Az ELTE ígéretes kutatója díjat kapta nemrégiben Kun Bernadette pszichológus, aki az ELTE PPK Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékén dolgozik. Szenvedélyesen kutatja a szenvedélybetegségeket, a függőségek pszichológiája foglalkoztatja. Több érdekes kérdést vizsgál, ezek közül az egyik legizgalmasabbnak tűnő témáról, az érzelmi intelligencia (EQ) és a szerhasználat összefüggéseiről beszélgettünk.
– Miért lett pszichológus, és miért éppen a…

Élettudomány
Agyunk tényleg üres lap, melyet megtölt a beérkező információ, vagy nem passzívan várjuk az eseményeket? Hogyan tanuljuk meg a testünket mozgatni? Mi mindebben a hippokampusz szerepe? Buzsáki Györgyöt, a NYU Neuroscience Institute kutatóját, az első Agy-díj nyertesét kérdeztük kutatásáról a Magyar Idegtudományi Társaság konferenciáján tartott előadása kapcsán.
– Kutatócsoportja új megközelítésből vizsgálja az idegrendszer működését. Mi…
Egy ortopédiai beavatkozás során beépített protézis könnyen elfertőződhet, még akkor is, ha az orvosok körültekintően, steril körülmények között dolgoztak. Ha sikerül az implantátum felületére ezüstionokat juttatni, akkor védekezhetünk a kórokozók ellen: az ezüstionok elpusztítják a baktériumokat, így alkalmasak lehetnek a gyulladás megakadályozására. Lakatosné Varsányi Magda egy ilyen módszer gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit kutatja a budapesti, Bay…
Agyunk többféle szűrőt használ arra, hogy a beérkező információrengetegből csak azt használja fel, ami éppen akkor a legfontosabb számunkra. Ha ezek a funkciók nem működnek, annak komoly következményei vannak. Ilyen például az öregedés során tapasztalható kognitív leépülés. Ezért is fontosak azok a kutatások, melyeket az OTKA támogatásával Vidnyánszky Zoltán agykutató és csoportja végez az MTA…
A daganatok a legtöbb halálesetet okozó betegségek közé tartoznak. Mivel azonban nincs olyan betegség, hogy „a rák” és nincs olyan, hogy „a rák ellenszere”, igen nehéz a kutatók dolga. Nem csoda, hogy nagy erőkkel folynak e téren kutatások itthon és világszerte egyaránt. Az Óbudai Egyetem Élettani Szabályozások Csoportjában Sájevicsné Sápi Johanna egészségügyi mérnök és munkatársai…
A metángáz sorsa meglehetősen méltánytalannak bizonyult az eddigi tudományos életben, mindig is egy semleges, reakcióképtelen anyagnak tartották, és a legtöbben tehenekre, kellemetlen szagokra vagy éppen az üvegházhatásra asszociálnak a metánnal kapcsolatban. Az első meglepő hírünk tehát, hogy szagtalan gázról van szó, ráadásul valószínűleg sokkal többre képes, mint azt eddig gondoltuk róla.
Ennek alátámasztásán munkálkodnak már régóta…
Napjainkban a komputertomográffal kombinált pozitronemissziós tomográfia (PET/CT) az egyik legmodernebb, sebészeti beavatkozást nem igénylő diagnosztikai eljárás, amely még jóval a szervi elváltozások kialakulása előtt képes felismerni és helyileg behatárolni a rák kialakulásához vezető kóros folyamatokat. A vizsgálatok alkalmával túlnyomó részben egy speciális szénhidrátot juttatnak a testbe. Ez a radioaktív fluor-18 izotópot tartalmazó glükózmolekula (FDG), ami…
A cikászokra a mai napig úgy tekintünk, mint az élő kövületek egyik nagyszerű példájára. Ám lehetséges, hogy ezt a régóta evidenciaként számon tartott nézetünket felül kell bírálnunk: a legújabb molekuláris-filogenetikai kutatások eredményei alapján ugyanis a cikászok modern képviselői egészen fiatalnak számítanak.
A cikászok ősei valószínűleg a földtörténeti ókorban, a paleozoikumban élt magvaspáfrányok között keresendők –…
Valószínűleg sok olvasóban felvetődik a kérdés: miért lehet érdekes számunkra egy olyan növénycsoport, amelynek látszólag nem sok köze van Európához, és ha szeretnénk élőhelyükön megfigyelni egyedeiket, biztosan több ezer kilométerre, távoli kontinensekre kell utaznunk? Nos, a fosszilis bizonyítékok alapján a cikászok jelen voltak Európában, így Magyarország területének hajdani tájképéhez is hozzátartozhattak még 15–20 millió évvel…
„Sajtó-srófnak, puska-ágynak és egyéb szerszámoknak [használják], mellyeknek tartóssága kemény fát kíván, hogy hamar el ne kopjanak. Aszalt gyümöltse, tudja az egész világ, hogy a vér-hasban kínlódóknak borban főzve kész orvosság, még pedig tsalhatatlan, ha eszik, ’s isszák. .…nálunk a szőlő-hegyeken elég terem, és imitt-amott szereti a hegy-oldalakat. Gyökér-hajtásokról és magról szaporíttatik, de tán tsak a’…

