Mások ügyeiben gyakran tisztábban látunk, mint a magunkéiban, és ugyanazért a cselekedetért a másik embert szigorúbban ítéljük meg, mint önmagunkat. Sokan bizonyára azt gondolják, nincs ebben semmi csoda, hiszen saját érdekeinknek megfelelően torzítjuk, értelmezzük át a helyzeteket. Ez így is van, ám a lélektani magyarázat mégsem ennyire egyszerű.
Megfigyelték ugyanis, hogy minél elvontabb formában ismerünk meg egy erkölcsileg vitatható helyzetet, annál szigorúbban ítéljük meg. Ennek magyarázata az lehet, hogy ha csak az események fő vonalait ismerjük, akkor jobban átlátjuk az összképet, az események általános jelentését, és ezt könnyebben egybe tudjuk vetni erkölcsi elveinkkel, hiszen azok is elvont formában megfogalmazódva élnek bennünk. A eseményektől való lélektani eltávolodás elvontabb gondolkodásra, s ezáltal egyértelműbb, szigorúbb ítéletalkotásra késztet. Mások cselekedeteit nem nehéz tárgyilagos messzeségből szemlélni, de vajon képesek vagyunk-e lélektani értelemben eltávolodni azoktól a helyzetektől, amelyeknek mi magunk is a szereplői vagyunk?
A svédországi Lund Egyetem három kutatója, Jens Agerström, Fredrik Björklund és Rickard Carlsson szerint ez egyszerűbb, mint gondolnánk. A kutatók a Social Psychology című folyóiratban ismertetnek egy kísérletet, melyben a nyolcvan résztvevő felének azt mondták, hunyják le a szemüket, mert rövidesen hallani fognak egy történetet, amit az egyik szereplő szemszögéből kell maguk elé képzelniük. Vegyék úgy, hogy a történet velük történik, és belülről látják. A többi résztvevőnek is azt mondták, hogy a rövidesen elhangzó történet velük történik, de nekik úgy kellett elképzelniük az eseményeket, mintha kívülről látnák önmagukat a jelenet egyik szereplőjeként, akár egy filmen. A történet mindkét esetben ugyanaz volt, vagyis a kísérleti alanyok a kétféle helyzetben ugyanazt az elképzelt szerepet töltötték be, egyszerűen csak a nézőpontjuk volt különböző. A történetet hallgatva a résztvevőknek – akik egyébként mind egyetemi hallgatók voltak – el kellett képzelniük, hogy egy vállalat személyzetiseként dolgoznak, és dönteniük kell, két jelölt közül kit vesznek föl egy állásra. Az egyik jelentkező egyértelműen alkalmasabb, a másik viszont a barátjuk. Ők úgy döntenek, hogy a barátjukat veszik föl. A résztvevőknek ezután 1-től 9-ig terjedő pontozással értékelniük kellett, hogy erkölcsileg mennyire elítélendő, amit tettek.
Az eredmények azt mutatták, hogy akik kívülről tekintettek önmagukra, azaz gyakorlatilag egy másik személy viselkedéseként látták maguk előtt saját cselekedeteiket, azok lényegesen elítélendőbbnek tartották az alkalmatlan barát felvételét, mint azok, akik belső perspektívából képzelték el ugyanezt az eseményt. Ez azt jelzi, a helyzettől való csupán formai, vizuális eltávolodás már elég ahhoz, hogy észrevegyük a történések elvontabb vázát, és ezek ütközését az erkölcsi elvekkel.
Ez az egyszerű fogás akár gyakorlati célra is alkalmazható a mindennapokban. Agerström és munkatársainak egy másik kísérlete szerint azok, akik elképzelték magukat kívülről, amint nem mennek el a szelektív hulladékgyűjtőig, mert rossz az idő, és inkább a kukába dobják az összes szemetet, szigorúbban elítélték ezt a környezetvédelmi szempontból kedvezőtlen magatartást, mint azok, akik belső nézőpontba helyezkedve idézték maguk elé ugyanezt a jelenetet. Ha megtanuljuk magunkat egy kicsit kívülről szemlélni, könnyebben hűek maradhatunk az elveinkhez.
MANNHARDT ANDRÁS
2014/16
