Mi jó lehet abban, hogy nem kezdünk hozzá időben megúszhatatlan teendőink elvégzéséhez? Mi értelme van valamilyen pillanatnyi haszon vagy öröm kedvéért későbbre tenni és ezáltal megnehezíteni egy esetleg már régóta esedékes feladat elvégzését? Nos, a józan ész szerint semmi, a halogatással csak stresszt okozunk önmagunknak és másoknak, rosszabb teljesítményt nyújtunk, mint akkor tehetnénk, ha előrelátóak vagyunk. Két kínai pszichológus, Bin-Bin Chen és Lei Chang azonban arra gondolt, talán lehetséges, hogy a halogatás csak abban a társadalmi-gazdasági környezetben káros, amelyben ma a legtöbben élünk, és amelyet hajlamosak vagyunk természetes alapállapotnak tekinteni.
A lélektanban az utóbbi időben egyre ismertebbé vált az élettörténet-elmélet, melyet talán logikusabb volna életstratégia-elméletnek hívni, hiszen valójában nem az emberek életének történetére vonatkozik, hanem arra, hogy ki milyen hozzáállással éli az életét. Az egyén stratégiája attól függ, hogy az őt körülvevő világban a körülmények mennyire megbízhatóak, kiszámíthatóak. Ha az életkörülmények állandóak és biztonságosak, akkor az ember lassú stratégiát alkalmaz: sokáig készülődik a „nagybetűs Életre”, későbbre teszi az utódnemzést, inkább kevesebb gyermeket vállal, viszont kitartóan, hosszú ideig támogatja őket. A gondolkodás jövőorientált, a tervek hosszú távra szólnak. Ezzel szemben, ha a külső körülmények bizonytalanok, vagyis nem tudni, miből fog megélni az ember később, sőt ő és a családja egyáltalán életben tud-e maradni, akkor a gyors stratégia hasznosabb. Nemcsak alapvető társadalmi változások, például háború kitörése teheti bizonytalanná az életfeltételeket; békeidőben is szinte minden társadalomban vannak olyan csoportok, amelyek tagjai számára a megélhetés bizonytalan. Az ilyen helyzetben élők kénytelenek – természetesen nem tudatosan – gyors stratégia szerint élni. A nemi érés korábbra tolódik, előbb születnek meg az első gyerekek, viszont a szülők egy-egy gyermekre kevesebb energiát fordítanak. A mának élnek, és nem a távoli jövőbe tekintve terveznek, hiszen ez a bizonytalan körülmények között értelmetlen volna.
Chen és Chang, amint az Evolutionary Psychology című folyóiratban megjelent cikkükből kiderül, azt feltételezik, hogy a halogatás a gyors stratégia velejárója, mégpedig azért, mert bizonytalan életkörülmények között sokkal hasznosabb, ha az ember az adott pillanatban megszerezhető előnyökre összpontosít, és nem a jövővel foglalkozik. A kutatók 199 kínai egyetemista bevonásával felmérést végeztek, hogy feltételezésüket ellenőrizzék. Kérdőívek segítségével felmérték a diákok három vonását: mennyire jellemző rájuk a lassú, illetve a gyors életstratégia, mennyire jövőorientált a gondolkodásuk, és mennyire jellemző, hogy szeretik halogatni a mindennapi dolgokat (például egy levél feladását vagy a felkészülést egy vizsgára). Az eredmények igazolták a kutatók elgondolását: azok a válaszadók, akik hajlamosak voltak a halogatásra, inkább a gyors életstratégia jellemzőit mutatták, és sokkal kevésbé voltak jövőorientáltak, mint azok, akik a lassú stratégiát képviselték. Vagyis a halogatás, mint a gyors életstratégia egyik megnyilvánulási formája hasznos lehet, csak éppen nem abban a társadalmi környezetben, amelyet hajlamosak vagyunk általánosnak tekinteni. A pillanatnyi előnyök megragadása a hosszabb távon kifizetődő cselekvések félretolásának árán olyan magatartásforma, mely nem véletlenül rögződött belénk az evolúció során, de ha nem a megfelelő körülmények között jelenik meg, kifejezetten előnytelen lehet.
MANNHARDT ANDRÁS
2016/16
