Tartalom kihagyása Oldalsáv kihagyása Lábléc kihagyása
Halott magzat sebészeti eltávolítása. 1280 körül készült észak-itáliai miniatúra Albucasis Chirurgia című művében. (ELTE EK KR Cod.lat.15, 26r.)

Szülészeti traktátusok a középkori Nyugat-Európában – A bábák feladatai

Kik kísérték a szüléseket a középkori Nyugat-Európában? Mi volt a bábák feladata, és milyen szülészeti traktátusokból meríthettek ismereteket az orvosok, és közvetetten a bábák? A kor tudományos ismeretei milyen beavatkozásokat tettek lehetővé? Hogyan látták el az újszülötteket? Milyen hiedelmek és vallásos-mágikus rituálék épültek a szülés köré? Ez a rövid írás ezekre a kérdésekre reflektál, elkerülve…

Tovább olvasok

Pásztor Erzsébet

Elméletalapú ökológia – Interjú Pásztor Erzsébettel

2016-ban a világ egyik legnevesebb felsőoktatási intézményének, az Oxfordi Egyetemnek a kiadójánál jelent meg a Theory-based ecology: A Darwinian approach című tankönyv (magyarul: Elméletalapú ökológia: egy darwinista megközelítés). A kiadványnak erős elméleti váza van: Darwin elmélete alapján magyarázza az ökológiai folyamatokat. Hogyan készül egy ilyen mű? Pásztor Erzsébetet, az ELTE Genetikai Tanszék adjunktusát kérdeztem. (Bajomi Bálint…

Tovább olvasok

Rejtett számtani viszonyok – Interjú Edward Frenkellel

Mi volna, ha diákjaink semmit sem tanulnának a híres festőkről, csak kerítésmázolásra oktatnánk őket? Vajon izgalmasnak találnák a festészetet? Ez az alapkérdése Edward Frenkel, a kaliforniai Berkeley Egyetem matematikaprofesszora könyvének. A matematikai fizika területén Hermann Weyl-díjjal kitűntetett Frenkel az amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagja; Csók és matek című műve a New York Times bestsellere…

Tovább olvasok

Kutyaakadémia – Csányi Vilmos 80 éves

Csányi Vilmos nyolcvanadik születésnapjára kollégái egy kötetet állítottak össze. Tizennégy szerző, valamennyien etológusok, közelebbről vagy távolabbról a professzor tanítványai húsz vagy inkább még több év kutyaetológiai kutatásainak egyfajta különleges összefoglalóját nyújtják a kötetben. Az iskolateremtő élete nehéz. Különösképpen azért, mert kezdetben az ember észre sem veszi, hogy éppen teremt, általában mások hívják fel a figyelmét erre,…

Tovább olvasok

Kép a kódexből

A Fejérváry-Mayer-kódex – Egy ősi mexikói könyv Magyarországon

Bernal Díaz del Castillo, a Cortés kíséretében 1519-ben Mexikóban partraszálló konkvisztádor-krónikás csodálattal emlékezett meg az elsőként meghódított veracruzi városokban látott házakról, ahol idolok mellett könyveket is őriztek. Mexikónak ez a középső és déli része, valamint a mai szomszédos országok területe az amerikai kontinens egyetlen régiója, ahol a spanyol hódítást megelőzően fejlett írásbeliség alakult ki. Mindennek…

Tovább olvasok

Krum, bolgár kán

A magyar honfoglalás kora – Jut eszembe…

A Magyar Nemzeti Múzeum új, reprezentatív, állandó régészeti kiállításának témája: hazánk a IX–X. században. E kiállítás második részének koncepciója, és A magyar honfoglalás kora című katalógus Révész László munkáját dicséri. A szakembernek látszólag könnyű dolga volt, hiszen a honfoglalók ragyogó hagyatéka mellett a Karolingok rozsdás sarkantyúi labdába se rúgnak, ám a látszat csal. Meg kellett küzdenie…

Tovább olvasok

A művész ujja – Lélektani lelemények

Tapasztalati tény, hogy a művészek között több a férfi, mint a nő. Ezt a különbséget társadalmi hatásokkal szokták magyarázni, vagyis azzal, hogy a művészi – és a tudományos – pálya hosszú-hosszú évszázadokon át gyakorlatilag el volt zárva a nők elől, és még ma is sokkal elfogadottabb, ha egy férfi dönt úgy, hogy hivatásszerűen művészettel foglalkozik,…

Tovább olvasok

Száll az ige angol szájról – magyar szájra – Könyvtermés

Sosem fogom elfelejteni azt a kínos epizódot, amikor egy Angliában gyakornokoskodó magyar tanárjelölt az őt vendégül látó patinás brit iskolában a számára rendezett fogadáson meg akarta mutatni, hogy angol nyelvtudása messze túlmutat a tankönyvek sablon párbeszéd-paneljein. A neki címzett pohárköszöntőt egy eredetinek szánt fordulattal szerette volna megköszönni, s koccintás előtt elsütött egy olyan kis közvetlen…

Tovább olvasok

Az első világháború – Könyvtermés

A szerkesztő, Németh István és szerzőtársai tanulmány- és dokumentumkötetükben az első világháború számos, Magyarországon még kibeszéletlen kérdését vetették fel és válaszolták meg. Új szemléletű, ideológiai korlátoktól megszabadított tanulmányaikban saját és a legújabb nemzetközi kutatások eredményeit ötvözték. Nem az első világháború történeti monográfiáját készítették el, hanem az eddig elhallgatott vagy meghamisított eseményeket és magyarázatukat igyekeztek korrigálni.…

Tovább olvasok

A latin szóláskészlet arzenálja – Könyvtermés

Az úgynevezett állandó szókapcsolatoknak két fő fajtáját szokás megkülönböztetni: a valamilyen képszerű elemet tartalmazó szólást és a valamilyen tanulságos gondolatot, közérdekű tapasztalatot, életbölcsességet kifejező mondást. Ez utóbbinak, ha nem ismerjük szerzőjét, közmondás az elnevezése. A szólások – ellentétben a közmondásokkal – többnyire nem önálló mondatok. Szólás például a „bárány és farkas”, latinul „lupus et…

Tovább olvasok

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/