Ősnyomtatvány, latinul incunabulum – vagyis bölcsőnyomtatvány – mindaz a könyv vagy egyleveles kiadvány, amelyet Gutenberg találmánya óta, az 1450-es évek közepétől a XV. század végéig, pontosan 1500. december 31-ig mozgó betűkkel, szedéssel-nyomással állítottak elő. Magyarország második legnagyobb ősnyomtatvány-gyűjteményét a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára – legújabb elnevezése szerint Könyvtár és Információs Központ (MTA KIK) – őrzi.

A mintegy 1200 darabból álló gyűjtemény többségében arisztokrata könyvgyűjtők és neves személyek adományából jött létre. Az adományokhoz képest kismértékű volt a vásárlás.

Kódexekhez hasonlóan

A XV. század nyomdászai tudatosan törekedtek arra, hogy nyomtatványaik az írott könyvekhez, vagyis a kódexekhez hasonlítsanak. A középkori könyvmásoló műhelyekben, scriptoriumokban készült, pergamenre és papírra írt kó­dex­ek­ben széles margót hagytak az utóbb az illuminátorok által belefestendő keretdíszeknek, az iniciáléknak, azaz kezdőbetűknek, tulajdonosjegyeknek, például címereknek. Ezt így tették az „ősnyomdászok” is, s a vevő, a tulajdonos, az olvasó anyagi tehetőssége szerint díszíttette és köttette be a megvásárolt könyvet. Egy-két évtized elteltével leleményes nyomdászok már fametszetes keretdíszt és iniciálét nyomtattak a könyv első, kezdő lapjára – merthogy címlap még nem volt, az későbbi találmány. Ahogy minden kódexnek, az ősnyomtatványnak is minden példánya egyedi, mert díszítettségük, gótikus vagy reneszánsz – kézműves – bőrkötésük folytán eltérnek egymástól, hiába ugyanarról a műről, ugyanakkor, s ugyanabból a nyomdából kikerülő könyvről van szó.

A régikönyv-gyűjteménnyel, azaz 1800 előtti könyvekkel rendelkező könyvtáraknak legértékesebb része az ősnyomtatvány-gyűjtemény. Magyarországon összesen mintegy 7100 ősnyomtatvány található köz­gyűj­te­mé­nyek­ben és egyházi könyv­tá­rakban. Ezek nagyobb felét a három nagy könyvtár, az Országos Szé­ché­nyi Könyv­tár, az MTA és az ELTE Könyvtára őrzi.

Vannak az ősnyomtatványoknak nemzeti katalógusaik, sőt az interneten hozzáférhető már egy világkatalógus is, amely mintegy 29 000 kiadványt sorol fel (The Incunabula Short Title Ca­ta­logue, ISTC). Ezek azonban többségükben rövid címleírást adnak, vagyis nem közlik a példány egyedi sajátosságait, jellemzőit, csupán a könyv bibliográfiai adatait. Minden, XV–XVI. századi könyvanyaggal rendelkező könyvtár törekszik arra, hogy pontos példányleírással adja közre anyagát. Ezt megtette a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (Klinda Mária munkája, 2001), s a Székesfehérvári Püspöki Könyvtár (Velenczei Katalin, 2008). A magyar országos ősnyomtatvány-katalógus (Catalogus incuna­bu­lorum quae in bibliothecis publicis Hungariae asservantur, CIH) 1970-ben jelent meg Sajó Géza–Soltész Erzsébet–Csapodi Csaba–Vértesy Miklós munkájaként ugyan­csak rövid címleírásokkal.

Az ősnyomtatványok természetesen a legdrágább könyvek közé tartoznak (manapság egy-egy több millió forintba is kerülhet), s aukciókon és antikváriumokban lehet ezeket megvásárolni. Így volt ez a XIX. században is, amikor könyvgyűjtő magyarok – kapcsolatot tartva belföldi és külföldi antikváriusokkal – könyvritkaságokat vettek. Az Akadémia Könyvtára egyik ősnyomtatványában ma is benne van Kuppitsch bécsi antikváriusnak Teleki József nevére szóló nyugtája, amelyen két tétel, Hartmann Schedel Világkrónikája és Münster Cosmo­gra­phiája szerepel.

Adományok

Egy évvel az Akadémia alapítását követően, 1826-ban gróf Teleki József, az Akadémia első elnöke, „hazafiúi indulattal” felajánlotta

30 000 kötetes családi könyvtárát a Tudós Társaságnak, megvetve ezzel az Akadémia Könyvtárának alapját. A Teleki-család könyv­­tárával közel 400 ősnyomtatvány került az Akadémia birtokába! A legtöbb könyvbe bepecsételték, hogy „G. Telekiek’ alapítványa”. Teleki József később is, haláláig folyamatosan vásárolt értékes könyveket az Akadémia Könyvtárának.

A következő nagy adományt Ráth György tette, aki folyamatosan kapcsolatban állt a Magyar Tudományos Akadémiával, annak egyik legnagyobb mecénása volt. A hálás utókor az Akadémia Könyvtára Kézirattárának kutatótermében márványtáblával emlékezik meg Ráthról, de utca is van róla elnevezve Budapesten a Déli pályaudvar közelében, a XII. kerületben. Az Akadémia akkori főtitkára, Arany János, 1873. december 31-én kelt hivatalos levelében arról értesítette Ráth Györgyöt, hogy az Akadémia folyó év december 22-én tartott összesülésén az Archeológiai Bizottság állandó tagjává választotta. Ráth György, a Magyar Iparművészeti Múzeum alapítója, majd főigazgatója, az Országos Képzőművészeti Tanács alelnöke, főrendiházi tag, több jogi és művészeti szakkönyv szerzője, felajánlotta az Akadémiának 1711 előtt nyomtatott könyvekből álló Hungarica-könyvtárát. A szerződést 1895. de-cember 16-án kötötték meg. Ráth György tíz évvel később, 1905. július 7-én hunyt el. A mintegy 2300 kötetes Hungarica-gyűjteményben 147, többnyire magyar vonatkozású ősnyomtatvány van. Ráth könyveibe nemcsak bepecsételték, hogy „Ráth György könyvtára”, hanem a könyvtári jelzetekben ma is benne foglaltatik Ráth neve. Ráth kikötötte, hogy az Akadémia Könyvtára külön szekrényekben őrizze könyveit, és azokat elidegeníteni ne lehessen. A szerződést maga az MTA akkori elnöke, báró Eötvös Loránd írta alá, s kötelezte magát, illetve a személyében képviselt M. T. Akadémiát, hogy az ajándékozó Ráth György föltételeit elfogadja, és pontosan megtartja. (Ráth György Andrássy úti villája ad otthont az Iparművészeti Múzeumhoz tartozó Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumnak.)

A harmadik nagy gyarapodást az úgynevezett Vigyázó-könyvtár jelentette. A család első könyvgyűjteménye még Vigyázó Antal nevéhez fűződik. Gróf Vigyázó Sándor bibliofil könyvtárának gyarapítását fia, Vigyázó Ferenc, a jogot végzett politikus folytatta. A könyvek elején Vigyázó Sándor jellegzetes, ceruzás írással bejegyezte, hogy mikor, meny-

­nyiért és melyik antikváriusnál vette az adott könyvet. Ők is tudatosan törekedtek arra, hogy minél több magyar vonatkozású ősnyomtatványt szerezzenek be. Miként Ráth György könyvei, a Vigyázó-könyvek is a bibliofil szempontú gyűjtés eredményeképpen jó állapotú, többnyire restaurált példányok. Az 1929-ben történt beszállítás után a 17 000 könyvet – köztük 430 ősnyomtatványt – az Akadémia Könyvtárában rövid címleírással leltárkönyvbe vezették, de csak jóval később katalogizálták. (Pesten az Akadémia palotája sarkától indul a Vigyázó Ferenc utca. A Vigyázó-hagyaték az alapja az Akadémia vácrátóti Botanikai Intézetének is.)

Pulszky Ferenc klasszikus auktoroktól és neves itáliai íróktól (Petrarca és Boccaccio) különlegesen szép ősnyomtatványokat aján­dékozott az Akadémia Könyvtárának 1867-ben. Az egyedi ajándékozások közül ide kívánkozik Madách Imréé, aki abból az alkalomból adott egy – két műből álló – ős­nyomtat­vány­kö­tetet az Aka­démiának, hogy Kubinyi Ferenc Rómer Flórissal, a Kézirattár első vezetőjével meglátogatta őt Alsó-Sztre­gován 1862. augusztus 23-án.

Magyar nyelvű ősnyomtatvány nincs. (Az első, Magyarországon megjelent könyv is latinul íródott, ez a Chronica Hungarorum, amelyet a Rómából idecsábított német nyomdász, Andreas Hess nyomtatott 1473-ban. Nyomdája nagyjában ott működött, ahol a budai várban teret neveztek el róla. A Hess-féle Magyarok krónikájából ma összesen tíz példány ismeretes a világon. Magyarországon kettő van, az egyik az Országos Széchényi Könyvtár, a másik az Egyetemi Könyvtár birtokában.)

Az Akadémia Könyvtára ősnyomtatvány-gyűjteményére jellemző a sok Hungaricum, vagyis magyar szerzőktől, így a két neves magyar ferencestől, Temesvári Pelbárttól és Laskai Osváttól való művek sokasága, Georgius de Hungaria: De moribus Turcorum (A törökök szokásairól) szóló mű és Michael de Hungaria: Sermones, vagyis Beszédei című művének példányai. Thuróczy János Krónikája, továbbá magyar rítusú misekönyvek és szerkönyvek vannak szép számmal a gyűjteményben. Ráth Györgynek sikerült megvásárolni a neves müncheni könyvkereskedőtől, Rosen­thaltól 1888-ban az Obsequiale Strigoniensét, vagyis egy esztergomi rítusú szertartáskönyvet 1496-ból, amely unikum. Ez az egyetlen fennmaradt példány a világon!

Thuróczy János (kb. 1435–1488/89) fő műve a magyarok története, amely műfaját tekintve határkő a középkori krónikairodalom és a humanista történetírás között. Vannak benne önállóan megfogalmazott és korábbi krónikákból átvett és átírt, kiegészített részek. Az 1386–1458 közötti részt önállóan írta meg, az utolsó két évtizedet 1487. augusztus 17-ig azonban csak vázlatosan tekintette át. Mivel sok oklevél- és törvényszöveget idéz, forrásértékű. Thuróczy fametszetekkel gazdagon illusztrált Chronica Hungaroruma ugyanabban az évben, 1488-ban három hónap különbséggel jelent meg Brünnben, majd Augsburgban. (Magyarországon ekkor már nem működött nyomda.) A brünni kiadásból három, az augsburgiból öt példány található az Akadémia Könyvtárában. Az Augsburgban 1488 júniusában a budai könyvkereskedő, Theobald Feger költségén megjelentetett kiadás megvásárolt példányát Ráth olyan nagyra tartotta, hogy a XIX. század legkeresettebb párizsi könyvkötőjénél, Marius Michelnél rendelte meg a drága neoreneszánsz bőrkötést. Thuróczy krónikájához csatlakozva jelent meg, és csak így maradt fenn Rogerius mesternek a tatárjárásról szóló Siralmas éneke, a Carmen miserabile.

A restaurálás során elsősorban kötéstáblákból kifejtett nyomtatványtöredékekként kerültek elő aktualitásukat vesztett, s újra hasznosított kalendáriumok és búcsúcédulák. Ez utóbbiakat sokszor per­gamenre nyomtatták, s darabokra szabdalva a könyvkötő a könyv gerincének erősítésénél jó hasznát vette. Az egyik pergamenre nyomtatott búcsúcédula felszabdalva ugyan, de majdnem teljes. (Egyebek között a pénzért árult bűnbocsájtó cédulák miatt támadta Luther a katolikus egyházat.)

Szélesebb közönség

Csapodi Csaba, az akadémiai könyvtár Kézirattárának és Régi Könyvek Gyűjteményének évtizedekig vezetője, tartalmi szempontból is vizsgálta az ősnyomtatványokat. Az állomány nagyobb fele világi tartalmú: történelem, ókori klasszikusok, ter­mé­szet­tu­do­mány­ba tartozó művek, s az újat kép­viselő humanista szerzők könyvei. A kisebb fele, mintegy 44%-a pedig a teológia körébe tartozik. A könyvnyomtatás első ötven évének könyvtermése még nem jelent elvilágiasodást, de az jól érzékelhető, hogy megnőtt az olvasni tudás, szélesebb rétegek igényelték a könyvet, amely már nagyobb közönség számára is elérhető lett a kódexekhez képest olcsóbb volta miatt. Ennek óriási a kulturális jelentősége.

Az ősnyomtatványokkal, a bennük található tulajdonosbejegyzések megfejtésével való foglalkozás közel visz a XV. századhoz. Az MTA Könyvtárának ősnyomtatványait, s mindent, amit róluk eddig ki lehetett deríteni, internetre vittük. A művek döntő többsége latin nyelvű, jóval kisebb része ógörög, német, olasz, holland, héber stb., de magyarázataink magyarul olvashatók. Most jelent meg angol nyelvű nyomtatott katalógusuk, amelyet az Akadémia Könyvtára weben elérhető ősnyomtatvány-adatbázisa a közel háromezer digitalizált képpel jól kiegészít (http://konyvtar.mta.hu). A nyomtatott katalógus adott esetben könnyebben kezelhető, a mutatók gyors áttekintést adnak a közreműködőkről, a nyomdahelyek megoszlásáról, a tulajdonosokról, könyvkötőkről, a bekötés (használat) helyéről stb. A konkordancia-táblázatok megkönnyítik az egybevetést más nemzetközi bibliográfiákkal.

ROZSONDAI MARIANNE

2014/3