerre becsülik a történelmi időkben létező halmok számát, azonban sajnálatos módon sok halom az intenzív tájhasználatnak – a szántóföldi művelésnek és a városi beépítéseknek – köszönhetően megsemmisült. Napjainkra csak pár ezer maradt fenn belőlük.

– Első hallásra ez egy régészeti témának tűnik, Ön viszont biológus és természetvédelmi szakember. Hogyan kapcsolódik a két szakterület?

– A halmok olyan különleges helyek, ahol találkozik a kulturális és a természeti örökség védelme. Amellett, hogy fontos régészeti lelőhelyek, számos természeti értéket is őriznek. Különösen igaz ez az intenzíven használt kultúrtáj esetében, hiszen gyakran csak ezeken a kis „élőhelyszigeteken” maradtak fönn azok a természetes gyepi élőhelyek, illetve fajok, amelyek korábban az egész tájat jellemezték. Ez a halmok speciális alakjának köszönhető, ugyanis a meredek lejtőket sokszor nem szántották be, így a gyepi növényzet fennmaradhatott rajtuk. És itt kapcsolódnak be a biológusok. Mi a halmokon fennmaradt természetvédelmi értékeket vizsgáljuk. OTKA pályázatom keretében munkatársaimmal együtt a halmok botanikai értékét kutatjuk. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy az egyes lokális környezeti tényezők, mint például a halom lejtőszöge, a cserjésedés mértéke, valamint a környező táj szerkezete hogyan befolyásolja a halmokon jelenlévő gyepek fajösszetételét, természetvédelmi értékét.

– Hogyan lehet időkapszula egy kunhalom?

– A halmok minden esetben megőrizték az építésük korának egy igen komplex lenyomatát. Egyrészt a halomsírok számos régészeti értéket őriznek az utókor számára: a temetkezéssel kapcsolatos szakrális és mindennapi használati tárgyakat találhatunk bennük. Sajnos sok esetben a sírokat már a történelmi időkben kirabolták, de a sírrablók számára értéktelen leletek is szolgáltathatnak hasznos információt az avatott szemnek. A halmok építése során konzerválódtak a régi talajszelvények és növényi részek, például pollenszemcsék és egyes növényi szövetek is.

A halmok alatt egy olyan talajszelvény található, amely akár több ezer éves is lehet. Ezek a paleotalajok, amelyek a sok ezer évvel ezelőtti állapotokat őrzik. A paleotalajok vizsgálata segítségével megállapítható, hogy a több ezer évvel ezelőtti tájban milyen talajképződési folyamatok voltak jellemzőek, mik voltak a fő talajtípusok. Ezen információk alapján rekonstruálhatóvá válik az ősi táj és annak vegetációja is. Az ezzel foglalkozó kutatók a rendelkezésre álló információt arra is felhasználhatják, hogy az időközben bekövetkezett talajtani és klimatikus változásokat értékeljék.

– Ön konkrétan a felszínen élő növényeket vizsgálja. Milyen információkhoz lehet így jutni a régi vegetációról?

– A sztyeppvegetáció Eurázsia kontinentális régiójában található, jellemzően száraz élőhelyekre jellemző gyepi közösségeket foglal magába. Bár a sztyeppei növényzet Eurázsiában egykor több millió négyzetkilométert borított, sajnos napjainkra az elmúlt évszázadok intenzív művelésnek köszönhetően az egykori területének kevesebb mint 10%-ára szorult vissza. Az intenzíven használt mezőgazdasági tájakban, mint például Hajdúszoboszló környéke, ez az ősi vegetációtípus és a hozzájuk kötődő fajok csak olyan kis élőhely-szigeteken maradhattak fenn, amelyek alkalmatlanok voltak a szántóföldi művelésre. Ilyen területek a halmok vagy például az utak mezsgyéi. A halmokon található gyepek vizsgálatával kaphatunk képet az egykori természetes élőhelyek struktúrájáról, fajkészletéről. A halmok növényzetének vizsgálata jelentősen hozzájárul a természeti értékek védelméhez is, ugyanis ezekben a tájakban a védett növényfajok jelentős része már csak a halmokon található meg.

– A többi gyepet beszántották?

– Igen, sajnos számos gyepterület esett áldozatul a múltbeli szántásoknak. Ennek oka, hogy a sztyeppei élőhelyek jelentős része jó termőképességű talajokon alakult ki, például a Hajdúságban vagy a Békési-síkon, melyeket már az ősi idők óta szántóföldi műveléssel hasznosítanak. A kisszámú fennmaradt gyepi élőhely azonban gyakran ritka, helyi szinten veszélyeztetett, vagy akár vörös listás fajokat is őriz. A fennmaradt élőhelyek, fajok védelme érdekében fontosnak tartom annak vizsgálatát, hogy milyen faktorok hatnak a fennmaradásukra. Vizsgálataink egyik fő célja az, hogy felmérjük a halmok növényzetére ható tényezőknek, a halom területének, lejtőszögének, a különböző emberi zavarásoknak, illetve a beerdősödésnek hatásait. Többek között azt találtuk, hogy míg az őshonos fásszárú növényzet kevéssé fenyegeti a sztyeppei fajokat, az invazív fajok – különösen az akác – térnyerése jelentősen veszélyezteti az érzékeny specialista fajok fennmaradását. Vizsgálataink eredményei alapján ajánlásokat tudunk tenni arra, hogy hogyan tehetjük hatékonyabbá a halmok természetvédelmi értékeinek védelmét.

– Tud mondani néhány növényfajt, amely a kunhalmoknak köszönheti a fennmaradását?

– Itt a hajdúszoboszlói Kettős-halmon, aminek a tövében éppen ülünk, megtalálható például a védett macskahere és a selymes boglárka, valamint a regionálisan igen ritkának mondható kunkorgó árvalányhaj és a taréjos búzafű is. A térség halmain gyakran találhatunk más, az Alföldön ritka fajokat, mint az osztrák csüdfű, a közönséges borkóró és a pettyegetett őszirózsa.

– A törvényi szabályozás szerint a kunhalmok ex lege védettséget élveznek.

– Az „ex lege” védelem azt jelenti, hogy Magyarországon a törvény erejénél fogva védelem alatt áll valamennyi forrás, láp, barlang, víznyelő, szikes tó, kunhalom és földvár. Így Magyarországon minden egyes kunhalom „létezésénél fogva” törvényi védettség alatt áll. A halmok védelmét segíti továbbá, hogy a halmok művelésének szabályozását beépítették az európai uniós agrár-környezetvédelmi támogatásokba is. Ezt az tette lehetővé, hogy a helyes mezőgazdasági és környezeti állapot rendszerébe védett tájképi elemként bekerültek a kunhalmok és a gémeskutak. A védett tájképi elemek körét minden esetben az adott tagállam határozza meg, meghatározásuknál a legfontosabb szempont az, hogy a tájképi elemek jól tükrözzék az adott régió egyedi kultúrtörténeti, ökológiai-, illetve táji értékeit. Az új szabályozás jegyében a támogatott területeken található halmok rendszeres beszántása visszaszorult, ami jelentősen hozzájárul a halmok hosszú távú fennmaradásához.

BAJOMI BÁLINT

2016/40