A gyermekkiszámolók kiterjedt nemzetközi rokonságára, mely feltűnően sok konkrét egyezést is tartalmaz, hamar felfigyeltek a kutatók. A kiolvasóversek világszerte ismertek, s a szövegek fő jellemzői – az erőteljes ritmus, mely az élőbeszédben használatos hangsúlyozást felülírja, a sorszámnevek, illetve az értelmetlen szavak, halandzsaszövegek gyakori használata – mellett sokszor még tematikájuk is nemzetközi.
A szövegvándorlások és a konkrét egyezések is igen gyakoriak a különféle népeknél, illetve nyelvekben, de nem csak a szövegek, hanem a gyakorlatban való megjelenés is hasonló. Ezen kívül a fentebb már részletesen tárgyalt, szövegekkel való taktikázás is megvan más területeken is. Goldstein vizsgálata alapján Andy Arleo például francia területen végzett kutatást, hasonló eredményekkel.
Hangjáték
A szövegbeli egyezések a szomszédos népeknél, így a soknemzetiségű Magyarországon is leginkább az ikerszavak esetében, illetve az értelem nélküli, halandzsa-szövegeknél jelennek meg. Az átvételek általában kölcsönösek: az együtt játszó gyermekek átveszik egymástól a jó ritmusú, jó hangzású mondókákat, vagy szövegrészleteket, az értelmetlenség pedig általában nem zavarja őket. Sőt, a gyermekek számára a halandzsázás egyfajta nyelvi játék, azaz játék a hangokkal és a szavakkal, szókapcsolatokkal. A szöveg értelme náluk gyakran másodlagos, a zeneiség, a dallam, a ritmus és a hangzás játszik fő szerepet. A szöveg gyakran csak hangjáték. Az An-tan ténusz kezdetű kiszámoló-szövegek általam is bemutatott változatához hangzásban rendkívül közel álló párhuzamokat Kőrösi Sándor például már a XIX. század végén közölt Fiuméből és Zágrábból, s a magyarországi német gyermekek is használtak egy hasonló szövegű, An, dan, dinus kezdetű kiszámolót.
A magyar nyelvterület egyik legelterjedtebb kiszámoló-típusa, az Egyedem-begyedemmel kezdődő szövegek is igen elterjedtek. A szövegtípus párhuzamaira Fél Edit a hartai németeknél talált példát, az Arad megyei Szintéről Micula Pavel közölt román gyermekverseket Ededem-bededem kezdettel, Moldován Gergely a magyarországi románok körében jegyzett fel Egyem, begyem kezdetű kiszámolót, a solymári németek pedig az 1930-as években egy Aeggädäm, bäggedem kezdetű szöveget használtak.
A formula az erdélyi szászok körében is elterjedt magyar hatásra, de még a fiumei olasz gyermekversek között is található Engele-bengele, illetve Enchete-penchete kezdetű szöveg. Kelemen József a múlt század első felében az egyem-kettőm szavakból származónak tartott Egyedem-begyedem kezdetű kiszámolókat vizsgálva röviden kitért a kiolvasók idegen eredetűekkel történő vegyülésére is, s úgy találta, hogy a keveredés két fontos feltétele az egyező ritmikai tagolódás és a változatok földrajzi érintkezése. Az előbbi a kiolvasók használatából adódóan minden nemzetnél hasonló, utóbbi pedig a magyar nyelvterületen, az együtt élő különféle nemzetek esetében könnyen lehetséges.
A 13-as számú szöveg – mely a legtöbb gyermekfolklórral foglalkozó néprajzi műben megtalálható – eredetének kérdései is régóta foglalkoztatják a szakma képviselőit. Rechnitzer Ignác 1895-ben(!) a hajdúmegyei játékokról megjelent írásában ismerteti ezt a „számláló versikét”, amelyet aztán az 1930-as években N. Bartha Károly egy Hunyad és Krassó-Szörény megyei románok körében használatos táncszóval hoz párhuzamba. Véleménye szerint ez lehet a szöveg eredetije. A román szöveg így hangzik: „Hop, cup,/ Pui de lup/ Fug din cale/ Să me duc”.
A figyelemreméltó párhuzamra, a szöveg vélhetően szoros kapcsolatára a román táncszóval egyébként Mailand Oszkár is felhívja a figyelmet.
A fentebb közölt példákból láthatjuk, hogy a kiszámoló-szövegek, illetve a kiszámolás nemzetközi rokonsága mennyire kiterjedt. Jelen tanulmányban nem volt célom a szövegek eredetének és nemzetek közötti terjedésének problémáját teljes egészében áttekinteni, illetve ezekben a vitás és még sok kutatást igénylő kérdésekben állást foglalni. A teljesség kedvéért azonban néhány gondolat erejéig fontosnak tartottam a szövegek ilyen vonatkozásira is kitérni, s a nemzetköziségére vonatkozó adatokból és kutatásokból néhányat megemlíteni.
Típusok
A kiszámoláshoz elméletileg bármilyen tagolható, szótagolható szöveg megfelel. A hagyományos anyagban gyakran megjelennek a rövidebb, vagy hosszabb, értelmes és halandzsa szövegű kiszámolók mellett a mondókamesék, csúfolók, de akár népdalok részletei is kiszámoló szövegként. Általánosnak azonban inkább a sajátos, csak erre a célra használt szövegek tekinthetők. Az itt bemutatott modern városi anyagban szinte kizárólag olyan szövegek szerepelnek, amelyeket a gyermekek csak kiszámolás céljára használnak, amelyek más funkcióban, más alkalmakkor nem kerülnek elő.
A kiszámolók szöveg szerint több típusba sorolhatók. A közlésekben általában az értelmes és értelmetlen mondókákat különítik el, az előbbieket a szövegkezdet, vagy éppen a tartalom szerint tovább tagolva. A Néprajzi Lexikon szerint a kiszámoló mondóka állhat a sorszámnevek eltorzult formájából (pl. E, ke, há, né… hunyó”), ismeretlen jelentésű szavakból (pl. Éni péni jupi téni…), de lehet számokkal kezdődő mondókamese is (pl. Egy, kettő, három, négy, Te kis kutya, hová mégy?…). Ilyenekre többnyire találhatók példák a városi anyagban is, azonban a kiszámoló-szövegek a fentebb leírtaknál a hagyományos anyagban is sokkal változatosabbak, sokszínűbbek.
A fenti különbségtételt figyelembe véve a különféle értelmes szövegek mellett az általam összegyűjtött anyagban néhány halandzsavers is megjelent, de érdekes módon számokkal kezdődő szövegeket adatközlőim nem ismertek. Meg kell azonban itt jegyeznem, hogy Voigt Vilmos kutatásai szerint az Egyedem-begyedem, illetve az Ec, pec (mely az előbb említett szópár rövidebb változata) kezdetű szövegek a sorszámnevek eltorzult formáival kezdődő szövegek sorába tartoznak, s a 11-es számú, a korábbi gyermekfolklór-anyagból is jól ismert szövegben szereplő dí-dá-dú is utalhat számokra. Ezeken kívül számolással végződő kiszámoló-szövegre az általam gyűjtöttek között is akad példa.
Az itt bemutatásra kerülő anyag alapján a fentieken kívül beszélhetünk még résztvevős, vagy párbeszédes kiszámolókról. Ilyenek a gyűjteményben a 7-es számú szöveg változatai, melyekben a kiszámolást végző a szövegben egy szín mondására szólítja föl a bevont gyermeket. Az ilyen típusú kiszámolók a hagyományos anyagban is megtalálhatók, azonban a mai gyermekek körében eltérés mutatkozik a használatban. A hagyományos anyagban színek kérdezése esetén rendszerint nem folytatódott a szöveg a mondott szín betűzésével, hanem azok estek ki a kiszámolóból, akiken nem volt megfelelő színű ruhadarab, a ruhájukon megfelelő színű minta, vagy legalábbis egy szál cérna. Erre a gyakorlatra a mai gyermekek között nem találtam példát.
Tabuk és tilalmak
„Az obszcenitás természetét és jelentését firtatni majdnem olyan nehéz, mint Istenről beszélni” – írja Henry Miller, hiszen az emberiség története során a szexualitás világát mindig is tabuk és tilalmak bástyázták körül. Vajon akkor hogyan kerülnek ezek a trágár szövegek éppen a gyermekfolklórba? Mit takar, mit jelez a trágárság és az obszcenitás az ő szájukból? A gyerekek használják ezeket a nyomdafestéket nem tűrő trágár és obszcén kiszámolókat. Vagy talán inkább a nyomdafesték nem tűrte őket korábban. Csak az 1980-as évektől jelent meg néhány olyan gyermekfolklór-gyűjtemény, amelyben a teljességre törekedve a trágár mondókákat és énekeket is közölték. (Bár eleinte az ilyen szavakat ezekben is finomították, vagy kipontozták.) A korábbi kiadások gyűjtői, összeállítói vagy nem tartották ezeket közlésre alkalmasnak, vagy tudomást sem vettek róluk.
Klaniczay Gábor témára vonatkozó kutatásai szerint a modern civilizációkban általánosnak tekinthető pornográfia és az obszcenitás nem volt képes ledönteni az évszázados tabukat. Sőt, valójában inkább megerősítette azt a civilizációs taburendszert, mely szerint a szexualitás altesti szükséglet, vulgáris, szégyenletes, bűnös deviancia, az ösztönök szabadjára engedése pedig az elállatiasodáshoz, és mindenféle borzalomhoz vezet. De míg civilizációnkban zajlanak a viták a szexualitás és a testiség tabu voltáról, addig mi gyakran figyelemre sem méltatjuk „azt a hétköznapibb, folklorisztikus szabályozó rendszert, amely nap, mint nap megoldja az ezzel kapcsolatban felmerülő problémákat”. Ez a szabályozó rendszer az obszcén folklór, melynek egyik funkciója épp az, hogy segítségével a gyerekek és a felnőttek biztonságosan közlekedhessenek a szexualitás taburendszerének törésvonala mentén.
Az amerikai folklorista, Gershon Legman is hasonló eredményre jutott a nemi humor elemzése során. Az obszcenitás, illetve a gyermekhumorban központi szerepet játszó szkatológia egyik fontos funkciója szerinte a kulturálisan determinált témákkal kapcsolatos gátlások feloldása, szabályozása, illetve megszüntetése.
A trágárság és obszcenitás másik funkciója a gyerekek ajkán éppen a tilalmak megerősítése. Ha otthon esetleg nem is, de az óvodában és az iskolában minden gyermek megtanulja, hogy mik azok a szavak, amiknek a kimondása illetlen, vagy egyenesen tilos. Legalábbis a felnőttek előtt. Az ilyen szavakat tartalmazó folklórszövegekben a gyermekek számára a legfontosabb az obszcén és trágár szavak „titkos nyelvével” való ismerkedés, az élmény, hogy ezeket az általuk használt mondókákban és énekekben együtt ki lehet hangosan is mondani. Azonban a tilalom létjogosultsága ezzel egyáltalán nem kérdőjeleződik meg. Ezt az elgondolást erősíti az a megfigyelésem is, mely szerint nagyon sok gyermek még akkor is csak félve, vagy a fülembe súgva suttogta el a trágár szavakat tartalmazó kiszámoló-szövegeket, amikor pedig erre a tilalmat felállító felnőtt világtól „engedélye volt”.
Persze a modern városi gyermekfolklórban az obszcén és trágár szövegek használatának van egy, az előbbieknél prózaibb oka is. Tolcsvai Nagy Gábor nyelvész már az 1980-as években felhívta a figyelmet a nyelvhasználat általános eldurvulására, a durva szavak indokolatlan használatára. Ma már sokan a csodálkozást, az örömöt is gyakran trágár szavakkal fejezik ki, de használják ezeket a szavakat a köznyelvben töltelékszóként, bizonyos igék helyett, vagy akár fokozásra is. Ezen kívül a „magasabb fórumokon”, az irodalomban, az újságokban, a színházakban, a filmekben és a tévében is egyre több trágár és durva kifejezést olvashatunk és hallhatunk. Ez pedig természetesen a felnőtteket utánzó, tőlük tanuló gyermekekre is hatással van.
TÓTH PIROSKA ANNA
Cikkünk első része az Élet és Tudomány 2015/17-es számában olvasható.
2015/18
