Kína tűzhányói közül az egykori Mandzsúria területén található Wudalianchi-vulkánmezőn volt az egyik legfiatalabb kitörés alig 300 éve. A geoparkká minősített terület földtani értékei sok hasonlóságot mutatnak a Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark értékeivel, mindkettő a monogenetikus vulkánmezők közé tartozik.
Az Amur folyó mellékága, a Szungari partján elterülő több mint 4 milliós nagyvárostól, Harbintól majdnem 4 órás autóbuszúttal juthatunk el a címbéli vulkánmezőre. Az út a mozgalmas, orosz stílusú nagyvárostól, Heilongjiang tartomány fővárosától meglehetősen unalmas. A Mandzsu-medencét átszelő út a környező 1000–1500 méteres röghegységekből érkező folyók hordalékával feltöltött termékeny síkságon vezet át, ahol szinte mindenütt kukoricát termesztenek. Az út utolsó órájában a táj talán kicsit mintha változna. Leginkább a Tolnai-dombság lankás dombvonulataira kezd emlékeztetni, továbbra is szinte kizárólagosan kukoricaföldekkel tarkítva. A hosszú úton – amely során mellesleg néhány több százezres város mellett is elhaladunk – egyszer csak, a „semmi” közepén megpillanthatjuk az első, majd a többi kis vulkánt, amely látvány megnyugtatólag hat az unalmas utazás után.
A vidék legfiatalabbjai
A Wudalianchi-vulkánmező ma is aktív: Kína hatalmas területén itt található az egyik legfiatalabb vulkán, a nem egészen 300 évvel ezelőtt még működő Huoshaoshan. Noha a kínai–észak-koreai határon lévő Changbaishan-vulkán szintén aktív, annak legutolsó nagy kitörése körülbelül ezer éve lehetett. A wudalianchi tűzhányó működésénél későbbi vulkáni esemény csak a Tibeti-plató északnyugati peremén, a Kunlun-vulkánmezőn történt, amikor 1951-ben egy kis salakkúp született, néhány kilométeres lávafolyást indítva, több mint 4000 méter magasan. Az utóbbi tűzhányó-tevékenység mind ez ideig a legfiatalabb vulkánkitörés, amely Kína területén bekövetkezett, de mivel nehezen megközelíthető és az ország kevésbé látogatott részében történt, szinte alig tudunk róla valamit.
Visszatérve Mandzsúriába, a cikkünk főszereplő vulkánmezején található Laoheishan és a már említett Huoshaoshan keletkezésüket illetően is a vidék legfiatalabb vulkánjai. A Laoheishan 1719-ben, míg a Huoshaoshan 1721-ben született, egymástól körülbelül 4 kilométerre. A két tűzhányóhoz egy kiterjedt – Hawaii jellegzetes lávafolyamiról elnevezett – pahoehoe típusú lávamező is tartozik, mely a kitörés során elzárta a vidéken átfutó kisebb folyókat, és azokat felduzzasztva egy sekély tórendszert hozott létre a vulkánmező közepén. A Laoheishan és a Huoshaoshan egy hosszabb, északkelet–délnyugat lefutású tűzhányósor tagja, amelyen további két, valamivel idősebb vulkán is található, néhány kisebb kúppal együtt. Ez a jellegzetes, sorba rendezett vulkanizmus azt jelzi, hogy kialakulásában a 251–65 millió évvel ezelőtt létrejött (mezozoikumi) alaphegységet átszelő törésrendszereknek lehetett szerepe (lásd a térképet – A szerk.). Ez az irányultság megegyezik a Mandzsu-medencét határoló fő törések lefutási irányával, jelezve, hogy a vulkanizmus valószínűleg egy korábban keletkezett hasadékrendszert követ, amely mentén a 5,3 millió éve elkezdődött földtörténeti kortól, a pliocéntől napjainkig a magma képes volt a felszínre jutni a törések mentén.
Formatartók
Maga a vulkánmező összesen 14 kisebb-nagyobb vulkánból áll, amelyek az említett északkelet–délnyugati irányban sorakoznak, egymástól 3–5 kilométerre, meglehetősen „szellős” eloszlást mutatva. Ez különösen látványos a Laoheishan kráterpereméről körbetekintve. A Wudalianchi-vulkánmező minden egyes tűzhányója bazaltból felépült salakkúp, amelyek közül néhány kisebb lávapajzson ül. Méretüket tekintve az alapjuk átmérője 1 és 5 kilométer között váltakozik. A nagyobb átmérőjűek alapját egy pajzsvulkán alkotja. A kúpok ránézésre is frissnek, kevéssé erodáltak tűnnek, 60 métertől 170 méterig emelkednek a környezetük fölé. Mindegyiknek jól kivehetően megőrződött a krátere, amelyek 20–145 méter mélyek és az átmérőjük a kráterperemnél mérve 230 és 500 méter között váltakozik. Ezek a geometriai értékek azt jelzik, hogy ezek a salakkúpok méretüket tekintve megegyeznek a világ más részein található salakkúpokkal, az átlaghoz közeli értéket képviselnek.
A salakkúpok mindegyike fekete vagy enyhén vöröses, oxidált bazaltsalak rétegeiből áll. A megőrződött kráterekben lávafröccs rétegei is láthatók, jelezvén, hogy a kráterekben egykor kisebb lávatavak is kialakulhattak. Ezt a megfigyelést támasztja alá, hogy több salakkúp oldalán azokon a helyeken, ahol a lávafolyam kiindult belőlük, a kráter pereme beszakadt, mintegy dokumentálva, hogy az a hirtelen kiömlő láva miatt támasz nélkül maradt, és beomlott. Ellenben maguk a salakkúpok mindegyike viszonylag épen maradt, klasszikus kúp formájuk van, kráterük is meglehetősen egyszerű, azokban nincsenek további kráterek. Úgy tűnik, a Wudalianchi-vulkánmezőn a lávafolyások nem okozták a vulkáni kúpok részleges összeomlását, mint az nagyon gyakori a salakkúpok esetében.
A vulkáni kúpok külső lejtője szintén jól konzerválódott, mélyebb bevágódások csak a legidősebbeken látszanak. A terület érdekessége, hogy mindegyik vulkán egymáshoz nagyon hasonló kitörések során alakult ki. Szinte alig van változatosság a keletkezett vulkáni felszínformák között. Míg általában azt várnánk, hogy olyan területeken, ahol felszíni és felszín alatti vizek vannak, azokkal a feláramló magma kölcsönhatásba lépve robbanásos kitöréseket okozhat, tufagyűrűket, esetleg maarokat szülve, addig e folyamatnak semmi nyoma Wudalianchiban. A salakkúpok alapjában sehol sem ismertek olyan rétegsorok, amelyek azt támasztanák alá, hogy a magma bárminemű vízzel érintkezve úgynevezett freatomagmás robbanásos kitöréseket okozott volna. Hogy ez itt miért van így, nem tudjuk – egy fontos megválaszolandó kérdés a jövőre nézve.
Lávabarlangok sokasága
A kúpok szinte mindegyikéből indult egy-egy lávafolyás. A lávafolyások – a kiömlő kis viszkozitású láva miatt – alapvetően pahoehoe típusú lávafolyamokat indítottak útjukra. E lávafolyások különlegessége, hogy a hideg levegővel érintkezve gyorsan, afféle szigetelőrétegként működő kérget hoznak létre, amelyek alatt a láva továbbra is olvadt állapotban van és képes viszonylag gyorsan mozogni annak függvényében, hogy a kürtőből milyen gyorsan érkezik az olvadék. Ha az utánpótlás megszűnik, és a láva kifolyik ebből a saját maga teremtette „alagútból”, egy hosszú lávabarlang marad hátra. Ilyenekből több is van a Wudalianchi-vulkánmezőn. Az efféle lávafolyások különlegessége, hogy a felszínen fantasztikus összegyűrt lávaformák őrződnek meg. A Wudalianchi-vulkánmező egyebek mellett ezekről is híres.
A fantasztikus lávafelszínformák mellett, a lávafolyamoknak a kürtőtől távol eső részein találhatunk hornítókat is. Ezek viszonylag szűk nyílások a megszilárdult láva felszínén, amelyek mentén a még forró és olvadt láva a benne lévő nyomásingadozás hatására ki tud fröccsenni és a nyílások körül érdekes alakú, szoborszerű lávafröccs oszlopokat létrehozni. A hornítók keletkezését több szakember úgy magyarázza, hogy azok ott keletkeztek, ahol a láva egy mocsaras területre lépett. A felforralt vízből származó, a láva alatt rekedt nagynyomású vízgőz feszítette szét a megszilárduló lávakérget, s az így keletkezett repedéseken keresztül azután a már említett folyamat hatására fröccsenhetett ki a láva a nyílások körül, felépítve azok lávaszobrait. A wudalianchi lávafolyamok esetében nem kétséges, hogy a hornítók sokkal nagyobb számban vannak a lávafolyamok végén ott, ahol a láva a mocsaras völgybe lépett, eltorlaszolva a patakok útját, mint bárhol másutt.
Összevetés a hazai geoparkkal
A Wudalianchi-vulkánmező földtani értékei okán egy 720 négyzetkilométeres területet magába foglalva lett geopark, a Globális Geopark címet 2004-ben nyerte el. A címet azóta többször is megerősítették, kifejezve annak elismerését, hogy milyen hihetetlen nagy energiával és befektetéssel fejlesztik a geoparkot. Területe jól körülhatárolható és természetvédelmi szempontból áttekinthető. A park területén ugyanis nemcsak a geológiai, de minden más természeti érték is védelem alá esik. A geopark több helyen mutatja be a vulkáni mező történetét, a turista jól kiépített ösvényeken mászhatja meg a legfiatalabb vulkánokat. A lávamező felszínformáit több jól felépített magasösvényen tekinthetjük át. A kitűnő minőségű és tudományos szempontból is elfogadható információkat nyújtó kínai ismertetőtáblák mellett a legtöbb helyen koreai, orosz és angol nyelven is tanulmányozhatóak. A geopark szállodát és hozzá konferenciaközpontot is épített a legmodernebb audiovizuális bemutatótermekkel az ideérkező kutatóknak vagy érdeklődő turistáknak. Összességében igen meggyőző az az anyagi és szellemi befektetés, amelyet a kínai állam a geopark folyamatos kiépítésére és fenntartására áldoz.
Nekünk magyaroknak külön érdekes, hogy a geopark földtani értékei sok hasonlóságot mutatnak a Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark értékeivel. Ugyan utóbbi a geodiverzitását tekintve sokkal változatosabb, mint a wudalianchi, a két geopark közös eleme lehet a monogenetikus vulkáni mezők bemutatásának. Mivel a Balaton-felvidéki vulkánok lényegesen idősebbek, mint a wudalianchi vulkánok, az előbbiek lepusztulása folyamán a wudalianchi vulkánokhoz hasonló tűzhányók belsejébe is beleláthatunk a hazai geoparkban. Mivel nehezen tudjuk elképzelni, hogy hazánk vulkánjai milyenek lehettek eredeti formájukban, ilyen célú kutatásukban sokat segíthet egy tudományos geológiai kapcsolat a Bakony–Balaton és a Wudalianchi Geopark között. Ezt a koncepciót több helyen is felvetették, mintegy „testvér” geoparkok láncolatának kialakításával, amelyben a vulkáni mezőkre alapozott geoparkok együttműködésével lehetne elérni egy hatékony földtani ismeretterjesztést.
NÉMETH KÁROLY
2016/23
