Már az ókori rómaiak is – így hangzik egy gyakori szófordulat, ami a mi esetünkben is igaz, mivel már a rómaiak is használtak ólomvezetékeket. Egyes régi építésű épületekben még manapság is ilyen csövek vannak, ami azért jelent gondot, mert az ivóvízbe beoldódó ólomnak káros egészségügyi hatása van, főként a gyerekekre nézve. Sebestyén Ágnes, az Országos Környezetegészségügyi Intézet Vízhigiéniés osztályának biomérnöke a települések ivóvizének ólomszintjét kutatja – erről beszélt az Élet és Tudománynak.
– Milyen egészségügyi problémát okozhat, ha ólommal szennyezett az ivóvíz?
– Az ólom egy toxikus nehézfém, amelynek az egészséghatásai régóta ismertek. Gátolja a vérben az oxigén szállításáért felelős hemoglobin termelődését, illetve különböző enzimes folyamatokat, emellett az idegrendszerre lehet toxikus, azaz mérgező. Az ivóvízben előforduló határérték feletti ólomkoncentráció elsősorban a gyermekek mentális fejlődésére gyakorolhat káros hatást. Egyébként bármilyen forrásból történő bevitel megemeli a vérólomszintet, és ezen keresztül fejti ki a hatását. A kutatók a magas vérólom-koncentrációkkal hoznak kapcsolatba különböző káros egészségi hatásokat. Nagy mennyiségű szakirodalom foglalkozik ezen témával. Kimondottan a víz ólomtartalmának egészségi hatásával kevesebb tanulmány foglalkozik, de például arra is található irodalom, hogy a különböző vízólom-koncentrációk a vérólomszintet mennyire befolyásolják.
– Van-e határérték a víz ólomtartalmára Magyarországon, illetve nemzetközi szinten?
– Hazánkban az ivóvíz minőségére vonatkozó paramétereket kormányrendelet határozza meg. Ez a kormányrendelet, illetve a benne lévő előírások az Európai Uniós ivóvíz-irányelven alapulnak. Mind a kettő jelenleg 10 mikrogramm/literes határértéket határoz meg az ólomra vonatkozóan. 2013 decemberéig mind a kettő – tehát az Európai Uniós és a magyar – rendelet is tartalmazott egy ideiglenes határértéket, amely 25 mikrogramm/liter volt. Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) ivóvízminőségre vonatkozó útmutatója is a tíz mikrogramm/litert határozza meg irányértékként. Ugyanakkor az egészséghatás szempontjából nem csak határérték alatti és feletti eredményeket különíthetünk el, a biológiai hatás folyamatosan fokozódik a koncentráció növekedésével.
– Mennyire tudják betartani a szolgáltatók ezeket az új határértékeket?
– El kell mondani, hogy a nem megfelelő ólomtartalom okát a legtöbb esetben nem a szolgáltatónál kell keresni, hanem inkább az épületek belső hálózatában esetlegesen még jelenlévő ólomcsövek okozzák a fő problémát. Egyébként nem maga a határérték-változás okozta a fő problémát: ahol a koncentráció meghaladta az új határértéket, ott sok esetben a régit is meghaladta. A megfelelőséget igazoló monitorozási rendszeren alapuló országos ivóvíz-minőségi adatbázisban található eredmények alapján az elmúlt években az új, 10 mikrogramm/l határértéket tekintve átlagosan 1,6% volt a nem-megfelelőség, míg a 25 mikrogramm/l tekintetében 0,2%.
– Egy ehhez kapcsolódó kérdés: melyek az ólom vízbeli előfordulásának fő forrásai?
– A legfőbb forrást a régi városmagokban, régi épületekben jelen lévő ólomcsövek jelentik. Sok helyen ezeket nem cserélték ki, most is ott vannak, és sok esetben akár a ház-, vagy lakástulajdonos sem tud róluk. Ezen kívül szóba jöhetnek egyéb fémszerelvények, rézötvözetek, akár a csaptelepnek a rézötvözete, de akár bizonyos PVC-anyagok is, ahol ólomtartalmú stabilizátort használnak. Összességében mindenképpen a régi ólomcsövek jelentik a fő forrást.
– Milyen területi eloszlást lehet tapasztalni az ólommal kapcsolatban?
– Elég nehéz meghatározni, hogy mely területek érintettek, inkább a házak, illetve a városrészek vízelosztó hálózatának a kora lehet egy indikátor, ami utalhat arra, hogy ólomcső lehet jelen. Pont emiatt egy települést elég nehéz jellemezni annak tekintetében, hogy a vize az ólom szempontjából kifogásolt vagy nem. Ráadásul az ólomkoncentráció egy épületen, de akár egy lakáson belül is jelentősen változhat. Ez napszaktól is függ, például a stagnálási idő miatt. Nem mindegy, hogy az elutazást követően isszuk azt a vizet, vagy egy átlagos nap folyamatos használat után.
– Mekkora a kifogásoltsági arány?
– Amit az Európai Uniós irányelv és a kormányrendelet is előír, egy úgynevezett megfelelőségi monitorozási rendszer, ami alapján a többi kémiai, biológiai és mikrobiológiai paraméterekkel együtt az ólomnak a vizsgálati gyakoriságát is meghatározzák a rendeletek. Ezen monitorozási rendszer alapján egy-két százalékos kifogásoltsági arányról beszélhetünk. Ezen kívül beszélhetünk úgynevezett feltáró monitorozásról is, amely egy adott paraméterre (pl. az ólomra) vonatkozóan vizsgálja az érintett területeket, illetve az ebből adódó közegészségügyi kockázatot. Egy szakdolgozat kapcsán 2013 végén célzottan régi épületekben található magánlakásokból, illetve gyermekintézmények csapvizéből vettünk mintát. Előbbiből hatvanat, utóbbiból húszat vontunk be a vizsgálatba. Véletlen időben vett csapnyitást (Random Daytime RDT) alkalmazva, előzetes folyatás nélküli csapnyitási mintavételezést használtuk, illetve egyperces folyatás után vettünk mintát. A magánlakásokat tekintve hatvanból harmincöt esetnél mértünk tíz mikrogramm/litert meghaladó koncentrációt, az egyperces folyatás után pedig 28 esetben. A gyermekintézményeknél 20 vizsgált intézményből hat-hat esetben volt kifogásolt a csapnyitás, illetve a folyatás után vett vízmintának az ólomtartalma. Kiemelném, hogy volt olyan óvoda, ahol az RDT során kapott érték 273 mikrogramm/liter volt, ami lényegesen magasabb, mint a határértéket jelentő tíz. A magánlakások esetén a legnagyobb koncentráció 424 mikrogramm/liter volt. Azt azért el kell mondani, hogy ez egy hosszabb ideje nem használt lakás volt. Ami még érdekes volt az eredményeket tekintve, hogy külön vettük azokat az épületeket, ahol felújították a vízhálózatot, és amelyeknél nem. A felújított vízhálózattal rendelkező lakások 31%-nál csökkenés mutatkozott a folyatás hatására, a felújítatlan vízhálózattal rendelkező lakások 74%-ánál nem fordult elő csökkenés, tehát a különbség jelentős. Ahogy az eredmények is mutatják, a legtöbb esetben már az is jelentősen csökkenti az ólomtartalmat, ha fogyasztás előtt 1 percig folyatjuk a vizet. Erről mi is igyekszünk minden esetben tájékoztatni a fogyasztókat.
– Hogyan mérik a laborban az ólom koncentrációját?
– A leggyakrabban használt műszeres berendezés a GFAAS (grafitküvettás atomabszorpciós spektrométer). Itt egy grafitkemencében magas hőmérsékletre történő hevítéssel a mintát atomizálják, majd a meghatározandó elemre specifikus hullámhosszú fénnyel besugározzák. Csak az adott, meghatározandó atom tudja elnyelni az adott hullámhosszú fényt, így a kezdeti fényintenzitás és a detektoron lévő fényintenzitás különbsége arányos a minta koncentrációjával. Az ICP-AES vagy OES (induktív csatolású plazma atomemissziós spektrometria, vagy más néven induktív csatolású plazma optikai emissziós spektrometria) esetén az atomok gerjesztése, ionizálása argongázból előállított plazma segítségével történik – a mintát a plazmába adagolják, a minta atomjai, molekulái a plazmában található ionos anyagokkal ütköznek, így gerjesztődnek, ionizálódnak. Ezek az adott elemre jellemző elektromágneses sugárzást bocsájtanak ki, ennek az intenzitása arányos az elem koncentrációjával. Egy további módszer az ICP-MS (induktív csatolású plazma tömegspektrometria).
BAJOMI BÁLINT
2015/10