A holokauszt rendkívül gazdag irodalmának újabb darabját jelenti Gitta Serény riportkönyve, amely csaknem 40 évvel angol nyelvű megjelenése után magyarul is olvasható. A szerző 1971 elején 70 órát beszélgetett a düsseldorfi fegyházban az osztrák származású Franz Stangl-al, a sobibóri, majd treblinkai haláltábor volt parancsnokával. Stangl a második világháború után Brazíliába távozott, ahol húsz évig háboríthatatlanul élt, majd kiadták a német hatóságoknak. 1970-ben bíróság elé állították és életfogytiglani börtönre ítélték. Gitta Serény részt vett a bírósági tárgyalásán, számos levéltári és a bírósági iratot átnézett. Ellenőrizte Stangl állításait, bejárta mindazokat a helyeket Ausztriától Lengyelországon keresztül Brazíliáig, ahol Stangl megfordult, beszélt környezete még élő tagjaival és a haláltáborok túlélőivel.
Arra a kérdésre kereste a választ: milyen mértékben felelősek az emberi gonoszságért az illető génjei, és milyen fokon a rendszer, a környezet s az adott ideológia. Számunkra világos, hogy a kérdés nem szorítkozik csupán a Hitler-jelenségre, hanem napjainkig vezet: gondoljunk csak a sztálinizmus rémtetteire, Katyńra, May Laira vagy akár Srebrenicára…
Franz Stangl beleegyezett a beszélgetésbe, s az élve boncolás során feltárta életútját az eutanáziaprogramban való részvételtől a zsidó holokausztig. A linzi rendőrt 1940-ben helyezték a hartheimi kastélyba, az eutanáziaprogram egyik központjába. Az elmebeteg, gyógyíthatatlan, örökletes betegségben szenvedő gyermekek – T4-akcióként is ismert – meggyilkolása már a második világháború előtt megkezdődött, hogy a szép helyen fekvő intézeteket a franciaországi német támadás sebesültjeinek szabadítsák fel.
Az eutanáziaprogramban részt vevő SS-eket, ápolókat, orvosokat stb. – mintegy 100 főt – 1942-ben átirányították a frissen megszervezett lengyelországi haláltáborokba. Stangl előbb Sobibórban, majd Treblinkában szolgált. Mivel keménykezű, nagyszerű szervezőnek bizonyult, 900 000 ember halomra gyilkolásáért megkapta „a legjobb táborparancsnok Lengyelországban” kitüntető elismerést is. A parancsoknak engedelmeskedett, tetteit jogosnak és indokoltnak tekintette. Fokozatosan megszokta a gyilkolást, a parancsok értelmén nem gondolkodott el, s hagyta magát gyilkoló géppé átnevelni.
Ám a beszélgetés végén bűnösnek ismerte el magát, s kérte annak lezárását. Lelki katarzisát követően másnap szívbénulásban meghalt; szembenézett önmagával és bevallotta magának az igazságot.
(A sötétség felé. Az eutanáziától a tömeggyilkosságig. Park Könyvkiadó, 2013, 527 oldal, 4500 forint)
NÉMETH ISTVÁN
2014/3
